Annyian rettegnek a magánytól, hogy folyamatosan az tölti ki a mindennapjaikat, hogy eltereljék az egyedüllétről a figyelmüket, társasággal vegyék körbe magukat, programot szervezzenek a hétvégékre, az ünnepekre és maradjon olyan barát a közelben, aki hasonló cipőben jár.

Rettenetesen nehéz helyzet, amikor egy nő a 30as, 40es, 50es éveiben azt tapasztalja, hogy a környezetében mindenki házas, gyereke van, már nincs ideje „csajos” dolgokra, sőt, rá is egyre kevesebb. Ha találkoznak, az is vagy az esküvő tervezgetéséről, a várandósságról, gyereknevelésről szól, nem pedig a korábbi pasi ügyekről. Viszont ahogy az élet számos területén, itt is érdemes önvizsgálatot tartani: áldozatként akarok működni és az örök vesztes szerepét játszani, vagy felkészülök a jövőmre, és átengedem ezeket az energiákat magamon, és hagyom, hogy szeressenek?

Azt tapasztalom, hogy rengeteg hölgy vágyódik megbízható, magabiztos, céltudatos, pozitív, családcentrikus férfira. A kérdés: vajon egy ilyen férfi a folyamatosan kesergő de kifelé az „annyiraélvezemazéletetfolyamatosanpörgökésbulizomésannyirakívánatosvagyokhogycsakerotikusantudoknézni” hölgyet választja párjául? Legtöbbször nem. Örök szabály, hogy ha egy olyan párt szeretnénk, aki már „megérkezett”, rendben van magával, nem kell kompenzálnia a komplexusait, és nyugalmat áraszt, először nekünk kell ilyenné válni. Tehát amíg „őrültek házát” játszunk, folyamatosan mindenen idegeskedünk, rágódunk, bosszankodunk, amíg kesergünk, más dolgaival vagyunk elfoglalva (vagy épp pörgünk a sajátjainkon!), amíg minősítgetünk, addig biztosak lehetünk abban, hogy ez nem az az állapot. De ne próbáljuk becsapni magunkat: attól, hogy kifelé mindig mosolygunk és elmondhatatlan happinesst közvetítünk, vagy időnként jógázunk, meditálunk még nincs kipipálva a harmónia állapota. Pláne ha ezt legfőképp azért tesszük, mert totál trendi és mert szuper fotókat készíthetünk magunkról.

Nincs olyan, hogy túl késő. Mindig van lehetőségünk változtatni. Persze maradhatunk a komfortzónánkon belül, de komolyan: eddig ez bevált? Boldog vagy? Beteljesült az életed? Ha NEM, akkor hogy lehet ragaszkodni egy olyan életstílushoz, ami nem hoz örömöt az életedbe? Mert ha mindent ugyanúgy teszel, mint eddig, hogy is változhatna bármi is? Nekem is olyan komoly programjaim voltak a fejemben, olyan elképzelésem volt a párkapcsolatokról, arról, hogy milyen férfit szeretnék, hogy folyamatosan zsákutcába kerültem. Volt, amikor már azt hittem, feladom, és egyedül élem le az életem. Amint mertem ezzel szembenézni, megdolgozni az elakadásom és totálisan más lehetőséget adni magamnak: megérkezett az új élet, az igazi kapcsolódás, a valódi felnőtt szerelem. Pedig nem volt egyszerű, hiszen annyi korábban elvnek hitt gát állta utamat, annyi sztereotípia és szülői program, félelem tartott távol önmagamtól. Amíg védekeztem, hogy ez azért van, mert..., vagy azért gondolom úgy, mert..., illetve megmagyaráztam a rossz működésem, addig ugyanabban a pocsolyában tapicskoltam. Éppen ezért mondom, hogy amíg valaki nem köteleződik el a változtatás mellett, addig senki sem segíthet neki, és bár sajnálhatja magát (vagy éppen azt adja le magáról, hogy mennyire szuperül van), kizárólag ő a felelős. Akkor mit tehetünk?

1. Merni kell egyedül lenni (de nem menekülve és közben sóvárogva egy pár után), egy komolyabb párkapcsolat után – pláne ha eddig folyamatosan valamilyen viszonyban voltam – legalább egy évig. Igenis megtapasztalni az összes ünnepet egyedül, nem pedig máshoz viszonyítva. Aki még ezt se bírja kivárni, annak hajrá! (Tévedés ne essék, van, akinek hamarabb megérkezik a message/változás, de ezt az időt én biztosan nem spórolnám le.)
2. Megismerni a saját működésem. Felismerni, hogy mik a saját félelmeim, és mik azok, amiket a család belém táplált. Módosítani az elcseszett programjaimon.
3. Elfogadni és megszeretni magam, mert addig csak szeretet után kuncsorgó utánfutók leszünk, és majd nagyon meglepődünk, hogy de miért nem szeretnek minket eléggé, vagy miért érdemelnénk mi sokkal jobbat?
4. Nem sajnálni magam, hogy miért nem jön még mindig a nagy Ő? Én se vagyok a türelem bajnoka, de itt nem cipővásárlásról van szó. Kinek nem inge, ne vegye magára, de egy igazán rendben lévő, szeretni tudó, nyitott, pozitív ember nem áll minden utca sarkán. Éppen ezért se meglepő, ha valakinek mindig van valakije - vélhetően kapcsolatfüggő, és fontosabb számára az, hogy mindig legyen párja, mint hogy boldog és elégedett legyen. Mi ugye nem ezt akarjuk... Akkor pedig türelem.

És ami a legfontosabb és talán legszebb: mire megérkezik az igazi, addigra már nem is olyan égető a dolog. Mert rendben vagyunk magunkkal. Mert magától értetődő. És ezért mondom azt, hogy ez az állapot minden nehézséget, fájdalmat megér. Mert sokkal de sokkal többet kapsz viszont, mint amennyit befektetsz. Úgyhogy Hölgyek és Urak, hajrá!

Ha Te is változtatnál, JELENTKEZZ MOST egyéni coachingra! 

Marinetta