Racionalitás és lélek találkozása - Vedd kezedbe az életed irányítását!

Önkép - Molnár Marinettával

Meddig maradok még egyedül?

2022. április 16. - Molnár Marinetta

ke_pernyo_foto_2022-04-16_19_56_02.png

Annyian rettegnek a magánytól, hogy folyamatosan az tölti ki a mindennapjaikat, hogy eltereljék az egyedüllétről a figyelmüket, társasággal vegyék körbe magukat, programot szervezzenek a hétvégékre, az ünnepekre és maradjon olyan barát a közelben, aki hasonló cipőben jár.

Rettenetesen nehéz helyzet, amikor egy nő a 30as, 40es, 50es éveiben azt tapasztalja, hogy a környezetében mindenki házas, gyereke van, már nincs ideje „csajos” dolgokra, sőt, rá is egyre kevesebb. Ha találkoznak, az is vagy az esküvő tervezgetéséről, a várandósságról, gyereknevelésről szól, nem pedig a korábbi pasi ügyekről. Viszont ahogy az élet számos területén, itt is érdemes önvizsgálatot tartani: áldozatként akarok működni és az örök vesztes szerepét játszani, vagy felkészülök a jövőmre, és átengedem ezeket az energiákat magamon, és hagyom, hogy szeressenek?

Azt tapasztalom, hogy rengeteg hölgy vágyódik megbízható, magabiztos, céltudatos, pozitív, családcentrikus férfira. A kérdés: vajon egy ilyen férfi a folyamatosan kesergő de kifelé az „annyiraélvezemazéletetfolyamatosanpörgökésbulizomésannyirakívánatosvagyokhogycsakerotikusantudoknézni” hölgyet választja párjául? Legtöbbször nem. Örök szabály, hogy ha egy olyan párt szeretnénk, aki már „megérkezett”, rendben van magával, nem kell kompenzálnia a komplexusait, és nyugalmat áraszt, először nekünk kell ilyenné válni. Tehát amíg „őrültek házát” játszunk, folyamatosan mindenen idegeskedünk, rágódunk, bosszankodunk, amíg kesergünk, más dolgaival vagyunk elfoglalva (vagy épp pörgünk a sajátjainkon!), amíg minősítgetünk, addig biztosak lehetünk abban, hogy ez nem az az állapot. De ne próbáljuk becsapni magunkat: attól, hogy kifelé mindig mosolygunk és elmondhatatlan happinesst közvetítünk, vagy időnként jógázunk, meditálunk még nincs kipipálva a harmónia állapota. Pláne ha ezt legfőképp azért tesszük, mert totál trendi és mert szuper fotókat készíthetünk magunkról.

pexels-marta-wave-6454159.jpeg

Nincs olyan, hogy túl késő. Mindig van lehetőségünk változtatni. Persze maradhatunk a komfortzónánkon belül, de komolyan: eddig ez bevált? Boldog vagy? Beteljesült az életed? Ha NEM, akkor hogy lehet ragaszkodni egy olyan életstílushoz, ami nem hoz örömöt az életedbe? Mert ha mindent ugyanúgy teszel, mint eddig, hogy is változhatna bármi is? Nekem is olyan komoly programjaim voltak a fejemben, olyan elképzelésem volt a párkapcsolatokról, arról, hogy milyen férfit szeretnék, hogy folyamatosan zsákutcába kerültem. Volt, amikor már azt hittem, feladom, és egyedül élem le az életem. Amint mertem ezzel szembenézni, megdolgozni az elakadásom és totálisan más lehetőséget adni magamnak: megérkezett az új élet, az igazi kapcsolódás, a valódi felnőtt szerelem. Pedig nem volt egyszerű, hiszen annyi korábban elvnek hitt gát állta utamat, annyi sztereotípia és szülői program, félelem tartott távol önmagamtól. Amíg védekeztem, hogy ez azért van, mert..., vagy azért gondolom úgy, mert..., illetve megmagyaráztam a rossz működésem, addig ugyanabban a pocsolyában tapicskoltam. Éppen ezért mondom, hogy amíg valaki nem köteleződik el a változtatás mellett, addig senki sem segíthet neki, és bár sajnálhatja magát (vagy éppen azt adja le magáról, hogy mennyire szuperül van), kizárólag ő a felelős. Akkor mit tehetünk?

  1. Merni kell egyedül lenni (de nem menekülve és közben sóvárogva egy pár után), egy komolyabb párkapcsolat után – pláne ha eddig folyamatosan valamilyen viszonyban voltam – legalább egy évig. Igenis megtapasztalni az összes ünnepet egyedül, nem pedig máshoz viszonyítva. Aki még ezt se bírja kivárni, annak hajrá! (Tévedés ne essék, van, akinek hamarabb megérkezik a message/változás, de ezt az időt én biztosan nem spórolnám le.)
  2. Megismerni a saját működésem. Felismerni, hogy mik a saját félelmeim, és mik azok, amiket a család belém táplált. Módosítani az elcseszett programjaimon.
  3. Elfogadni és megszeretni magam, mert addig csak szeretet után kuncsorgó utánfutók leszünk, és majd nagyon meglepődünk, hogy de miért nem szeretnek minket eléggé, vagy miért érdemelnénk mi sokkal jobbat?
  4. Nem sajnálni magam, hogy miért nem jön még mindig a nagy Ő? Én se vagyok a türelem bajnoka, de itt nem cipővásárlásról van szó. Kinek nem inge, ne vegye magára, de egy igazán rendben lévő, szeretni tudó, nyitott, pozitív ember nem áll minden utca sarkán. Éppen ezért se meglepő, ha valakinek mindig van valakije - vélhetően kapcsolatfüggő, és fontosabb számára az, hogy mindig legyen párja, mint hogy boldog és elégedett legyen. Mi ugye nem ezt akarjuk... Akkor pedig türelem.

És ami a legfontosabb és talán legszebb: mire megérkezik az igazi, addigra már nem is olyan égető a dolog. Mert rendben vagyunk magunkkal. Mert magától értetődő. És ezért mondom azt, hogy ez az állapot minden nehézséget, fájdalmat megér. Mert sokkal de sokkal többet kapsz viszont, mint amennyit befektetsz. Úgyhogy Hölgyek és Urak, hajrá!

Ha Te is változtatnál, JELENTKEZZ MOST egyéni coachingra

Marinetta

A tökéletes "stepfordi anyák" árnyékában

ke_pernyo_foto_2022-03-21_19_51_08.png

Egyre több olyan hölgy jelentkezik hozzám gigantikus önbizalomhiánnyal, akik bár gyönyörűek, és korábban sikeresek, elismertek voltak, mégis összeomlanak a – valós/vélt – társadalmi elvárások alatt, és megviseli őket, hogy azt látják: a többi TÖKÉLETES ANYA kirázza a kisujjából a gyereknevelést.

Zsófi is egy ilyen anyuka. Minden alkalommal, amikor találkozom vele, mintha egy szépségszalonból jött volna: csodás haj, smink, stílusos öltözék – a húszas éveiben járó nők is megirigyelhetnék fittségét, igényességét, pedig ő már 41 évesen 2 kisfiú édesanyja. Ő persze lestrapáltnak látja magát, aki már egy hete nem mosott hajat, és nem győz elnézést kérni a kinézetéért... Bár egy időre visszatért a munka világába vezetőként, most szünetet tart, mert már nem érzi a korábbi elhivatottságot.

„Borzasztó azt látnom, hogy se anyaként, se dolgozó nőként nem tudok teljesíteni. Nem is értem, a férjem hogy visel el, amikor én éppen megőrülök otthon, míg a barátaink olyan higgadt szülők és náluk minden olyan nyugis.”

Egy másik coacheem Olívia, aki szintén kétgyermekes anyuka éppen azt ecsetelte, hogy a barátnői mind-mind azt mutatják, hogy mennyire jól tudják kezelni a gyermekeiket, és ő konkrétan egy csődtömegnek érzi magát emiatt, hiszen az ő fia és lánya néha elviselhetetlenek. Ráadásul felszaladt rá néhány kiló, és csak akkor csípi ki magát, ha hozzám jön, mert ez legalább egy kis énidő. 

