Racionalitás és lélek találkozása - Vedd kezedbe az életed irányítását!

Önkép - Molnár Marinettával

Mi a jó döntés?

2020. október 02. - Molnár Marinetta

ke_pernyo_foto_2020-10-02_14_56_43.png

Bálint azon kevés férfi közé tartozik, aki kimondottan a magánéleti elakadásával keresett meg (általában munkahelyi problémákkal érkeznek hozzám az urak, és csak később fedik fel a valódi okot). Harmincas éveiben járó sikeres könyvelő - szereti is a munkáját -, feltűnően világos szeme és sötét haja és borostás arca különlegessé és feltűnővé teszi megjelenését - pedig ő maga nem szereti a rivaldafényt, nem szereti, ha a figyelem középpontjában áll.

„Teljesen össze vagyok zavarodva, nem tudom, mit tegyek. Szerelmi háromszögbe keveredtem, és képtelen vagyok dönteni, lépni. A barátaimnak nem mondtam el, mert ezt nekem kell megoldanom. De ezt az állapotot már nem bírom elviselni.”

Sokan azt gondolják, hogy az a férfi, aki szerelmi háromszöget működtet, az élet császárának érzi magát. Otthon a feleség/élettárs/barátnő, aki biztos háttérnek számít, van lakás/ház, gyerek, a munkában halad előre, és mellette még egy új szerelem is pezsdíti az életét. Miért is akarna kilépni ebből a kényelmes helyzetből?

Többféle szituáció létezik, a leggyakrabban alábbiakkal találkozhatunk:

  • amikor a férfi élvezi ezt a fajta életstílust, kimondottan ilyen helyzeteket keres, akár több viszonyt is fenntart,
  • amikor a férfi belesodródik egy ilyen helyzetbe, ahol – akár akarata ellenére – beleszeret valaki másba,
  • amikor a férfi már teljesen közömbös jelenlegi párjával, és hagyja, hogy történjenek vele a dolgok, lesz, ami lesz alapon.

Bálint hűséges típusnak tartotta magát, azonban feleségével már évek óta testvérivé vált a kapcsolatuk, úgy éltek egymás mellett, mintha lakótársak lennének csupán. Mindig megbeszélték a teendőket, számlákat, de egymásról, magukról, a házasságukról, tervekről már nem esett szó. Néha még el is utaztak egy-egy helyre, de férfi-női kapcsolat már nem volt közöttük. Maximum egy-egy alkalommal bújtak össze, csak hogy ki legyen pipálva ez a pont is. Bálint teljesen beletörődött ebbe a helyzetbe, azt hitte, ez a normális, hiszen nem veszekednek, mondhatni egész jól megvannak. Megvan a napi rutin: munka, utána sport vagy haverok, és késő este haza. A feleség, Zsófi hasonlóképp élte napjait, így nem hiányolták, hogy többet legyenek együtt. Gyermeket jó ideig nem terveznek, nem érzik, hogy családot szeretnének alapítani.

És beütött valami váratlan: Bálint egy buli alkalmával megismerkedett egy lánnyal, akivel már az első perctől fogva egy nyelvet beszéltek. A férfi érezte, hogy úgy viselkedik ezzel a nővel, mint még soha senkivel: mintha mindig is ismerték volna egymást, és előtte azonnal fel tudott oldódni. Esze ágában nem volt megcsalni a feleségét, de nem tudott szabadulni az érzéstől, amit Kitti váltott ki belőle. Miután a lányt is érdekelte az edzés, Bálint javasolta neki azt a helyet, ahová ő jár, így innentől kezdve rendszeressé váltak a találkozások.

„Beleszerettem Kittibe. Vele otthon érzésem van, mintha mindig is ismertem volna. Mindent meg tudunk beszélni, sokat nevetünk. Hasonló dolgok érdekelnek, hasonló az értékrendünk, úgy érzem, a legjobbat hozza ki belőlem. A feleségemet szeretem, de mint embert, nem mint nőt. Korán ismerkedtünk meg, és elvárás volt, hogy összeházasodjunk. Vele azt hittem, ennyi az élet, már nem számíthatok semmi jóra. Viszont Kittivel más a helyzet. Vele el tudnám képzelni az egész életem, tőle gyereket is szeretnék. Olyan érzéseket vált ki belőlem, amiknek a létezéséről sem tudtam. De nem tehetem meg Zsófival, hogy elhagyom, nem érdemli meg. Sajnálom őt.”

