Ágotának mindig is fontosak voltak a barátai, harmincas évei második felére pedig olyan életet alakított ki magának, amit - bár nagyon zsúfolt volt -, de élvezett. Menő állás, szép autó, stílusos ruhák, csinos kis lakás, anyagi biztonság. Ha volt ideje, elutazott egy hosszú hétvégére valamelyik barátnőjével, sokat sportolt, ügyelt az egészségére – leszámítva némi alkoholt és cigarettát. Egyedül egy dolog hiányzott az életéből – és ez a hiány már beárnyékolta a mindennapjait -, egy stabil partner, akivel közösen élvezheti az életét, családot alapíthatnak és új terveket szövögethetnek. No meg a nyugalom, de azt gondolta, ezt majd meghozza a kiegyensúlyozott párkapcsolat.
Eddig sorra váltották egymást a komolytalannak bizonyult férfiak, akik még nem tudtak elköteleződni, állandóan halogatták a következő lépcsőfok meglépését, és volt, aki már a gyerek téma hallatán elkezdett kihátrálni a kapcsolatból. Ágota egyszer csak besokallt, és megfogadta, hogy soha többé nem enged be ilyen típusú férfiakat az életébe. Mivel egy céltudatos csajról beszélünk, egyértelmű volt, hogy ezt a fogadalmát be is fogja tartani. Meg is lett az eredménye: újra magára talált, és kezdte átállítani a fontossági sorrendet az életében: már nem a munka foglalta el az első helyet, hanem az emberi kapcsolatok és a feltöltődés. És láss csodát: rájött, hogy férfitól függetlenül is lehet harmóniában élni.
Ekkor lépett a képbe Iván: a magabiztos, lehengerlő stílusú, intelligens és tájékozott pasi, aki merőben más típus volt, mint az eddigiek. Ő tudta, mit akar, és el is érte azt. Ágotát ez a hozzáállás teljesen levette a lábáról, és azt érezte, végre lehet ő is nő, hátra dőlhet, betöltheti a klasszikus női szerepet, ráadásul az volt az érzése, hogy a férfi mintha picit jobban is akarná ezt a dolgot, sürgeti az eseményeket – és ez akkor nagyon imponált neki. Ez csak később tűnt fel neki, amikor már hozzám jelentkezett.
Ugyanis teltek-múltak a hetek, hónapok, összeköltözés, „tevagyamásikfeleméletemszerelmeésminketazégisegymásnakteremtett” érzés, így ebben a világmegváltó hangulatban Ágota nem is látott mást, csak hogy bejött az élet, és a kiböjtölt évek meghozták az eredményt: egy igazi, férfias férfit, aki mindenben támogatja őt. És aki - a férfi szavaival - úgy szereti őt, mint még soha senki, és mindennél jobban. A barátok eleinte nagyon örültek Ágota boldogságának, bár utólag elmondták, hogy valami megfoghatatlan érzésük volt Ivánnal kapcsolatban: valami nem stimmel, valami nem természetes a viselkedésében. Aztán valahogy elmaradoztak a baráti találkozások, később a beszélgetések is. Ágota családja támogatta a nőt, hiszen azért ideje lenne megállapodni, bár ők is azt tapasztalták, hogy megváltozott Ágota viselkedése, visszahúzódóbb lett, a találkozások alkalmával főként Iván beszélt, az volt a közös jövő, amit Iván annak gondolt – még ha tudták is, hogy Ágota korábban ennek a tökéletes ellenkezőjéről beszélt. Anna, Ágota édesanyja rá is kérdezett lányától, hogy mi történt, olyan, mintha ki lenne cserélve, és mintha nem is merne megszólalni a férfi mellett. Ő persze megsértődött ezen, és tagadta, hogy így lenne. „Végre megtaláltam a párom, és ebbe is bele kell kötni, ki kell találni valamit, hogy miért nem jó” – hangzott a reakció, miközben Annáék soha nem minősítették Ágota párjait. Így ment ez néhány hónapig, persze jöttek az összezörrenések, amik egyre erőteljesebbé váltak, a férfi egyre több dolgot tiltott meg a lánynak (már nem csak a barátokkal, a munkatársakkal, de a családdal is lettek problémái), azonban Ágota kifelé ugyanazt a boldog mázt mutatta. Ráadásul ezek nem is tiltások voltak, hanem olyan mondatok, amik miatt Ágota inkább nem tartotta szeretteivel a kapcsolatot, pl. „Évi nem normális, nincs jó hatással rád”, vagy „mi ennél sokkal előrébb tartunk, Zsófiék csak visszahúznak”, és a kedvenc: „Petra irigy rád, szerintem nem is akar jót neked, persze fecséreld rá az időd, ha akarod, csak akkor ne panaszkodj, hogy keveset vagyunk együtt”. Ezért a nő inkább lemondta a találkozásokat, és egyre jobban eltávolodott a barátaitól. Így amikor rövid időn belül Iván megkérte a lány kezét, Évi a hír hallatán őszintén reagált: „Én nem tudom Ágó, úgy örülnék neked, de olyan, mintha árnyéka lennél saját magadnak. Eltűntél a barátaid életéből, nem lehet elérni téged, folyamatosan műmosoly van az arcodon. Én gyerekkorod óta ismerlek, de most mintha kicseréltek volna, és nem jó értelemben. Ha nagy ritkán találkozunk, akkor is, mintha ez tilos lenne, amikor pedig melletted van Iván, olyan, mintha félnél beszélni. Nagyon aggódunk érted.”