A harmadik hölgy, Margaréta már meg is kérte az ismerőseit, hogy ugyan osszák már meg vele a nehézségeket is a gyerekneveléssel kapcsolatban, de felvetését síri csönd követte. „Kizárólag a tökéletesen boldog fotókat látom a tökéletesen jólnevelt és fantasztikusan viselkedő gyerekeikről, én meg már a 3. sminket sírom le tehetetlenségemben, és mert annyira egyedül érzem magam a született tökély anyukák között."

pexels-liza-summer-6382648.jpeg

Egy hét alatt 3 ilyen sztoriba futottam, és higgyétek el, mindhárom hölgy kívül/belül csodálatos, csak a kamuvilág elbizonytalanította őket. Mindhárman megmutatták a „tökély” anyukák családi fotóit. Nos, beszédesek. Zéró őszinte mosoly, leginkább pózolás, beállított fotók, tökéletesen kitakarított nappali, illetve fotóstúdió a háttérben. Aztán ahogy beszélünk a tökéletes családokról, azért csak kiderül, hogy az egyikben apuka meglepően nőies vonásokkal van felvértezve, és minden kvázi férfi feladatot anyuka lát el. De legalább nem féltékenykedik... A másikban édesanya folyamatosan posztolja a „legjobb apust”, miközben rendszeresen tájékoztatják, hogy „apus” éppen hol játszik még papás-mamást. Volt, ahol apuka külsőre nagyon férfi, csak éppen minden döntését félelemből hozza, és anyuka, aki bár bátrabb és határozottabb, csöndben marad, nehogy apuka megijedjen és elmeneküljön egy hasonlóan félénkebb hölgy karjaiba. És most csak néhány konkrétumot meséltem.

Ezzel a legkevésbé sem azt akarom állítani, hogy nincs olyan, hogy valakinek könnyebben megy az anyaság, de a kirakatszerű élet, és ennek a felhánytorgatása valahogy mindig visszás. Amit ennyire görcsösen kell mutatnunk, abban általában van valami kamu. Ami természetes számunkra, annál nem érzünk kényszert arra, hogy folyamatosan mutogassuk.

Ellenben azok, akiknek eszébe sem jut, hogy másnak is lehetnek nehézségei – hiszen nem ezt látják - egyre mélyebbre süllyednek az önhibáztatásban.

Aki látta A stepfordi feleségeket tudhatja, hogy az ennyire makulátlan hölgyek általában robotok. :D Nyilván viccelek, de tény: olyan, hogy valaki mindenben tökéletes nincs. És valóban, amikor én is meglátok egy-egy „stepfordit”, rögtön azt érzem, mennyire nehéz lehet neki. Nem elég, hogy valami nagyon nem stimmel az életében, még mutatni sem meri, ami ismét rengeteg energiáját emészti fel. Ennél már csak az borzasztóbb, amikor ez párosul a megmondó-léttel is, ahol ősanyaként mindent is jobban tud mindenkinél és tankként védi a gyermekeket a laza szülőktől.

leto_lte_s_1.jpeg

Emlékszem, olyan üdítően hatott rám egy barátnőm, aki a fiú ikreivel látogatott meg, és a földön pelenkázta át őket. Kínjában már nevetett magán, hogy basszus évek óta ebből állnak a napjai, és most már felesleges is pelenkázót venni, hiszen egy hegyen is ki tudná cserélni. Egy másik barátnőm pironkodva mesélte, hogy a tökéletes nevelése nem jött be, a gyermeke folyamatosan üvölt, és bármennyire is „szégyen”, van, hogy a kezébe adja a telefont, mert az egy picit leköti. Persze ennek az apa – aki mondjuk csupán a fürdetésre ér haza – nem igazán örül. Mindezt totálisan kifáradva, gyöngyöző homlokkal és magát hibáztatva meséli – szívszorító volt így látni őt, a korábban oly magabiztos Nőt, akinek sosem létezett lehetetlen. Eddig.

Szóval Hölgyeim! Nincs tökéletes anya és tökéletes nevelés. Ez nem egy hibátlansági verseny. Nem kell mindenben szupernek és kiemelkedőnek lennünk. Hibázhatunk, ahogyan a mi szüleink is megtehették és majd a gyermekeinknek is lesz rá lehetősége. Isteni, ha valakinek ez gördülékenyebben megy, de sose a makulátlan családi fotókból induljunk ki. Ne engedjük, hogy ítélkezzenek felettünk, és az „ősanyák”, a szülői munkaközösség élharcosai és önjelölt megmondói folyton kioktassanak, fontoskodjanak és minősítsenek minket. Mert aki ezzel van elfoglalva, annak valami nagyon nincs rendben az életében. Csak gondoljunk bele: ha mi igazán boldogok és elégedettek vagyunk, érdekel minket más? Ugye nem...? Szóval tökéletlen és hibázni merő anyukák, hajrá!

Ha Te is szeretnéd fejleszteni az önbizalmad és/vagy változtatnál az életeden, jelenkezz most egyéni coachingra

Marinetta

Válnék, de félek, hogy elveszítem a gyerekem

ke_pernyo_foto_2022-03-05_7_18_53.png

Egy gyereket sosem lenne szabad eszközként használni arra, hogy revansot vegyünk a másikon, hogy bosszút álljunk azért, mert valamiért nem működött a kapcsolat. Nézzük most a férfiak oldalát.

Sajnos az ügyfeleimen keresztül is számtalanszor tapasztaltam, hogy milyen lelketlen és elborzasztó az, ha a házasságból/kapcsolatból való kilépést az egyik fél a gyereken keresztül igyekszik megtorolni. Férfiakat látok összetörve és kétségbeesve, mert nem tudják kezelni azt a bosszúhadjáratot, amit a volt feleségük/párjuk indított ellenük.

Igen, egy válás nagyon nehéz helyzet, és sosem csak az egyik fél hibás. Idő kell, míg mindketten feldolgozzák a kudarcot, mégis legtöbbször sokkal jobb döntés, mint benne maradni egy utálkozó, megcsalásokkal teli, megalázó, vagy akár bántalmazó kapcsolatban.  A gyermek szempontjából is. És amit fontos megjegyezni és egyértelművé tenni: ilyenkor a férfi nem a gyereket hagyja ott, hanem kilép vagy elmenekül egy boldogtalan kapcsolatból - nagyon nem mindegy, melyik üzenetet közvetítjük a kisfiúnak/kislánynak! Mindenesetre az mindig ledöbbent, hogy ha mondjuk egy édesanya, aki elvileg mindennél jobban szereti csemetéjét, mégis őt használja arra, hogy az apán bosszút álljon – legyen szó az anyagiakról, de leginkább a lelki megnyomorításról. „Innentől felejtsd el a lányod/fiad!”, „Meg fogja tudni Zsuzsi, hogy milyen alávaló vagy!”, „A gyerekeden spórolsz?”, „Apa vagy te?”, „Az utolsó forintodat is leperlem rólad”, és hasonló mondatok hagyják el gyakran a bosszúszomjas fél száját.

pexels-photo-6532735.jpeg

Miközben a gyűlölet vezérli az anyukát, a legnagyobb sebet a saját gyermekén ejti.

Gyakori eset, hogy férfiak azért nem mernek kilépni egy mérgező, már évek óta nem működő, boldogtalan és méltatlan kapcsolatból, mert rettegnek attól, hogy a párjuk elszigeteli majd őket a gyereküktől. És sajnos nem alaptalanul, hiszen bár vannak üdítő kivételek is, ahol az egyedül maradt fél korrekt módon állt a váláshoz, és a gyerek érdekeit tartotta szem előtt – sajnos ez a ritkább eset. (Kinek nem inge, kérem ne vegye magára, tényleg tisztelet a kivételnek.)

Nap mint nap találkozom esetekkel, ahol a gyerekbe azt ülteti a megkeseredett szülő, hogy például

- apu már nem szeret minket – a gyereket

- apu elhagyott, új életet kezd nélkülünk – a gyerek nélkül

- apu megalázta anyát – a gyereket

- apu egy szemét, gerinctelen alak, sosem szabad bízni a férfiakban

- apunak van egy új nője – bár ezt leginkább trágár szavakkal írják le, mint pl. k.rva, sz.jha, stb. – akiért itt hagyott minket – a gyereket.

