Racionalitás és lélek találkozása

Miért keserítjük meg életünket a negatív érzelmekkel?

Gyűlölködés, irigység és egyéb „hasznos” dolgok

2019. augusztus 05. - Molnár Marinetta

Mind a mai napig rá tudok csodálkozni, amikor valaki arcán meglátom a mélységes gyűlöletet. Arra gondolok, milyen nehéz is lehet így élni. Alapvetően is kapunk kihívásokat a sorstól, de ha a fájdalmakra, sértettségre és utálatra koncentrálunk, a cipelt súly megsokszorozódik. Gondoljunk csak arra, mennyire jól tud esni, ha egy ismeretlen ember ránk mosolyog az utcán – ha rendben vagyunk magunkkal, automatikusan vissza fogunk mosolyogni, és ez jó érzéssel tölt el. Jól lenni és jót adni, jót kívánni boldogító dolog. Emlékszem, amikor éppen egy tanárról pletykált a diáktársaság, és az egyik lány feltűnően csendben volt. Kérdeztük, hogy valami baja van-e, vagy miért nem szól hozzá? „Én most boldog vagyok, nem foglalkozom mással.” Ez erős nyomot hagyott bennem. Milyen igaza van! Én is azt tapasztalom, hogy főleg azok foglalkoznak másokkal, gyűlölködnek, irigykednek, akiknek komoly problémájuk van magukkal vagy az életükkel. Így volt ez Rékánál is.

Réka mindig is szeretett másokról beszélni, általában túlszínezve a történeteket. Sztorijai szereplői vagy mérhetetlenül gonoszak, vagy áldott jó emberek voltak. Akik közömbösek voltak számára, azokra is a „borzasztóan nem érdekelnek” kategóriába kerültek: ez az ő hangsúlyával az egyik legmegvetendőbb kategóriát jelentette. Akik vállaltan unszimpatikusak voltak számára – noha többükkel csupán egy-két mondatot váltott -, a legválogatottabb jelzőket kapták.

gyulolkodes_modell_sandor_anna.JPG

Pénzügyesként dolgozott egy multinál, és mivel az osztályán a munka csendet igényelt, gyakran járt le dohányozni a többi osztályon dolgozó kollégával, hogy kiadhassa magából, hogy az elmúlt 40 percben milyen felháborító dolgokat tapasztalt. Például: a főnök – aki Réka szerint egész nap semmit nem csinál – számon kérte, hogy miért nem érkeztek meg a munkavállalói bérek időben; a másik kolléganő szerinte semmihez sem ért, akkor mire fel kap ekkora bónuszt – mellékesen ez bizalmas információ -; vagy szörnyülködött, hogy azt a „lófejű” asszisztenst hogyan ültethetik ki a recepcióra.

Engem a többi kolléga keresett meg azzal, hogy elviselhetetlen számukra Réka viselkedése, mert bár olykor jókat lehet vele nevetni, megmérgezi az egész napjukat. Próbálták már éreztetni vele, hogy ez a folyamatos rosszindulat nem tesz jót a morálnak, de sajnos nem ment át az üzenet. Kikerülni nem igazán tudják, mert chat csoportot hozott létre, és egyezteti, hogy mikor menjenek dohányozni, és senki nem vállalja fel, hogy nincs kedve azt a rövid szünetet is mások szidalmazásának hallgatásával tölteni, mert Réka borzasztóan megsértődne és napokig még nyomasztóbb lenne a hangulat. Arra kértek, hogy beszéljek vele, mert nem bírják elviselni. Néhányan már azt fontolgatták, hogy áthelyeztetik magukat egy másik irodába. Annyira azért engedélyt kértem tőlük, hogy adhassak visszajelzést Rékának a viselkedésével, megítélésével kapcsolatban.

Kapóra jött, hogy Réka is megkeresett - miszerint tudnom kell néhány „vállalhatatlan” és „igazságtalan” dologról -, így beültünk egy tárgyalóba. „Marinetta, itt tenni kell valamit, a vállalat nem adhatja a nevét ahhoz, ami itt megy.” És feldúltan elmesélte, milyen igazságtalanul léptettek elő egy hölgyet, aki biztos csak a kinézete miatt a vezető kedvence, és nem is érti, mit esznek a férfiak rajta, hiszen túl vékony. Hagytam, hogy elmondja az említett kollegina összes „vétkét” – a beszámoló főként a leányzó külsejének és öltözködési stílusának minősítéséről szólt, illetve arról, hogy mi alapon született a döntés az előléptetéséről, hiszen ő már régebb óta dolgozik a cégnél és idősebb is nála. 

