Racionalitás és lélek találkozása

Superwoman és a magánélet

Avagy sosem késő változtatni

2020. április 25. - Molnár Marinetta

wonder-woman-1016324_1920.jpg

Előző cikkem, A szingli erős nő csapdája sokakat megmozgatott, férfi-női oldalról számos üzenetet kaptam. A férfiak főként arról számoltak be, hogy a környezetükben is vannak „csapdába esett” nők, volt, aki a nővérét írta le, és hogy milyen jó lenne, ha belátná, csakis ő maga változtathat az életén. A hölgyek közül sokan magukra vagy barátnőjükre ismertek, tőlük is érkeztek történetek, kilátástalannak tűnő helyzetek.

Remélem segíteni fog egy konkrét eset, amit megosztok Veletek.

Tilda egy temperamentumos, igényes, vonzó, 39 éves üzletasszony (de jó pár évet letagadhatna a korából), akivel egy konferencián találkoztam. A szünetben való beszélgetés alkalmával kiderült, sok hasonló életesemény történt már meg mindkettőnkkel, csupán más megoldási stratégiát választottunk. Érezte, hogy hiába próbál változtatni, egyedül nem megy, így eljött hozzám. „Vágjunk bele minél hamarabb!” Tudtam, hogy komolyan fogja venni.

pexels-photo-1036622.jpeg

Az első találkozás alkalmával sokat nevettünk, viccesen adta elő a történeteit, mintha mindez egy komédia része lenne és meg se kottyanna neki, hogy 6 éve van egyedül, és bár olykor randizgat, a szerelem mégis elkerüli. Ráadásul hamarosan 40 éves lesz, és azt vízválasztónak tartja. Sikeres, saját cége van, párkapcsolat híján sokkal jobban pörög az üzleten, mint amennyire szerinte szükséges lenne, mikromenedzsel. Ráadásul nehezen éli meg, hogy alkalmazottjaitól nem várhatja el ugyanazt a maximalizmust, és ez újabb elégedetlenséget és feszültséget okoz.

„Te biztos nem így kezelnéd” – mondja nekem, mire elmosolyodom. Aki ismer, tudja, hogy sokáig én is nagyon hasonló cipőben jártam. Amíg benne vagyunk a mókuskerékben, el sem tudjuk képzelni, hogy lehet másképp, vagy ha még el is képzeljük, borzasztó nehéznek tartjuk az első lépés megtételét, mintha az életünkről kellene lemondanunk. Pedig arra a kérdésre, hogy mennyire elégedett az életével, Tilda csupán 50-60%-ot mond. És ennél a pontnál van vége a nevetgélésnek. Azért ez egy elég alacsony százalék – fűzöm hozzá. „Igen, tudom. És kezdek lemondani arról, hogy ez valaha is jobb lesz.”

Hányszor találkozom olyan hölgyekkel, akik társaságban a mindig pozitív, csak nevetős, semmit nem halálosan komolyan vevő képet mutatják magukról, pedig belül közelítenek a feladás felé. 

Na igen, de egyszer csak le kell venni azt az álarcot – mondja elgondolkodva, majd folytatja -, és az már nem annyira cuki. Mindig azt hittem, én vagyok a giga főnyeremény, mert megállok a saját lábamon, céget építettem, van pénzem világot látni, a külsőmre mindig is adtam, értelmes, igényes vagyok, mi kell még? Mondjak le mindenről és legyek csak behódolt háziasszony?

A behódolt megütötte a fülem. Kiderült, hogy Tilda egyszer volt már menyasszony, s bár a kezdetekben nagy volt a szerelem, később ő lett az úr a házban, és mindennek úgy kellett alakulnia, ahogy ő akarta. Hozzászokott ehhez a szerepkörhöz, a munkában is ezt képviselte, és a két oldal (magánélet – munka) folyamatosan csak erősítette egymást. Az eljegyzésnek egy megcsalás vetett véget – vőlegénye többször figyelmeztette, hogy ezt a felállást már nem bírja sokáig, Tilda rá se hederített. Végül Zoli felbontotta az eljegyzést – továbblépett egy olyan nővel, aki mellett ő is fontos, és számít az ő véleménye is. Persze Tilda a vérig sértett szerepében magára maradt.
A beszélgetéseink alkalmával kiderült, hogy Tilda úgy érzi, évekig egy olyan kapcsolatban volt, ahol ő intéz mindent, úgy érezte, párja mindent neki köszönhet, és ennek ellenére még a férfi lép le. A csalódottság dühvel keveredett, kialakult benne egyfajta „na majd én megmutatom” és „érezd, hol a helyed” attitűd, ami előbb-utóbb színre lép. Míg a randikon az urak egy mosolygós, nevetős, könnyed Tildával találkoznak, néhány hét után már körvonalazódik a „majd én megmondom a tutit” és az „azért tudd, hogy kivel van dolgod” személyiség is. És ettől a legtöbben menekülnek.