Ágota - szerencséjére – összerakta, hogy édesanyjától is ezt a visszajelzést kapta, azonban ő maga nem látott tisztán. Ekkor keresett meg – természetesen titokban. Kiderült, hogy a kapcsolatban Ágota teljes kettőséget élt meg: szerelmet Ivánnal, az igazi férfival, akivel minden tökéletes, aki állítólag mindennél jobban szereti, és bizonyára irigykednek is az életükre – ezt mutatta kifelé -, és egy kisajátított szerepet az elnyomó Ivánnal, aki lehengerli, befolyásolja, átalakítja, minősítgeti és boldogtalanná, bizonytalanná teszi – és sajnos ez volt a valóság. Kemény és fájdalmas felismerés volt mindez. Ágota eleinte hadakozott magával, illetve sorra hozta fel a mentségeket Iván számára, és a mondatai így kezdődtek: „de hát érthető, hiszen én...”, „igaza van, mert én mondtam korábban, hogy”, „igazából erről én tehetek” és sorolhatnám. Iván mindenről bebizonyította, hogy Ágota tehet róla. Vagy a környezete. Sorra bizonytalanította el a nőt az élet különböző területein, hiszen egyszer az egekig magasztalta, máskor pedig azt éreztette vele, hogy hozzá képest semmit sem tud. Hiszen Iván egy fantasztikus, mindent előre látó, megmondó ember, aki tisztában van mindennel (is), és nem létezik olyan dolog, amiről ne lenne jól átgondolt és természetesen tökéletes meglátása. Számtalan nárcisztikus jellemvonással rendelkezett Ágota elmondásai alapján, amit a nő csupán annak tudott be, hogy „de hát Iván tényleg nagyon magabiztos és okos, és erre biztosan sokan irigyek”. Ágota, aki egy korábban határozott, boldog nő volt, most egy teljesen összezavarodott, magabiztosságát vesztett nőként ült velem szemben. Kiderült, hogy Iván bár minden barát felé a legjobb, legkedvesebb arcát mutatta, amint kettesben maradtak, egy teljesen másik énjét vette elő, aki mindenkin átlát, és megvédi az ő párját az álságos emberektől. Ágota a végén már tényleg azt hitte, hogy Ivánon kívül senkiben sem bízhat, és talán nincs is szüksége rajta kívül senki másra. Viszont amint a nőnek lettek volna igényei, azok valahogy mindig háttérbe szorultak, és Iván elérte, hogy a végén Ágó azt higgye, nem is olyan fontos számára egy kérés, sőt, igazából még bűntudata is legyen miatta. Ez volt a férfi legnagyobb fegyvere: a bűntudatkeltés. Hiszen ő annyira jó ember, hogy csak egy hálátlan nő él ezzel vissza. Az is intő jel volt, hogy bár Ágónak kitűnő volt az emlékezete, Iván mindenben meghazudtolta. „Az nem úgy volt”, „rosszul emlékszel”, „nem igaz, hogy erre sem figyelsz”, stb. Gyakori az ilyen jellegű kapcsolatokban, hogy a bántó fél el akarja hitetni a másikkal, hogy totál hülye és képtelen emlékezni, vagy jól látni dolgokat. Így a korábban magabiztos ember teljesen elveszti önmagát, és egy selejt, hibás példánynak kezdi érezni saját magát, aki meg sem érdemli, hogy ilyen fantasztikus párja legyen, aki elviseli őt a rengeteg hibájával.
Mondanom sem kell, a fájdalmas felismerést kemény időszak követte. Ágota akárhányszor próbálta érvényesíteni akaratát – legyen szó a legcsekélyebb kérésről -, ellenállásba és vitákba ütközött, és valahogy mindig a nőről derült ki, hogy igazságtalan, rosszul látja a helyzetet, mi több, gonosz. „Ha nem készülök fel erre, és nem kezelem tudatosan a helyzetet, esküszöm, elhiszem, hogy én vagyok a világ legaljasabb és leglúzerebb embere, ahogy Iván állítja.” Igen, sokan ragadnak benne hasonló mérgező kapcsolatokban, és minél tovább húzzuk, annál nehezebb kilépni belőle. Ágotánál sem volt egyszerű, mert a férfi amint megérezte, hogy kicsúszik a kezéből az „áldozat”, újra elővette a bűbájos, hősszerelmes oldalát, aki nem is érti, mi lehet a baj, hiszen őket az ég is egymásnak teremtette. Ekkor bocsánatot kér, megígér mindent, és mintha újra a mézes heteket töltenénk. Ennek pedig nagyon nehéz ellenállni, pláne, ha szeretjük a másik felet. Így Ágotának is csupán másodszorra sikerült lezárnia a kapcsolatot, persze olyan fenyegetések és sárdobálás közepette, ami totálisan meglepte: hiszen a tökéletes, higgadt és fennhéjázó férfi sosem mutatta ezt az oldalát. „Még szerencse, hogy időben léptem, és nem mentem hozzá. A közös gyerekbe bele se merek gondolni.” Ágota azóta visszaépítette önbizalmát, és végtelenül hálás a barátainak és édesanyjának, hogy időben felnyitották a szemét. Rájött, hogy nem elég, ha egy férfi magabiztos, de igenis nélkülözhetetlen, hogy ne akarjon uralkodni fölötte, és ne manipulálja.
Ha Te is hasonló helyzetben vagy, és szeretnél változtatni az életeden, keress bizalommal: www.onkep.com