És ezek a napi mantrák szép lassan beivódnak a gyermekbe, mígnem totálisan ellehetetlenítik azt, hogy minimálisan is szeretni tudja a ritkábban látott szülőt, és a későbbiekben egészséges párkapcsolata legyen.

apa.jpeg

Persze az uszító félnek ilyenkor semmi sem drága, hogy minél jobban kitölthesse dühét a másikon – ott tesz keresztbe, ahol tud. Ekkor van az, hogy mindenki annak szurkol, hogy „anyuka bepasizzon”, akkor hátha leáll a gyalázkodással és a gyűlölködéssel. Az már tényleg a legkevesebb, hogy méltatlan színben tünteti fel a gyermek előtt a másik szülőt, ellene neveli, azonban ez olyan mélységes fájdalmat tud okozni, amit csak hosszú évek terápiájával lehet majd orvosolni. Arról nem is beszélve, hogy megtanítja a kislányt/kisfiút szívből gyűlölni, és megkeseredetten élni. De hallottam már olyan döbbenetes esetről is ugye, ahol anyuka tudatosan eljátszotta, hogy felakasztja magát a gyermekei előtt, csak hogy érzelmileg zsarolhassa őket – ezzel maradandó traumát okozva nekik. És utána nagyon meglepődünk, hogy a kislány nem meri magára hagyni az anyukáját, és biztos ez is apu miatt van.

Nem hangzik jól, igaz?

Két ember kapcsolata mindig a 2 félen áll, bármily klisésen is hangzik. Az, hogy  ők gyermeket vállalnak, nem csak azzal jár, hogy milyen cuki lesz majd tologatni a babakocsit és elmondhatják magukról, hogy ők családanyák/családapák, hanem felelősséggel is. Hogy milyen értékeket adnak majd át a gyereküknek. Hogy bármi történjék is a szülők párkapcsolatával (hiszen ez az ő dolguk, nem az utódé!), az a cél közös marad, hogy a gyerek lelkivilága ne sérüljön, és támogassák egymást abban, hogy a gyerek biztos legyen abban: őt mindkét fél nagyon szereti és számíthat rájuk. Mert ez a gyerek érdeke. E nélkül a hozzáállás nélkül nem beszélhetünk arról, hogy valaki mindennél jobban, feltétel nélkül szereti a fiát/lányát.

father-1004022_1280.jpeg

Bár ez csupán egy írás, mégis annyira hálás lennék, ha eljutna olyan anyukákhoz, akik hasonlóan cselekednek. Mert látniuk kell, hogy ezzel megnyomorítják a gyereküket. Mert a kicsinek az apjára, az apuka szeretetére és támogatására is szüksége van. A saját sértettségünk sosem lehet indok arra, hogy a gyermekünket ilyen méltatlan és döntéshelyzetbe hozzuk, és azt hitessük el vele: csak engem szerethet, a másikat nem. Mert ilyenkor bár magunkat is benne tartjuk ebben a gyűlölet energiában, de ami még rosszabb: a gyermekünknek is ezt a mintát adjuk át és megbélyegezzük az életét. És ezért kizárólag mi leszünk a felelősek. 

Ha szeretnéd megugrani az elakadásaidat és megváltoztatni az életedet, jelentkezz egyéni coachingra most!

Marinetta

 

Ízek, imák, szerelmek - a való életben

ke_pernyo_foto_2022-01-26_10_56_05.png

Dia eddigi egész élete a kiszámíthatóságon, racionalitáson alapult, és kívülről tökéletesnek tűnt: megteremtette anyagi biztonságát, vezető lett kontrolling területen és férjhez ment. Szép és okos, ráadásul sikeres... Ez eddig elég szuperül hangzik, sokan pontosan ilyen életre vágynak.

dia_re_gi.jpeg

Azonban a válás hatalmas felismerést hozott számára: rájött, hogy az anyagias, gyakran felszínes/üres, kifelé „tökéletes, fancy élet”, a másoknak való megfelelés/bizonyítás nem teszi boldoggá. Hogy valami nagyon hiányzik az életéből, de ekkor még ő sem tudta, mi az.

Elindult ez önismereti úton – mit elindult, berobbant rá :D -, szakemberhez fordult, és nyitott a lelki folyamatok, a keleti filozófia irányába.

Jógaoktatónak tanult – korábban egy órát sem tudott komolyan venni -, és rátalált a meditációra. Elkezdett festeni. Pszichológiai előadásokat hallgatott és önismereti könyveket olvasott. A korábbi kifelé való megfelelés helyett a fókuszt magára, a lelkére, önvalójára helyezte.

271744728_659092682172343_7223563454004007925_n.jpegElkezdte rendbe tenni a saját érzéseit, lelkivilágát, értékrendjét, emberi kapcsolatait, szembenézett az elakadásaival, a rossz programjaival és megváltoztatta az egész világát. Rájött, mi volt az, ami hiányzott korábbi életéből: Önmaga. A saját vágyai, az igazi céljai, a valódi értékek. Felismerte, hogy a boldogságot nem az anyagi biztonság, a karrier vagy az határozza meg, hogy kapcsolatban van-e vagy sem, hanem az önszeretet, önazonosság. Hogy kizárólag olyan emberekkel veszi körbe magát, akik őszinték, pozitívak, valóban szeretik, igazak, támogatók. Rájött, hogy nincs szüksége annyi tárgyra, tulajdonra, nem kell ragaszkodni annyi mindenhez, mint korábban. Hogy csak olyan dolgokkal szeretne foglalkozni, amik örömmel töltik el. Megérkezett számára a bizonyosság, hogy bármi lehetséges és irányíthatja az életét. Minden érte történik.

Így is lett. Hónapokra kilépett a munka világából, eladta gyönyörű lakását, és most egy hátizsákkal és kiskutyájával, Daisyvel vág neki a világnak, kezdve Argentínával. Bónuszként eddig teljesen ismeretlen érzések is rátaláltak Diára egy vadonatúj kapcsolódás révén – de persze én sem árulhatok el mindent. ;)

dia2.jpeg

Semmi menekülés, semmi elvárás, csak egy cél: boldogan, önazonosan, szabadon élni. Nem a külvilág felé, hanem befelé figyelve.

Most, hogy leírom a történetét futkos rajtam a hideg, mert annyira jó érzés végig kísérni egy ilyen újjászületést. Bizonyára vannak néhányan, akik nem értik, miért adja fel valaki eddigi életét a bizonytalanért, de sokkal-sokkal többen vannak, akiknek igazi inspiráció Dia storyja. Hogy bármikor megváltoztathatod az életed. Dönthetsz úgy, hogy kilépsz a mókuskerékből, a megfelelési kényszerből. Hogy magadat választod. Az igazi értékeket, embereket, környezetet. Még ha fájdalmas is a szembesülés a régi éneddel, elakadásaiddal, programjaiddal. Mert így van értelme élni. Nos, így néz ki a valóságban az imádott Ízek, imák, szerelmek film - és még koránt sincs vége...

Ha Te is szeretnél változtatni az életeden, akkor látogass el a www.onkep.hu oldalra és jelentkezz egyéni coachingra!

Marinetta

Nekem miért nem jár a boldogság?

ke_pernyo_foto_2021-10-30_12_51_26.png

Annyian és annyit írtak már a szerelemről, illetve arról, hogy hogyan találjuk majd tartsuk, javítsuk meg – esetleg engedjük el -, hogy ha nem lenne életünk egyik legfontosabb – vagy leginkább vágyott – eleme, már bizonyára zsigerből törölnénk az erről szóló posztokat. Én például sosem szerettem az olyan írásokat, amik abban igazolják a nőket, hogy ők mindent szuperül csináltak, hogy kizárólag a férfi a hibás, amiért nem értékelte őket. Látom nap, mint nap az olyan képeket, amire az van írva: „Ne sírj utána, meg sem érdemelt”, vagy „Majd az idő úgyis téged igazol,”, „Majd akkor fog neki igazán fájni, ha végleg elveszített”, és hasonló nagyon hasznos bölcseletek. Aki ezeket megosztja, bizonyára épp mélyponton van és az egész világgal tudatni akarja ezt – de legfőképp azzal, akinek nem kell, vagy nem eléggé. Ez sajnos sosem a várt hatást hozza meg, mi több, gyakran szánalmassá válhatunk azok számára, akiket épp meg akarunk hatni, vissza szeretnénk hódítani.

ke_pernyo_foto_2021-10-30_12_23_56.png

Sajnos rossz hír, hogy aki ebben a „na majd én megmondom/odaszúrok neki”, frusztrált, bosszút forraló állapotban van, az nagy valószínűséggel valami hasonlóban is marad, hiszen egy olyan férfi/nő, aki rendben van magával, biztosan nem olyan párt fog magának választani, aki fortyog a dühtől és egy szakítás után világgá kürtöli, mennyire szemét is volt vele a másik. Továbbá az irigykedő, folyton másokkal foglalkozó, kesergő ember sem lesz vonzó lehetőség, hiszen az szintén nem OK számára. Sosem fog előre vinni a kesergés, a vád, hogy a másik mit nem tett meg és mennyire alkalmatlan a párkapcsolatra, hiszen az az ő dolga. Ráadásul mi ezzel a hozzáállással csak egyre távolabb és távolabb lökjük magunkat a céljainktól.

Vesszőparipám, hogy a párkapcsolat tükör. Már a választásunk megmutatja, mi hol is tartunk az önismeretben, mennyire szeretjük saját magunkat, vagy éppen mennyire tévúton vagyunk, mennyire rettegünk az egyedülléttől, mennyire társfüggők, esetleg áldozatok vagyunk. Hogy merünk-e rálátni a saját működésünkre, arra, hogy mit teremtünk magunk köré.

Ilyenkor már hallom is a reakciókat, hogy „már hogy teremteném magamnak ezt”, „már miért is érdemelném ezt”, de a válasz igenis az, hogy Te teremted. Mert ha látod, hogy a társad(at)

  • nem érdekli, Te mit szeretnél
  • nem becsül Téged
  • folyamatosan vitatkozik Veled
  • hazudik vagy elhallgat dolgokat
  • megcsal
  • kihasznál, lehúz
  • megbízhatatlan
  • nem foglalkozik azzal, ha Neked fáj, ha megbánt
  • számára nyűg Veled beszélgetni
  • állandóan negatív, lehangolt, kedvtelen melletted és Téged is lehúz
  • szavakkal vagy tettekkel bánt Téged
  • cinikus Veled
  • nem figyel Rád
  • számára nem vagy ELÉG fontos
  • , stb., stb.

akkor nagyon nincs mit magyarázni.

És a lényeg talán az ELÉG szócskán van. És tudom, jönnek a magyarázkodások, hogy hát ez relatív, hogy „szeret, de...”, vagy „akar ő foglalkozni velem, de...”, „sokat dolgozik”, „fáradt”, „elég baja van neki így is”, „tudom, milyen nehéz neki”. Szóval ha valaki itt tart, akkor hajrá, hitegesse magát, senki nem akadályozhatja meg ebben, mert azt hiszi, hogy majd „megváltoznak a dolgok”. És így is lesz, csak nem abba az irányba, amerre szeretné. Egyre rosszabb lesz, egyre több kifogást és magyarázatot kell kitalálni a világnak. Aztán ha belefáradt, szép lassan leépíti a baráti kapcsolatait – hiszen már mindenki arcára kiül az őszinte vélemény -, vagy újakat keres, akikkel felszínes dolgokról lehet csacsogni. De láthatjuk, hogy nem konfrontálódik, nem vállalja az igényeit, nem mer tenni magáért. Így igenis, ő tartósítja ezt az állapotot, ő punnyad bele, azaz ő teremti. Ha nem így lenne, ha tenne azért, hogy jobb legyen (nem, ez nem az, hogy még több mindent elvisel), és ha belátja, hogy ez ennyi volt, nem maradna benne. Lenne, volna, tenne, ha... Aki érti és mer lépni, annak van remény, hogy változtasson az életén, aki nem, és kötekedik, annak marad a szomorkodás, az önsajnálat, a mártír-szerep és a düh. És a "miért csak velem ilyen a világ". 

pexels-austin-guevara-883441.jpeg

Szóval, ha merünk szembenézni a saját működésünkkel, és felállítunk bizonyos szűrőket a párválasztásnál – már a leges legelején -, akkor jó esélyünk van arra, hogy ne ugyanabba a pocsolyába lépjünk újra és újra. Persze vannak sajnálatos esetek, amikor valamit nagyon benézünk, de általánosságban elmondható, hogy amennyire békében vagyunk magunkkal és szeretjük magunkat – akár annyira, hogy inkább egyedül legyünk - , akkor hasonló állapotban lévő pár talál ránk. Ha én is OK vagyok és Te is OK vagy. Ha azonos az értékrend. A célok. Ha a habitusunk nem kioltja, ellehetetleníti, hanem támogatja a másikét. Ha akkor is jó vele lenni, ha csak összebújva nézünk egy filmet. Ha nem akarjuk megváltoztatni a másikat. Ha tudom, ő igazán megért és társam az életben. Ha férfi – nő viszony van kettőnk között és nem válunk a párunk anyjává, pszichológusává, megmentőjévé, vagy éppen a megkeserítőjévé. Rengeteg buktató, de ami szuper hír, hogy ha foglalkozunk magunkkal - nem felszínesen, hanem mélyre menve, szembenézve az árnyoldalainkkal és az önhazugságainkkal -, és közelebb kerülünk saját magunkhoz, akkor rossz ember nem érkezhet az életünkbe, hiszen már meghaladtuk ezt az elakadásunkat. Mi dönthetünk. 

(Plusz tipp: sose a közösségi médiában látottakhoz mérjük a saját boldogságunkat, mert rengeteg FOLYAMATOSAN (!) a tökéletes párkapcsolatáról posztoló ember mérhetetlenül bizonytalan, szomorú, vagy üresnek érzi az életét.)

Ha magadra ismertél, és/vagy változtatnál az életeden: www.onkep.com 

Amikor manipulál a párod

ke_pernyo_foto_2021-10-12_17_16_09.png

Ágotának mindig is fontosak voltak a barátai, harmincas évei második felére pedig olyan életet alakított ki magának, amit - bár nagyon zsúfolt volt -, de élvezett. Menő állás, szép autó, stílusos ruhák, csinos kis lakás, anyagi biztonság. Ha volt ideje, elutazott egy hosszú hétvégére valamelyik barátnőjével, sokat sportolt, ügyelt az egészségére – leszámítva némi alkoholt és cigarettát. Egyedül egy dolog hiányzott az életéből – és ez a hiány már beárnyékolta a mindennapjait -, egy stabil partner, akivel közösen élvezheti az életét, családot alapíthatnak és új terveket szövögethetnek. No meg a nyugalom, de azt gondolta, ezt majd meghozza a kiegyensúlyozott párkapcsolat.

pexels-marcus-aurelius-4063856.jpeg

Eddig sorra váltották egymást a komolytalannak bizonyult férfiak, akik még nem tudtak elköteleződni, állandóan halogatták a következő lépcsőfok meglépését, és volt, aki már a gyerek téma hallatán elkezdett kihátrálni a kapcsolatból. Ágota egyszer csak besokallt, és megfogadta, hogy soha többé nem enged be ilyen típusú férfiakat az életébe. Mivel egy céltudatos csajról beszélünk, egyértelmű volt, hogy ezt a fogadalmát be is fogja tartani. Meg is lett az eredménye: újra magára talált, és kezdte átállítani a fontossági sorrendet az életében: már nem a munka foglalta el az első helyet, hanem az emberi kapcsolatok és a feltöltődés. És láss csodát: rájött, hogy férfitól függetlenül is lehet harmóniában élni.

Ekkor lépett a képbe Iván: a magabiztos, lehengerlő stílusú, intelligens és tájékozott pasi, aki merőben más típus volt, mint az eddigiek. Ő tudta, mit akar, és el is érte azt. Ágotát ez a hozzáállás teljesen levette a lábáról, és azt érezte, végre lehet ő is nő, hátra dőlhet, betöltheti a klasszikus női szerepet, ráadásul az volt az érzése, hogy a férfi mintha picit jobban is akarná ezt a dolgot, sürgeti az eseményeket – és ez akkor nagyon imponált neki. Ez csak később tűnt fel neki, amikor már hozzám jelentkezett.

3_1.jpeg

Ugyanis teltek-múltak a hetek, hónapok, összeköltözés, „tevagyamásikfeleméletemszerelmeésminketazégisegymásnakteremtett” érzés, így ebben a világmegváltó hangulatban Ágota nem is látott mást, csak hogy bejött az élet, és a kiböjtölt évek meghozták az eredményt: egy igazi, férfias férfit, aki mindenben támogatja őt. És aki - a férfi szavaival - úgy szereti őt, mint még soha senki, és mindennél jobban. A barátok eleinte nagyon örültek Ágota boldogságának, bár utólag elmondták, hogy valami megfoghatatlan érzésük volt Ivánnal kapcsolatban: valami nem stimmel, valami nem természetes a viselkedésében. Aztán valahogy elmaradoztak a baráti találkozások, később a beszélgetések is. Ágota családja támogatta a nőt, hiszen azért ideje lenne megállapodni, bár ők is azt tapasztalták, hogy megváltozott Ágota viselkedése, visszahúzódóbb lett, a találkozások alkalmával főként Iván beszélt, az volt a közös jövő, amit Iván annak gondolt – még ha tudták is, hogy Ágota korábban ennek a tökéletes ellenkezőjéről beszélt. Anna, Ágota édesanyja rá is kérdezett lányától, hogy mi történt, olyan, mintha ki lenne cserélve, és mintha nem is merne megszólalni a férfi mellett. Ő persze megsértődött ezen, és tagadta, hogy így lenne. „Végre megtaláltam a párom, és ebbe is bele kell kötni, ki kell találni valamit, hogy miért nem jó” – hangzott a reakció, miközben Annáék soha nem minősítették Ágota párjait. Így ment ez néhány hónapig, persze jöttek az összezörrenések, amik egyre erőteljesebbé váltak, a férfi egyre több dolgot tiltott meg a lánynak (már nem csak a barátokkal, a munkatársakkal, de a családdal is lettek problémái), azonban Ágota kifelé ugyanazt a boldog mázt mutatta. Ráadásul ezek nem is tiltások voltak, hanem olyan mondatok, amik miatt Ágota inkább nem tartotta szeretteivel a kapcsolatot, pl. „Évi nem normális, nincs jó hatással rád”, vagy „mi ennél sokkal előrébb tartunk, Zsófiék csak visszahúznak”, és a kedvenc: „Petra irigy rád, szerintem nem is akar jót neked, persze fecséreld rá az időd, ha akarod, csak akkor ne panaszkodj, hogy keveset vagyunk együtt”. Ezért a nő inkább lemondta a találkozásokat, és egyre jobban eltávolodott a barátaitól. Így amikor rövid időn belül Iván megkérte a lány kezét, Évi a hír hallatán őszintén reagált: „Én nem tudom Ágó, úgy örülnék neked, de olyan, mintha árnyéka lennél saját magadnak. Eltűntél a barátaid életéből, nem lehet elérni téged, folyamatosan műmosoly van az arcodon. Én gyerekkorod óta ismerlek, de most mintha kicseréltek volna, és nem jó értelemben. Ha nagy ritkán találkozunk, akkor is, mintha ez tilos lenne, amikor pedig melletted van Iván, olyan, mintha félnél beszélni. Nagyon aggódunk érted.”

Ágota - szerencséjére – összerakta, hogy édesanyjától is ezt a visszajelzést kapta, azonban ő maga nem látott tisztán. Ekkor keresett meg – természetesen titokban. Kiderült, hogy a kapcsolatban Ágota teljes kettőséget élt meg: szerelmet Ivánnal, az igazi férfival, akivel minden tökéletes, aki állítólag mindennél jobban szereti, és bizonyára irigykednek is az életükre – ezt mutatta kifelé -, és egy kisajátított szerepet az elnyomó Ivánnal, aki lehengerli, befolyásolja, átalakítja, minősítgeti és boldogtalanná, bizonytalanná teszi – és sajnos ez volt a valóság. Kemény és fájdalmas felismerés volt mindez. Ágota eleinte hadakozott magával, illetve sorra hozta fel a mentségeket Iván számára, és a mondatai így kezdődtek: „de hát érthető, hiszen én...”, „igaza van, mert én mondtam korábban, hogy”, „igazából erről én tehetek” és sorolhatnám. Iván mindenről bebizonyította, hogy Ágota tehet róla. Vagy a környezete. Sorra bizonytalanította el a nőt az élet különböző területein, hiszen egyszer az egekig magasztalta, máskor pedig azt éreztette vele, hogy hozzá képest semmit sem tud. Hiszen  Iván egy fantasztikus, mindent előre látó, megmondó ember, aki tisztában van mindennel (is), és nem létezik olyan dolog, amiről ne lenne jól átgondolt és természetesen tökéletes meglátása. Számtalan nárcisztikus jellemvonással rendelkezett Ágota elmondásai alapján, amit a nő csupán annak tudott be, hogy „de hát Iván tényleg nagyon magabiztos és okos, és erre biztosan sokan irigyek”. Ágota, aki egy korábban határozott, boldog nő volt, most egy teljesen összezavarodott, magabiztosságát vesztett nőként ült velem szemben. Kiderült, hogy Iván bár minden barát felé a legjobb, legkedvesebb arcát mutatta, amint kettesben maradtak, egy teljesen másik énjét vette elő, aki mindenkin átlát, és megvédi az ő párját az álságos emberektől. Ágota a végén már tényleg azt hitte, hogy Ivánon kívül senkiben sem bízhat, és talán nincs is szüksége rajta kívül senki másra. Viszont amint a nőnek lettek volna igényei, azok valahogy mindig háttérbe szorultak, és Iván elérte, hogy a végén Ágó azt higgye, nem is olyan fontos számára egy kérés, sőt, igazából még bűntudata is legyen miatta. Ez volt a férfi legnagyobb fegyvere: a bűntudatkeltés. Hiszen ő annyira jó ember, hogy csak egy hálátlan nő él ezzel vissza. Az is intő jel volt, hogy bár Ágónak kitűnő volt az emlékezete, Iván mindenben meghazudtolta. „Az nem úgy volt”, „rosszul emlékszel”, „nem igaz, hogy erre sem figyelsz”, stb. Gyakori az ilyen jellegű kapcsolatokban, hogy a bántó fél el akarja hitetni a másikkal, hogy totál hülye és képtelen emlékezni, vagy jól látni dolgokat. Így a korábban magabiztos ember teljesen elveszti önmagát, és egy selejt, hibás példánynak kezdi érezni saját magát, aki meg sem érdemli, hogy ilyen fantasztikus párja legyen, aki elviseli őt a rengeteg hibájával.

Mondanom sem kell, a fájdalmas felismerést kemény időszak követte. Ágota akárhányszor próbálta érvényesíteni akaratát – legyen szó a legcsekélyebb kérésről -, ellenállásba és vitákba ütközött, és valahogy mindig a nőről derült ki, hogy igazságtalan, rosszul látja a helyzetet, mi több, gonosz. „Ha nem készülök fel erre, és nem kezelem tudatosan a helyzetet, esküszöm, elhiszem, hogy én vagyok a világ legaljasabb és leglúzerebb embere, ahogy Iván állítja.” Igen, sokan ragadnak benne hasonló mérgező kapcsolatokban, és minél tovább húzzuk, annál nehezebb kilépni belőle. Ágotánál sem volt egyszerű, mert a férfi amint megérezte, hogy kicsúszik a kezéből az „áldozat”, újra elővette a bűbájos, hősszerelmes oldalát, aki nem is érti, mi lehet a baj, hiszen őket az ég is egymásnak teremtette. Ekkor bocsánatot kér, megígér mindent, és mintha újra a mézes heteket töltenénk. Ennek pedig nagyon nehéz ellenállni, pláne, ha szeretjük a másik felet. Így Ágotának is csupán másodszorra sikerült lezárnia a kapcsolatot, persze olyan fenyegetések és sárdobálás közepette, ami totálisan meglepte: hiszen a tökéletes, higgadt és fennhéjázó férfi sosem mutatta ezt az oldalát. „Még szerencse, hogy időben léptem, és nem mentem hozzá. A közös gyerekbe bele se merek gondolni.” Ágota azóta visszaépítette önbizalmát, és végtelenül hálás a barátainak és édesanyjának, hogy időben felnyitották a szemét. Rájött, hogy nem elég, ha egy férfi magabiztos, de igenis nélkülözhetetlen, hogy ne akarjon uralkodni fölötte, és ne manipulálja.  

Ha Te is hasonló helyzetben vagy, és szeretnél változtatni az életeden, keress bizalommal: www.onkep.com

Marinetta

10 dolog, amit néha megengedhetsz magadnak

ke_pernyo_foto_2021-09-05_7_23_37.png

Mostanában minden arról szól, hogy jól kell kinézni, egészségesen étkezni, tökéletesen viselkedni, profin megoldani a problémákat - és még sorolhatnám. Borzasztó nehéz lehet állandóan arra törekedni, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, ezért jólesik néha egy kis "bűnözés", amikor elengedhetjük a gyeplőt és teszünk arra, hogy ki mit gondol rólunk. Vegyünk 10 dolgot, amit időnként igenis megengedhetünk magunknak!

1. Édességek, hízlaló ételek

Értjük-értjük, fontos a diéta, a jó alak, és igen, szuper, ha egészségesen étkezünk, azonban ha ezt egyfolytában kínszenvedésként és lemondásnak éljük meg, előbb-utóbb feladhatjuk. Addig pedig folyamatosan feszülten fogunk reagálni mindenre, úgyhogy mind a magunk, mind környezetünk érdekében iktassunk be olykor egy nasi napot, amikor azt esszük, ami igazán jólesik. 

pexels-ella-olsson-3026810.jpeg

2. Kávé

Tudjuk, hogy a koffein növeli a pulzusszámot, azonban számos jó hatása is van egy csésze forró kávénak: segíti az anyagcserét, támogatja a zsír lebontását, javítja a szellemi teljesítményt és a koncentrációt. Azonban ami még szuper hír: van koffeinmentes kávé is, így igazából büntetlenül hódolhatunk kávé iránti szenvedélyünknek, ha csak a kávézás rituáléja hiányzik.

pexels-kaboompics-com-6067.jpeg

3. Lustálkodás, semmittevés

Sokan vannak úgy, hogy elképzelhetetlennek tartják, hogy haszontalanul teljen akár egy estéjük is. Félnek, hogy lemaradnak valamiről, kimaradnak egy buliból, nem találkoznak ezzel, vagy azzal. Pedig kevés jobb dolog van, mint egy lazulós, haszontalan nap, amikor csak magunkkal foglakozhatunk, elengedhetjük a mindennapok nehézségeit és töltődhetünk.

pexels-andrea-piacquadio-3807763.jpeg

4. Alkohol

Legyen szó egy baráti fröccsözésről, koktélozásról, egy gourmet borvacsoráról vagy egy jó kis gin tonicról, a lényeg a mértékletesség és az alkalomszerűség. Azonban a kellemes íz mellett általános egészségjavító hatást tulajdonítanak például a tokaji boroknak, emésztő- és idegrendszeri panaszok gyógyításában, vérszegénység megelőzésében fontos szerepük van. Javítja a fizikai ellenálló-képességet, csontképződés szempontjából kedvező a foszfortartalma miatt. Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a mértékletes borfogyasztás (nőknek naponta 1 dl, férfiaknak naponta 2 dl fogyasztása ajánlható étkezésekhez kötve) kedvező hatású lehet a 45 éven felüli férfiak és az 55 éven felüli nők számára a koszorúér-betegség kockázatának csökkentését illetően.

pexels-maria-orlova-4946404.jpeg

5. Sorozatok

Sokan tagadják, hogy titokban sorozatokat néznek, és persze vannak, akik azt gondolják, hogy csupán a sekélyes emberek bámulják a képernyőt. Pedig van az az élethelyzet (mondjuk egy egész hetes otthonlét betegség miatt), vagy amikor kint hideg van és szakad az eső), amikor nagyon jólesik olyan történetet nézni, ahol nem kell gondolkodni, csupán sodródunk az eseményekkel. 

pexels-cottonbro-4009402.jpeg

6. Sírás

A legtöbb ember kényelmetlenül érzi magát, ha meglátják sírni, ezért sokan tagadják is, mondván ők nem sírós típusok. Nekem több ilyen ügyfelem is volt, akiknek meg kellett tanulniuk, hogy ez nem szégyen, sőt, borzasztó hasznos. Kijön a feszültség, nyugtat, és valahogy tisztábban látjuk a dolgokat egy kiadós sírás után. + Egy jó dolog hölgyeim: a szem körül kisimítja a ráncokat. :D 

pexels-polina-zimmerman-3958779.jpeg

7. Káromkodás

Igen, van az a helyzet, amikor egy "azt a hét meg a nyolcát", illetve a "kutya egye meg" nem tudja hűen kifejezni, amit érzünk. Persze érdemes vigyáznunk erre gyerekek előtt, és nem túl színvonalas, ha valaki folyamatosan úgy beszél, mint egy kocsis, de az is mérhetetlenül természetellenes tud lenni, amikor valaki túlzottan szofisztikáltan akar fogalmazni akkor is, amikor pedig helye van az érzelmeknek, indulatoknak is.

pexels-tima-miroshnichenko-5198256.jpeg

8. Előnytelen, de ultra kényelmes ruha

Van, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy smink/hajzselé és tökéletes ruha nélkül menjen le akár a Sparba is, azonban időnként érdemes kipróbálni, hogy csupán pl. egy hosszú, bő (oversize) pulcsi és egy gumicsizma/bakancs van rajtunk (btw ez is tud stílusos lenni :D ), a hajunk pedig olyan, amilyen. Feldobhatjuk az outfitünket egy sapkával/kalappal, és akkor teljes az incognito. 

pexels-monica-turlui-7218641.jpeg

9. Nem tudom válasz

Mindig mindenre meg akarjuk adni a választ, ha pedig nem tudjuk, utánanézünk. És mi van akkor, ha nem tudjuk? Leginkább semmi! Úgyhogy nagy ritkán ezt igenis engedjük meg magunknak, akár akkor is, ha szimplán csak nem kívánjuk folytatni a beszélgetést.

pexels-polina-zimmerman-3958872.jpeg

10. Késés

Sokaknál kiveri a biztosítékot, ha akár csak néhány percet is késünk. Én személy szerint olykor még örülök is, ha egy barátom késik egy picit, mert akkor nem vagyok percre pontosan kiszámolva, ha esetleg nem készül el az étel. A lényeg: semmi probléma RITKÁN egy KEVÉS késéssel, csak mindenképp szóljunk annak, akit éppen várakoztatunk, hogy tudja, mire számíthat. 

pexels-andrea-piacquadio-3778569.jpeg

Összegzésként: talán mindennek az az alfája és omegája, hogy ne űzzük kényszeresen, ne akarjunk mindig tökéletesek lenni. Ha időnként elengedjük magunkat és csak lazulunk, engedjük, hogy azt tegyük, ami igazán jólesik, abból nagy baj nem lehet. 

Ha szeretnél továbbhaladni ezen az úton, és megváltoztatni az életed, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta

 

Az 5 szeretetnyelv a gyakorlatban

 ke_pernyo_foto_2021-08-01_9_52_15.png

Évekkel ezelőtt robbant be a köztudatba az 5 szeretetnyelv, és hirtelen mindenki rohant megvásárolni a könyvet, hogy beazonosítsa magát illetve párját: vajon ki melyik nyelvet beszéli. Kissé hasonlónak éreztem a szituációt a Titok megjelenéséhez és a vonzás törvényének „felfedezéséhez”, hiszen mindegyik működik – csak éppen működtetni kell, körültekintően. És ebben munka van, amivel legtöbben nem számolnak.

Az 5 szeretetnyelv lényege talán nem is az, hogy hozzám éppen melyik áll a legközelebb, hanem hogy hogyan éljük meg, és hogy hogyan állunk azokhoz, akik más nyelvet beszélnek. Át tudjuk hidalni ezt a másságot?

Vegyük sorra.

Testi érintés

Sokan nehezen nyitnak mások felé, és úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak az ölelés érzetét. "Én nem vagyok az a bújós típus, nem szeretem, ha hozzám érnek." Hangzik el többször a coaching üléseken is. És amikor búcsúzáskor jól megölelem őket - persze beleegyezést követően -, egy másik emberré válnak. Volt, aki elsírta magát. És kiderül, hogy lelke mélyén még sosem vágyott ennyire semmire, mint egy őszinte, erős, lélektől lélekig érő, hosszú ölelésre. Mert sosem kapta meg ezt életében, és elhitette magával, hogy neki erre semmi szüksége. Sőt, utálja! Komoly páncélok ezek, amiket kizárólag igaz törődéssel, megértéssel és támogatással lehet csak lesegíteni a viselőjéről.

ke_pernyo_foto_2021-07-22_7_45_42.png

Ajándékozás

Az 5 szeretetnyelv közül talán az ajándékozás a legmegosztóbb, mivel sokan félreértik. Vannak ajándékfüggő emberek, akik ha nem kapnak folyamatosan valami meglepetést a párjuktól, már panaszkodni kezdenek. Akik csak akkor elégedettek, ha az a figyelmesség pénzben mérhető. Akiknek a virágcsokor is csupán akkor okoz örömöt, ha jól láthatóan drága volt. És persze a másik oldalt is ismerjük, azokat, akik igaz törődés helyett ajándékkal (pénzzel) halmozzák el a másikat. "Nincs erre (rád) időm, de itt egy 50-es, vegyél magadnak valamit belőle". Vagy akik a gyereket csúcsjátékokkal halmozzák el, így próbálván megvásárolni a szeretetüket, vagy elnyomni a lelkiismeret-furdalásukat. Na itt nem erről van szó. Az ajándékozás, mint szeretetnyelv arról szól, hogy gondolunk a másikra, mert fontos nekünk. Hogy például megsütjük a párunknak a kedvenc süteményét, mert nehéz napja volt. Vagy látunk valamit, amiről ő jut eszünkbe, ezért meglepjük vele. Itt sosem az anyagiakról van szó, hanem a szándékról, és az érzésről, amit kiváltunk vele.
ke_pernyo_foto_2021-07-26_8_33_31.png

Minőségi idő

"De hát Nórával folyton együtt vagyunk, egy helyen is dolgozunk! Még edzeni is ugyanoda járunk." Reagálja ingerülten Zoltán, amikor felesége arra panaszkodik, hogy nem töltenek együtt minőségi időt. Nem érti. Pedig óriási a különbség az együttlét és a közösen töltött, minőségi idő között. Hiszen például egy építkezés során hiába járjuk folyton a párunkkal a barkácsáruházakat és bútorboltokat, és bár a hétvége is a következő héten elintézendő dolgok közös megtervezésével végződik, ezek nem kettőnkről szólnak, hanem a teendőkről. Nincs szó arról, hogy mit érez a másik, hogyan éli meg ezt a helyzetet, nem rá figyelek, hanem a feladatokra. Ilyenkor a párunkkal "projekttársak" vagyunk, nem két összetartozó ember.

Ezért legyen szó egy közös sétáról, vacsoráról, egy hosszabb beszélgetésről vagy utazásról, kirándulásról, nélkülözhetetlen, hogy a legnehezebb időszakokban is szorítsunk időt arra, hogy a másik érezze, törődünk vele, és a kettőnk kapcsolata mindennél fontosabb. ke_pernyo_foto_2021-07-28_8_15_51.png

Szívesség

A szeretetnyelvek közül ez az, amit sokan alulértékelnek. Gondoljunk csak egy házaspárra, ahol a feleség virágra, ölelésre vágyódik, a férj pedig gondozza a kertet, megjavítja a csapot, lefesti a kerítést vagy lecseréli az autó kerekeit. "De hát ez alap" - horkan fel sok hölgy, azonban annak, aki így próbálja kimutatni a törődését, ez a legtöbb, amit adhat őszintén, szívből.

Ezért is fontos a felek közti kommunikáció, az, hogy tudjuk, ki minek örül, kit mi tesz boldoggá, mert amíg ennyire elbeszél egymás mellett két ember, folyamatos elégedetlenség és boldogtalanság az eredmény. ke_pernyo_foto_2021-07-27_9_37_25.png

Elismerő szavak

Amikor folyamatosan csak panaszkodunk a másikra/másiknak, amikor állandóan minősítjük, mit hogyan tesz és mennyire elégedetlenek vagyunk vele, a cselekedeteivel, az sosem lehet építő a kapcsolatunkra nézve. Ilyen esetben érdemes elgondolkodni: miért is tartjuk fenn ezt a kötődést. Hiszen ha képtelenek vagyunk dicsérni, elismerő szavakkal illetni a párunkat, barátunkat, családtagunkat, az nem lehet valós, szívből ápolt kapcsolat. És erre tényleg nem lehet semmi jó kifogás vagy magyarázat.
ke_pernyo_foto_2021-07-29_8_46_29.png

Konklúzió: szuper, ha tudjuk, hogy mi éppen minek örülünk a leginkább, és hogy máshoz hogyan érdemes közelednünk, de fontos annak felismerése, hogy egy együttélés, kapcsolódás során hogyan kommunikáljuk ezt a másik felé. Hogy képesek vagyunk-e tenni azért, hogy a másik is érezze, fontos nekünk, és felismerjük-e, ha a párunk magasról tesz a mi igényeinkre. Mert ebben az esetben mutogathatjuk a könyvet vagy akár ezt az írást a párunknak, nem fogja érdekelni. És innentől ismét a mi felelősségünk, hogy hitegetjük magunkat tovább, és mondogathatjuk, hogy „de hát szeret engem Lajos a maga módján”, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a „maga módján” az igazából azt jelenti, hogy magasról tesz a mi igényeinkre.

Ha szeretnél többet megtudni saját magadról, és/vagy változtatni az életeden, jelentkezz egyéni coachingra vagy önismereti csoportba!

Marinetta

Hogyan kezeljük az erőszakos, "pushy" embereket?

ke_pernyo_foto_2021-07-07_7_52_35.png

Legtöbbünknek van tapasztalata arról, hogy milyen az, amikor valaki erőszakosan, nyomulósan, agresszíven akar kisajtolni belőlünk valamit. Mások természetére nincs ráhatásunk, azonban sajnos az esetek többségében az az ember, akinek fontosabb a "békesség", a nyugalom, az szokott engedni, és végül eleget tesz a tolakodó fél akaratának. Nyilván nincsen ez így jól, hiszen bár azt hinnénk, hogy akkor megszabadulunk az ilyen karaktertől, a gyakorlat az ellenkezőjét mutatja: miután a pushy nő/férfi azt látja, hogy működik a stratégiája, újra és újra ehhez az eszközhöz fog nyúlni.

Akkor mégis mit tehetünk?

Nem véletlenül írtam előbb a békesség szót idézőjelesen, hiszen a valóság az, hogy legtöbben nem a nyugalom kedvéért nem állnak ki magukért az erőszakos személlyel szemben, hanem mert azt gondolják, ez a könnyebb út. De nevezzük nevén a dolgot: gyávaságból vagy megfelelési kényszerből (cukibb nevén konfliktuskerülésből). Mert inkább belemegyünk az akarnok játékába, mint hogy azt mondjuk: NEM! És ez véletlenül sem egy vita provokálása, csupán felállítjuk a saját határainkat. Eddig és ne tovább!  

Okos enged, szamár szenved?

Ezt akkor mondanám, ha egyszeri alkalomról van szó, és nagy valószínűséggel nem találkozunk többet az adott személlyel. Például ha a boltban sorban állunk, és valaki elkezd hőbörögni, hogy márpedig ő volt itt hamarabb, akkor azt mondom: hadd menjen előre! Ha ez hiányzik a boldogságához, engedjük előre. Ezért tényleg felesleges megzavarnunk a saját nyugalmunkat, hiszen nem az az életünk célja, hogy 2 perccel hamarabb végezzünk a vásárlással.

Az utóbbi időben globálisan érezhető, hogy feszültebbek az emberek, ez azonban nem lehet indok arra, hogy bárkinek megengedjük, hogy ránk erőszakolja az akaratát. A konfliktuskerülőknek rossz hír, hogy hiába próbálják elkerülni az olyan lehetőségeket, ahol találkozhatnak vitás helyzetekkel, az élet nagy rendező: ha felnőttként is elbújsz előle a szüleidnél, rokonaidnál, megkapod a párodnál. Ha ott is engedsz, jönnek a gyerekeid. Ha náluk is elkerülöd, jönnek a barátok, ismerősök. A munkatársaid. Ha ott is meghunyászkodsz, akkor kapsz egy "szimpatikus hozzáállású" szomszédot. :D És így tovább, és így tovább...

Szóval mit tehetünk?

Én mindig azt vallom, hogy a színvonalas megoldásra kell törekedni. Tehát ha valaki például folyamatosan hívogat/keres minket azzal, hogy például

- találkozni akar,

- intézzünk már el neki valamit,

- mutassuk be ennek/annak,

- csatlakozzon ehhez vagy ahhoz a programunkhoz vagy összejövetelünkhöz,

- a gyereke hadd csinálja már nálunk ezt vagy azt,

- adjuk oda neki ezt vagy azt,

- stb.,

ha mi nem szeretnénk - és nem munkaköri kötelességünk - akkor higgadtan mondjuk el, hogy értjük a kérését, azonban mi ezt nem szeretnénk, vagy nem áll módunkban. Vagy - szándékunktól és esettől függően - nem most. Itt maximum néhány mondatban adhatunk magyarázatot, ha az könnyít a lelkünkön. És ha ennek ellenére is próbálkozik, akkor - szintén higgadtan, de HATÁROZOTTAN  - közöljük vele, hogy kissé kezd kellemetlenné válni  a helyzet, mert már elmondtuk, hogy NEM, és úgy érezzük, ő ennek ellenére mégis erőszakosan áll a dologhoz. (Ami fontos, hogy ne kezdjünk el magyarázkodni, mert a pushy ember mindig fog kiskaput találni, megérzi a bizonytalanságunkat, és még nagyobb lerohanást intéz az érveink ellen.)

pexels-alex-green-5699691.jpeg

Ha pedig ezután is erőszakoskodik - mert az esetek többségében ez így történik -, ignoráljuk. Nem kell rá haragudni, hiszen higgyük el, húzós lehet az élete minden egyes nap saját magával, csak zárjuk ki. Mi már elmondtuk, ami bennünk van, mi nem bántottuk, ő ellenben folyamatosan átlépi a határaid és nem tartja tiszteletben a döntésedet. Tudom, ez sokaknak elsőre keményen hangzik, de ha nem szeretnéd az életed folyamatos elfojtásban élni, vagy nem cél, hogy lúzernek és meghunyászkodónak tartsd magad, akkor ez az út elkerülhetetlen. Persze gyárthatjuk a kifogásokat, hogy "végülis ezt el tudom engedni", vagy "hamarabb szabadulok, ha megteszem", de újra és újra meg fogjuk ezt kapni, lesznek újabb és újabb vámpírok, akik megérzik a gyengeségünket és kihasználhatóságunkat. És a saját magunk szemében egy tökéletesen hiteltelen, meghunyászkodó, gyáva emberré válunk. Bocsánat: konfliktuskerülővé... Nem beszélve a párunkról és a gyerekeinkről. Jó lesz. Ja, nem. Természetesen ez is a MI DÖNTÉSÜNK, és ezért sem okolhatunk senki mást.

Változtass az életeden MOST, és jelentkezz egyéni coachingra vagy önismereti csoportba!

Marinetta

www.onkep.com 

Miért nem látja be, hogy minket egymásnak teremtettek?

ke_pernyo_foto_2021-06-24_20_56_56.png

Temérdek alkalommal hallottam már ezt a kérdést főleg hölgyektől, akik cifrábbnál cifrább magyarázatokat mellékeltek hozzá. Tényleg igaz az, hogy minél okosabb valaki, annál jobb kifogásokat gyárt. Az elején felfest egy mesebeli kapcsolódást, ecseteli, hogy mennyire hihetetlenül passzolnak egymáshoz a férfival, ebből még bármi lehet, aztán jön a pofon: egyszer csak eltűnik a „lélektárs”, vagy éppen szakít. 

„Nem meri bevallani magának, hogy mennyire megérintettem, inkább elmenekül. Fejlesztenie kellene az érzelmi intelligenciáját, ugye?” Persze van, aki azt mondja, hogy biztos túl okos volt a férfihoz, aki majd inkább összeszed egy butuska libát, akit könnyű irányítani, de biztos nem lesz belé szerelmes. Össze se tudom számolni, hányszor vittem végig hasonló folyamatokat. És ami megdöbbentő: értelmes, sikeres, jó nők totyorognak ilyen helyzetben. Mi lehet a baj?

Saját példámból tudom, hogy egy hölgynek sokszor jóval többet kell letennie az asztalra, hogy előrébb jusson az életben, a karrierjében. Aki céltudatos, az felméri, hogy mennyi munkát kell beletennie egy adott ügybe, hogy az kifizetődjön. És észre sem vesszük, hogy telnek-múlnak az évek, a kötelességtudat sokszor felülírja a lélek hangját, és egyszer csak azon kapjuk magunkat: kialakítottuk az egzisztenciánkat, mégis egyedül maradtunk, mint a kisujjunk. Ekkor 180 fokos fordulatot igyekszünk venni, hogy most aztán nagyon a magánéletünkre koncentrálunk, de valahogy nem jön össze. „Annyi a szélhámos, megbízhatatlan, és különben is, akkora a verseny. Sokkal több a nő, mint a férfi, és még a gyengébb példányokra is 10-szer annyi nő jut.” Lássuk be, ez így nem túl őszinte. Hogy mi márpedig most nagyon érzékenyek leszünk, nagyon nyitottak vagyunk a szerelemre, de ezzel egyidőben lesújtó véleményünk vagyunk a férfiakról. Mi most gyengéd, törékeny nőt JÁTSZUNK (vagy legalábbis próbálunk játszani), de azért csak kibújik belőlünk a maximalista, a mindent megoldó, a megmentő, a talpraesett, és szépen kiheréljük a férfit. Nem, persze nem direkt, de good to know: ezt tesszük. Mi természetesen meglepődünk, hogy a férfi nem jelentkezik, elmaradoznak a hívások, nincs érdeklődés, pedig mi mindent megtettünk, nem igaz, hogy nem látja, milyen arany élete lenne mellettünk a pasinak. Na ja... A legszebb az egészben, hogy mi sem akarjuk őt igazán, hiszen ha őszinték lennénk magunkkal szemben, látnánk, hogy ez egy kétségbeesett próbálkozás arra, hogy legyen magánéletünk. Még annak az árán is, hogy olyasvalakivel akarunk kapcsolódni, akinél mi sokkal erőteljesebb személyiségek vagyunk, és aki valószínűleg támasznak, vagy anyapótléknak használt minket. VAGY szimplán olyasvalakivel, aki köszöni, de nem kér egy irányító nőből. És jönnek sorra a kifogások: „de én tudom, hogy szeret”, „igazából keres ő, csak sok a dolga, nagyon elfoglalt”,  „nehéz időszakon megy át, ezért több térre van szüksége”. A közös az összes mondatban: a végén elhangzik, hogy ÉRTHETŐ.

Nem, kedves Hölgyeim, nem érthető. Az alapigazság, hogy ha alaki akar minket, az keres. Az megoldja, hogy láthasson. Azt nem kell meggyőzni, hogy vágyakozzon utánunk. Viszont ha mi kierőszakoljuk a kapcsolatot, akkor nem kell csodálkozni, hogy átesünk a ló túlsó oldalára, és olyasvalakiért fogunk küzdeni, akit igazából még csak nem is tisztelünk. Mert nem tudunk felnézni rá. De legalább azt hazudhatjuk magunknak, hogy párkapcsolatban vagyunk. Igaz, rettegünk, hogy mikor lesz vége, és van, hogy félve nézünk a telefonunkra, az e-mailünkre, hogy mit üzen nekünk a párunk: be akarja-e fejezni, vagy időre van szüksége, stb. De hát ezt másnak ugye nem kell tudnia.

3.jpeg

Mi a megoldás?

Önbecsülés. Hogy megfogalmazzuk, mi mit szeretnénk, miben éreznénk jól magunkat, és csak egy méltó kapcsolatban benne lenni. Olyanban, ahol közösek a célok, és fontosak a másik érzései, a véleménye, és kölcsönös a tisztelet. És persze a szexualitásban is passzolunk. Ha megtanuljuk szeretni magunkat, akkor ezt sugározzuk magunkból. Ellenkező esetben kuncsorogni fogunk a szeretetért, és abból sosem lesz boldogság.

Persze ezt mindenki maga dönti el, és járja a köreit, amíg bele nem fárad, közben telnek az évek. És majd jön a depresszió, hogy miért nem tartok még sehol a magánéletemben...? A TE DÖNTÉSED.

Ha szeretnél változtatni az életeden, és kezedbe venni a sorsod irányítását, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta

 

 

 

süti beállítások módosítása