pexels-photo-1036620.jpeg

De akkor most játsszam meg magam? – hangzott a kérdés. Hányszor hallottam ezt a mondatot... Miközben borzasztó nehéz az, hogy látod, nem jól reagálsz dolgokra, mégis azt gondolod, ez a viselkedés zsigeri, és csak megjátszással tudnál változtatni rajra. Végül annyira belebonyolódsz a gondolataidba, hogy azt érzed, inkább feladod, és gyártod a kifogásokat: ha így nem kellek, akkor hagyjanak is békén, vagy: vagy így fogadjanak el, vagy sehogy. És az ilyen típusú emberek gyakran találnak olyan „barátokat”, akik mindebben meg is erősítik: igazad van, most fel kellene adnod magad? Vagy „most akkor legyél egy egyszerű, buta liba?” Na ezek a barátok segítenek a legkevésbé.

Ezt is fel kell ismerni, hogy ha hagyjuk, hogy a környezetünk folyamatosan negatív üzenetekkel traktál, az nagyban megnehezíti a fejlődésünket.

Visszatérve a kérdésre: megjátszani magunkat nem célravezető. Előbb-utóbb kibukik, hogy mások vagyunk, és addig folyamatosan feszültségben tartjuk magunkat, „nyelünk”.

Akkor mégis mi a megoldás? Tilda a munkával kezdte. Felvett egy vezetőt, aki összefogja a munkatársak teendőit, és az ügyvitelért felel. Eleinte borzasztó nehezen viselte, hogy nem dugja bele mindenbe az orrát, de miután lett ideje magára, szépen lassan elmaradoztak az álmatlan éjszakák, a gyakori hátfájása is enyhült, és többet találkozott a barátaival, akik örültek, hogy visszakapták őt. „Olyan érzésem van, mintha fiatalodtam volna 5-10 évet”, mondta később, és ekkor mintha egy új Tildát láttam volna. Szoknyában volt – addig egyszer sem láttam rajta -, változtatott a haján, sminkjén, valahogy sokkal üdébb volt az egész összhatás. Már nem csak egy vezetőt láttam magam előtt, hanem egy nőt is, és ezt vissza is jeleztem neki. „Igen, mindenki megjegyzi, hogy mennyit finomodtam. És ami a legfurcsább, hogy ez magától jött.”

Igen. A kezdetben Tilda felszámolta az elsőszámú mentsvárat, a munkáját. Már nem tudott azzal takarózni, hogy neki főnöknek kell lennie, másokért felel, ez az élete, ezért rohan állandóan, semmire sincs ideje. Azután tudott magával is foglalkozni, noha nem volt egyszerű menet, mert sok mindennel kellett szembesülnie és változtatnia. Többször volt a feladás határán, de nem volt egyedül, átlendültünk a legnehezebb periódusokon is. Volt közben egy-két úr a magánéletében, akik folyamatosan tükröt mutattak és visszajelezték, holt tart éppen Tilda a megfejlődésben, és ez sokat segített. Az is egy feloldozás volt számára, amikor felhívta volt vőlegényét, hogy bocsánatot kérjen tőle korábbi viselkedéséért. Olyan fájdalmak szakadtak ki belőle, amik hosszú éveken keresztül gátolták a tovább lépést.

Elkezdett jógázni, meditálni, amit eleinte nagyon viccesnek talált, mára már rutinjává vált. A férfiakról való vélekedése 180 fokos fordulatot vett – már nem projektként tekintett arra, hogy  párt szerezzen, hanem azt mondta, jó lenne szeretni és szeretve lenni. Olyan mértékben lágyult a nő akaratossága, hogy a munkatársaitól - akik korábban tartottak tőle – folyamatosan kapta a pozitív visszajelzéseket. És végül a szerelem is betoppan az életébe, egy régi barát személyében, akivel már 12 éve ismerték egymást. Ábeltől kapta a legjobb visszajelzést: mindig is tetszett neki Tilda, de valahogy korábban sosem gondolkodott volna közös jövőben, így fogalmazott: „tolakodó volt az ereje, az „önmarketingje”. Most viszont ugyanazt a szép, okos nőt látja, csak egy jóval vonzóbb, megközelíthetőbb és szerethetőbb köntösben.

 Ha Te is hasonló helyzetben vagy, és szeretnél változtatni az életeden, kérlek látogass el a www.onkep.com címre és keress bizalommal!pexels-photo-1036623.jpeg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://onkep.blog.hu/api/trackback/id/tr8515640522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.