Egy gyereket sosem lenne szabad eszközként használni arra, hogy revansot vegyünk a másikon, hogy bosszút álljunk azért, mert valamiért nem működött a kapcsolat. Nézzük most a férfiak oldalát.
Sajnos az ügyfeleimen keresztül is számtalanszor tapasztaltam, hogy milyen lelketlen és elborzasztó az, ha a házasságból/kapcsolatból való kilépést az egyik fél a gyereken keresztül igyekszik megtorolni. Férfiakat látok összetörve és kétségbeesve, mert nem tudják kezelni azt a bosszúhadjáratot, amit a volt feleségük/párjuk indított ellenük.
Igen, egy válás nagyon nehéz helyzet, és sosem csak az egyik fél hibás. Idő kell, míg mindketten feldolgozzák a kudarcot, mégis legtöbbször sokkal jobb döntés, mint benne maradni egy utálkozó, megcsalásokkal teli, megalázó, vagy akár bántalmazó kapcsolatban. A gyermek szempontjából is. És amit fontos megjegyezni és egyértelművé tenni: ilyenkor a férfi nem a gyereket hagyja ott, hanem kilép vagy elmenekül egy boldogtalan kapcsolatból - nagyon nem mindegy, melyik üzenetet közvetítjük a kisfiúnak/kislánynak! Mindenesetre az mindig ledöbbent, hogy ha mondjuk egy édesanya, aki elvileg mindennél jobban szereti csemetéjét, mégis őt használja arra, hogy az apán bosszút álljon – legyen szó az anyagiakról, de leginkább a lelki megnyomorításról. „Innentől felejtsd el a lányod/fiad!”, „Meg fogja tudni Zsuzsi, hogy milyen alávaló vagy!”, „A gyerekeden spórolsz?”, „Apa vagy te?”, „Az utolsó forintodat is leperlem rólad”, és hasonló mondatok hagyják el gyakran a bosszúszomjas fél száját.
Miközben a gyűlölet vezérli az anyukát, a legnagyobb sebet a saját gyermekén ejti.
Gyakori eset, hogy férfiak azért nem mernek kilépni egy mérgező, már évek óta nem működő, boldogtalan és méltatlan kapcsolatból, mert rettegnek attól, hogy a párjuk elszigeteli majd őket a gyereküktől. És sajnos nem alaptalanul, hiszen bár vannak üdítő kivételek is, ahol az egyedül maradt fél korrekt módon állt a váláshoz, és a gyerek érdekeit tartotta szem előtt – sajnos ez a ritkább eset. (Kinek nem inge, kérem ne vegye magára, tényleg tisztelet a kivételnek.)
Nap mint nap találkozom esetekkel, ahol a gyerekbe azt ülteti a megkeseredett szülő, hogy például
- apu már nem szeret minket – a gyereket
- apu elhagyott, új életet kezd nélkülünk – a gyerek nélkül
- apu megalázta anyát – a gyereket
- apu egy szemét, gerinctelen alak, sosem szabad bízni a férfiakban
- apunak van egy új nője – bár ezt leginkább trágár szavakkal írják le, mint pl. k.rva, sz.jha, stb. – akiért itt hagyott minket – a gyereket.
És ezek a napi mantrák szép lassan beivódnak a gyermekbe, mígnem totálisan ellehetetlenítik azt, hogy minimálisan is szeretni tudja a ritkábban látott szülőt, és a későbbiekben egészséges párkapcsolata legyen.
Persze az uszító félnek ilyenkor semmi sem drága, hogy minél jobban kitölthesse dühét a másikon – ott tesz keresztbe, ahol tud. Ekkor van az, hogy mindenki annak szurkol, hogy „anyuka bepasizzon”, akkor hátha leáll a gyalázkodással és a gyűlölködéssel. Az már tényleg a legkevesebb, hogy méltatlan színben tünteti fel a gyermek előtt a másik szülőt, ellene neveli, azonban ez olyan mélységes fájdalmat tud okozni, amit csak hosszú évek terápiájával lehet majd orvosolni. Arról nem is beszélve, hogy megtanítja a kislányt/kisfiút szívből gyűlölni, és megkeseredetten élni. De hallottam már olyan döbbenetes esetről is ugye, ahol anyuka tudatosan eljátszotta, hogy felakasztja magát a gyermekei előtt, csak hogy érzelmileg zsarolhassa őket – ezzel maradandó traumát okozva nekik. És utána nagyon meglepődünk, hogy a kislány nem meri magára hagyni az anyukáját, és biztos ez is apu miatt van.
Nem hangzik jól, igaz?
Két ember kapcsolata mindig a 2 félen áll, bármily klisésen is hangzik. Az, hogy ők gyermeket vállalnak, nem csak azzal jár, hogy milyen cuki lesz majd tologatni a babakocsit és elmondhatják magukról, hogy ők családanyák/családapák, hanem felelősséggel is. Hogy milyen értékeket adnak majd át a gyereküknek. Hogy bármi történjék is a szülők párkapcsolatával (hiszen ez az ő dolguk, nem az utódé!), az a cél közös marad, hogy a gyerek lelkivilága ne sérüljön, és támogassák egymást abban, hogy a gyerek biztos legyen abban: őt mindkét fél nagyon szereti és számíthat rájuk. Mert ez a gyerek érdeke. E nélkül a hozzáállás nélkül nem beszélhetünk arról, hogy valaki mindennél jobban, feltétel nélkül szereti a fiát/lányát.
Bár ez csupán egy írás, mégis annyira hálás lennék, ha eljutna olyan anyukákhoz, akik hasonlóan cselekednek. Mert látniuk kell, hogy ezzel megnyomorítják a gyereküket. Mert a kicsinek az apjára, az apuka szeretetére és támogatására is szüksége van. A saját sértettségünk sosem lehet indok arra, hogy a gyermekünket ilyen méltatlan és döntéshelyzetbe hozzuk, és azt hitessük el vele: csak engem szerethet, a másikat nem. Mert ilyenkor bár magunkat is benne tartjuk ebben a gyűlölet energiában, de ami még rosszabb: a gyermekünknek is ezt a mintát adjuk át és megbélyegezzük az életét. És ezért kizárólag mi leszünk a felelősek.
Ha szeretnéd megugrani az elakadásaidat és megváltoztatni az életedet, jelentkezz egyéni coachingra most!