Miután nagy nehezen sikerült megnyugtatnom, elkezdtem Rékát az életéről kérdezgetni. Kiderült, hogy már évek óta nincs párkapcsolata, ami miatt frusztrálva érzi magát párok közelében. A húgai már férjnél vannak, az egyiknek van egy 2 éves kislánya is, ő pedig 39 évesen, a legidősebb nővérként egyedül él. Kifigurázza, hogy milyen vicces, hogy egyik ruhájába se fér bele, de ő így elégedett magával – persze „a férfiaknak csak az olcsó gebék jönnek be, hiába buták, mint a föld”. Mindezt undorral az arcán mondta – nem volt üdítő érzés hallgatni. Kérdeztem, neki hogy esne, ha róla is így nyilatkoznának? Ha azt feltételeznék, hogy azért kapott béremelést, mert jóban van az egyik vezetővel. Ha minősítenék a kinézetét, a ruháit, stb. „Sehogy, rólam nem mondanak ilyeneket. Vagy nem mernek. (Nevet.) Aki meg igen, az nem érdekel. De a legtöbben nagyon bírnak engem, ha nem lennék, belehalnának az unalomba.” És állítása szerint amiket most elmesélt nekem, az nem is annyira az ő véleménye, mint a többieké, csak egyedül ő mer nekem szólni

Ezután egy mélyebb beszélgetés következett. Kiderült, hogy Réka abszolút nem volt tisztában azzal, milyen érzést vált ki másokból a folyamatos negativitásával és rosszindulatával, és hogy a saját életét keseríti meg azzal, hogy állandóan kesereg, irigykedik, másokkal foglalkozik. Persze belátta, hogy nem boldog és nagyon magányosnak érzi magát, úgy gondolja, a kutyának sem kell. Ezért válik nála célponttá minden csinosabb és/vagy párkapcsolatban élő hölgy. És zokogni kezdett. Sírás közben azt ismételgette, hogy pedig ő nem egy gonosz ember, nem akarja, hogy ezt gondolják róla. Láthatóan megnyugtatta, amikor megértette, hogy ezen lehet változtatni. És hogy ő képes erre, viszont ebben neki is hinnie kell, nem csak nekem. Hogy ezzel, hogy most már jobban látja magát és mások hozzáállását, nagyszerű lehetőséget kapott. Hogy ez csak az ő döntése, és látványos változásokat hozhat az életébe.

És Réka döntött. Szuper csaj. Kivett 1 hét szabadságot, és elutazott egyedül vidékre, hogy átgondolja az életét. Olyannyira komolyan vette a dolgot, hogy önismereti csoportba is jelentkezett. Miután visszatért a szabadságáról, kérte, hogy üljünk le újra beszélgetni. Öröm volt látni, hogy ez a 39 éves nő, akit mindenki leírt, igenis elhatározta, hogy változtat az életén. A találkozónk után írt a messenger csoportba, ahol elnézést kért mindenkitől a viselkedéséért. Nem mártírkodott. Később kiderült, őszinte volt a megbánása és elhatározása. A kollégák sorra kerestek meg, hogy milyen átváltoztató gépbe tettem Rékát, mert teljesen ki van cserélve, nem gyűlölködik, sőt… Többet mosolyog, teljesen más a kisugárzása. Szárnyai alá veszi az új kollégákat, jelentkezett is mentornak. Egyik nap pedig süteményt sütött és azzal kínálta őket. Az már csak hab a tortán, hogy néhány hónappal később rátalált a szerelem is – ezt elsőként nekem újságolta el fülig érő szájjal.

gyulolkodes2_modell_sandor_anna.jpg

Évekkel ezelőtt egy csodálatos személyiséggel rendelkező vezető kollégám azt mondta nekem, miután egy hasonló, nagyon problémás emberről beszélgettünk: „Marinetta, én nem mondok le egykönnyen az emberekről.” Persze a türelemnek is van határa, de ez a mondat belém égett. És igen. Rékának is csupán őszinte, objektív visszajelzésre, megértésre és a belé vetett hitre volt szüksége. A többi már rajta múlt.

Ha Te is ehhez hasonló helyzetben találod magad és szeretnél változtatni vagy válaszokat kapni kérdéseidre, látogass el a www.onkep.com oldalra és fordulj hozzám bizalommal.