Mint kiderült, Bálint többször próbált beszélni Zsófival arról, hogy nem működik a házasságuk, nem bírja így tovább. A nő mindig hárított, vagy ilyenkor rávette magát egy együttlétre, esetleg „utazzunk el valahova”, azonban sosem változott semmi.

Az alkalmak során egyértelművé vált: pusztán sajnálat miatt nem maradhat együtt valakivel, akivel már évek óta még csak beszélgetni sem tud. Nem menthető a házasságuk. Bálint szüneteltette kapcsolatát Kittivel, mert amennyire lehet, tisztességesen szerette volna végig vinni ezt az időszakot. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen az egy másik történet. Bálint belátta, hogy nem Kitti miatt romlott meg a házassága, hanem már évek óta a nagybetűs nihilség jellemzi kapcsolatukat. Ráadásul nem teheti ki a lányt ezen időszak bizonytalanságainak, fájdalmainak – és ezt megértette a másik fél is.

Elérkezett a nap: Bálint elmondta Zsófinak, hogy válni szeretne. Akarata ellenére bevallotta, hogy van valakije. A másik fél reakciója azonban váratlanul érte: „Értem. Én is megcsaltalak már. Többször is. És volt, akibe én is beleszerettem, de lemondtam róla, miattad. Kezdjük újra, tiszta lappal!”

Újabb fordulat, hiszen Bálint, aki eddig is sajnálatból maradt Zsófival, újabb döfést kapott: Zsófi miatta lemondott egy szerelemről. Döbbenet, hogy nem az maradt meg Bálintnak, hogy többször, akár éveken keresztül csalta a felesége, és ezt csak most vallja be neki (amikor ezzel maga mellett tarthatja), hanem az, hogy ő miatta „áldozta fel az érzelmeit”. Azonban nincs mese, Zsófi ezzel tudott hatni a férfira, aki belement abba, hogy próbálják meg tiszta lappal. Kittivel pedig végleg lezárta a kapcsolatot.

Ezt Bálint mind lehajtott fejjel mesélte el nekem, mint aki önként megy a bitó alá, és most szégyelli magát.

guy-2617866_1920_1.jpg

Megbeszéltünk egy újabb időpontot, de tudtam, hogy le fogja mondani. Így is lett. Sajnos ennél a pontnál sokan adják fel. A könnyebb utat választják, hiszen évekig homokba dugták a fejüket, ahol igazából megszokták a sötétet, amit egy idő után a biztonság érzetével tévesztettek össze. Ha kihúzzák a fejüket a homokból, ott hirtelen vakítani fog a fény, hasogat a fülük, az arcukat csapkodja a szél. Annyira új és félelmetes a valóság, hogy inkább visszamenekülnek a megszokott rosszba. Mert az már ismerős.

Bálint fél év múlva keresett fel újra. Nem nézett ki túl fényesen. „Ezt elcsesztem. Elvesztettem Kittit, már szóba se áll velem.” És mi van a házasságoddal? A tiszta lappal? Az újrakezdéssel? – kérdeztem. „Áhh... Az új lendület kb. két hétig tartott. Azután minden a régi lett. Nem tudunk beszélni egymással, már külön is aludtunk – nem mintha addig történt volna köztünk bármi is. És végül Zsófi bejelentette, hogy elhagy. Egy másik férfiért. Igazi lúzer vagyok.”

Nos. Amit látnunk érdemes, az az, hogy magunk feláldozásával soha nem tehetünk senkit boldoggá. A szeretetet, szerelmet nem lehet se kicsikarni, se adományozni. Az érzelmek szabadok. Ezért ha menthetetlenül boldogtalanok vagyunk egy kapcsolatban, ott nem tudjuk boldoggá tenni a másik felet. És amikor láthatóan a másik fél is totál boldogtalan, mégsem engedi el a párját, az kőkemény félelem és önzőség. Így szuperül le lehet élni évtizedeket is, a teljes nihilben. De legalább álltathatjuk magunkat, hogy mi kitartottunk egymás mellett. Ezt azonban úgy is mondhatjuk: boldogtalanságra ítéltük egymást.

Most azon dolgozunk Bálinttal, hogy felépítse önmagát, az önbecsülését, egy olyan férfit, aki tudja, mit szeretne az élettől. Aki nem megy bele „megmentő” kapcsolatokba, ahol kihasználják a jóindulatát és visszaélnek vele. De a legfontosabb: aki boldog tud lenni, aki magát választja. Ez mindig jó döntés.

Ha Te is hasonló helyzetbe kerültél és/vagy szeretnél változtatni az életeden, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://onkep.blog.hu/api/trackback/id/tr8316224828
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása