Racionalitás és lélek találkozása - Vedd kezedbe az életed irányítását!

Önkép - Molnár Marinettával

Nekem miért nem jár a boldogság?

2021. október 30. - Molnár Marinetta

ke_pernyo_foto_2021-10-30_12_51_26.png

Annyian és annyit írtak már a szerelemről, illetve arról, hogy hogyan találjuk majd tartsuk, javítsuk meg – esetleg engedjük el -, hogy ha nem lenne életünk egyik legfontosabb – vagy leginkább vágyott – eleme, már bizonyára zsigerből törölnénk az erről szóló posztokat. Én például sosem szerettem az olyan írásokat, amik abban igazolják a nőket, hogy ők mindent szuperül csináltak, hogy kizárólag a férfi a hibás, amiért nem értékelte őket. Látom nap, mint nap az olyan képeket, amire az van írva: „Ne sírj utána, meg sem érdemelt”, vagy „Majd az idő úgyis téged igazol,”, „Majd akkor fog neki igazán fájni, ha végleg elveszített”, és hasonló nagyon hasznos bölcseletek. Aki ezeket megosztja, bizonyára épp mélyponton van és az egész világgal tudatni akarja ezt – de legfőképp azzal, akinek nem kell, vagy nem eléggé. Ez sajnos sosem a várt hatást hozza meg, mi több, gyakran szánalmassá válhatunk azok számára, akiket épp meg akarunk hatni, vissza szeretnénk hódítani.

ke_pernyo_foto_2021-10-30_12_23_56.png

Sajnos rossz hír, hogy aki ebben a „na majd én megmondom/odaszúrok neki”, frusztrált, bosszút forraló állapotban van, az nagy valószínűséggel valami hasonlóban is marad, hiszen egy olyan férfi/nő, aki rendben van magával, biztosan nem olyan párt fog magának választani, aki fortyog a dühtől és egy szakítás után világgá kürtöli, mennyire szemét is volt vele a másik. Továbbá az irigykedő, folyton másokkal foglalkozó, kesergő ember sem lesz vonzó lehetőség, hiszen az szintén nem OK számára. Sosem fog előre vinni a kesergés, a vád, hogy a másik mit nem tett meg és mennyire alkalmatlan a párkapcsolatra, hiszen az az ő dolga. Ráadásul mi ezzel a hozzáállással csak egyre távolabb és távolabb lökjük magunkat a céljainktól.

Vesszőparipám, hogy a párkapcsolat tükör. Már a választásunk megmutatja, mi hol is tartunk az önismeretben, mennyire szeretjük saját magunkat, vagy éppen mennyire tévúton vagyunk, mennyire rettegünk az egyedülléttől, mennyire társfüggők, esetleg áldozatok vagyunk. Hogy merünk-e rálátni a saját működésünkre, arra, hogy mit teremtünk magunk köré.

Ilyenkor már hallom is a reakciókat, hogy „már hogy teremteném magamnak ezt”, „már miért is érdemelném ezt”, de a válasz igenis az, hogy Te teremted. Mert ha látod, hogy a társad(at)

  • nem érdekli, Te mit szeretnél
  • nem becsül Téged
  • folyamatosan vitatkozik Veled
  • hazudik vagy elhallgat dolgokat
  • megcsal
  • kihasznál, lehúz
  • megbízhatatlan
  • nem foglalkozik azzal, ha Neked fáj, ha megbánt
  • számára nyűg Veled beszélgetni
  • állandóan negatív, lehangolt, kedvtelen melletted és Téged is lehúz
  • szavakkal vagy tettekkel bánt Téged
  • cinikus Veled
  • nem figyel Rád
  • számára nem vagy ELÉG fontos
  • , stb., stb.

akkor nagyon nincs mit magyarázni.

És a lényeg talán az ELÉG szócskán van. És tudom, jönnek a magyarázkodások, hogy hát ez relatív, hogy „szeret, de...”, vagy „akar ő foglalkozni velem, de...”, „sokat dolgozik”, „fáradt”, „elég baja van neki így is”, „tudom, milyen nehéz neki”. Szóval ha valaki itt tart, akkor hajrá, hitegesse magát, senki nem akadályozhatja meg ebben, mert azt hiszi, hogy majd „megváltoznak a dolgok”. És így is lesz, csak nem abba az irányba, amerre szeretné. Egyre rosszabb lesz, egyre több kifogást és magyarázatot kell kitalálni a világnak. Aztán ha belefáradt, szép lassan leépíti a baráti kapcsolatait – hiszen már mindenki arcára kiül az őszinte vélemény -, vagy újakat keres, akikkel felszínes dolgokról lehet csacsogni. De láthatjuk, hogy nem konfrontálódik, nem vállalja az igényeit, nem mer tenni magáért. Így igenis, ő tartósítja ezt az állapotot, ő punnyad bele, azaz ő teremti. Ha nem így lenne, ha tenne azért, hogy jobb legyen (nem, ez nem az, hogy még több mindent elvisel), és ha belátja, hogy ez ennyi volt, nem maradna benne. Lenne, volna, tenne, ha... Aki érti és mer lépni, annak van remény, hogy változtasson az életén, aki nem, és kötekedik, annak marad a szomorkodás, az önsajnálat, a mártír-szerep és a düh. És a "miért csak velem ilyen a világ". 

pexels-austin-guevara-883441.jpeg

Szóval, ha merünk szembenézni a saját működésünkkel, és felállítunk bizonyos szűrőket a párválasztásnál – már a leges legelején -, akkor jó esélyünk van arra, hogy ne ugyanabba a pocsolyába lépjünk újra és újra. Persze vannak sajnálatos esetek, amikor valamit nagyon benézünk, de általánosságban elmondható, hogy amennyire békében vagyunk magunkkal és szeretjük magunkat – akár annyira, hogy inkább egyedül legyünk - , akkor hasonló állapotban lévő pár talál ránk. Ha én is OK vagyok és Te is OK vagy. Ha azonos az értékrend. A célok. Ha a habitusunk nem kioltja, ellehetetleníti, hanem támogatja a másikét. Ha akkor is jó vele lenni, ha csak összebújva nézünk egy filmet. Ha nem akarjuk megváltoztatni a másikat. Ha tudom, ő igazán megért és társam az életben. Ha férfi – nő viszony van kettőnk között és nem válunk a párunk anyjává, pszichológusává, megmentőjévé, vagy éppen a megkeserítőjévé. Rengeteg buktató, de ami szuper hír, hogy ha foglalkozunk magunkkal - nem felszínesen, hanem mélyre menve, szembenézve az árnyoldalainkkal és az önhazugságainkkal -, és közelebb kerülünk saját magunkhoz, akkor rossz ember nem érkezhet az életünkbe, hiszen már meghaladtuk ezt az elakadásunkat. Mi dönthetünk. 

(Plusz tipp: sose a közösségi médiában látottakhoz mérjük a saját boldogságunkat, mert rengeteg FOLYAMATOSAN (!) a tökéletes párkapcsolatáról posztoló ember mérhetetlenül bizonytalan, szomorú, vagy üresnek érzi az életét.)

Ha magadra ismertél, és/vagy változtatnál az életeden: www.onkep.com 

Amikor manipulál a párod

ke_pernyo_foto_2021-10-12_17_16_09.png

Ágotának mindig is fontosak voltak a barátai, harmincas évei második felére pedig olyan életet alakított ki magának, amit - bár nagyon zsúfolt volt -, de élvezett. Menő állás, szép autó, stílusos ruhák, csinos kis lakás, anyagi biztonság. Ha volt ideje, elutazott egy hosszú hétvégére valamelyik barátnőjével, sokat sportolt, ügyelt az egészségére – leszámítva némi alkoholt és cigarettát. Egyedül egy dolog hiányzott az életéből – és ez a hiány már beárnyékolta a mindennapjait -, egy stabil partner, akivel közösen élvezheti az életét, családot alapíthatnak és új terveket szövögethetnek. No meg a nyugalom, de azt gondolta, ezt majd meghozza a kiegyensúlyozott párkapcsolat.

pexels-marcus-aurelius-4063856.jpeg

Eddig sorra váltották egymást a komolytalannak bizonyult férfiak, akik még nem tudtak elköteleződni, állandóan halogatták a következő lépcsőfok meglépését, és volt, aki már a gyerek téma hallatán elkezdett kihátrálni a kapcsolatból. Ágota egyszer csak besokallt, és megfogadta, hogy soha többé nem enged be ilyen típusú férfiakat az életébe. Mivel egy céltudatos csajról beszélünk, egyértelmű volt, hogy ezt a fogadalmát be is fogja tartani. Meg is lett az eredménye: újra magára talált, és kezdte átállítani a fontossági sorrendet az életében: már nem a munka foglalta el az első helyet, hanem az emberi kapcsolatok és a feltöltődés. És láss csodát: rájött, hogy férfitól függetlenül is lehet harmóniában élni.

Ekkor lépett a képbe Iván: a magabiztos, lehengerlő stílusú, intelligens és tájékozott pasi, aki merőben más típus volt, mint az eddigiek. Ő tudta, mit akar, és el is érte azt. Ágotát ez a hozzáállás teljesen levette a lábáról, és azt érezte, végre lehet ő is nő, hátra dőlhet, betöltheti a klasszikus női szerepet, ráadásul az volt az érzése, hogy a férfi mintha picit jobban is akarná ezt a dolgot, sürgeti az eseményeket – és ez akkor nagyon imponált neki. Ez csak később tűnt fel neki, amikor már hozzám jelentkezett.

3_1.jpeg

Ugyanis teltek-múltak a hetek, hónapok, összeköltözés, „tevagyamásikfeleméletemszerelmeésminketazégisegymásnakteremtett” érzés, így ebben a világmegváltó hangulatban Ágota nem is látott mást, csak hogy bejött az élet, és a kiböjtölt évek meghozták az eredményt: egy igazi, férfias férfit, aki mindenben támogatja őt. És aki - a férfi szavaival - úgy szereti őt, mint még soha senki, és mindennél jobban. A barátok eleinte nagyon örültek Ágota boldogságának, bár utólag elmondták, hogy valami megfoghatatlan érzésük volt Ivánnal kapcsolatban: valami nem stimmel, valami nem természetes a viselkedésében. Aztán valahogy elmaradoztak a baráti találkozások, később a beszélgetések is. Ágota családja támogatta a nőt, hiszen azért ideje lenne megállapodni, bár ők is azt tapasztalták, hogy megváltozott Ágota viselkedése, visszahúzódóbb lett, a találkozások alkalmával főként Iván beszélt, az volt a közös jövő, amit Iván annak gondolt – még ha tudták is, hogy Ágota korábban ennek a tökéletes ellenkezőjéről beszélt. Anna, Ágota édesanyja rá is kérdezett lányától, hogy mi történt, olyan, mintha ki lenne cserélve, és mintha nem is merne megszólalni a férfi mellett. Ő persze megsértődött ezen, és tagadta, hogy így lenne. „Végre megtaláltam a párom, és ebbe is bele kell kötni, ki kell találni valamit, hogy miért nem jó” – hangzott a reakció, miközben Annáék soha nem minősítették Ágota párjait. Így ment ez néhány hónapig, persze jöttek az összezörrenések, amik egyre erőteljesebbé váltak, a férfi egyre több dolgot tiltott meg a lánynak (már nem csak a barátokkal, a munkatársakkal, de a családdal is lettek problémái), azonban Ágota kifelé ugyanazt a boldog mázt mutatta. Ráadásul ezek nem is tiltások voltak, hanem olyan mondatok, amik miatt Ágota inkább nem tartotta szeretteivel a kapcsolatot, pl. „Évi nem normális, nincs jó hatással rád”, vagy „mi ennél sokkal előrébb tartunk, Zsófiék csak visszahúznak”, és a kedvenc: „Petra irigy rád, szerintem nem is akar jót neked, persze fecséreld rá az időd, ha akarod, csak akkor ne panaszkodj, hogy keveset vagyunk együtt”. Ezért a nő inkább lemondta a találkozásokat, és egyre jobban eltávolodott a barátaitól. Így amikor rövid időn belül Iván megkérte a lány kezét, Évi a hír hallatán őszintén reagált: „Én nem tudom Ágó, úgy örülnék neked, de olyan, mintha árnyéka lennél saját magadnak. Eltűntél a barátaid életéből, nem lehet elérni téged, folyamatosan műmosoly van az arcodon. Én gyerekkorod óta ismerlek, de most mintha kicseréltek volna, és nem jó értelemben. Ha nagy ritkán találkozunk, akkor is, mintha ez tilos lenne, amikor pedig melletted van Iván, olyan, mintha félnél beszélni. Nagyon aggódunk érted.”

Ágota - szerencséjére – összerakta, hogy édesanyjától is ezt a visszajelzést kapta, azonban ő maga nem látott tisztán. Ekkor keresett meg – természetesen titokban. Kiderült, hogy a kapcsolatban Ágota teljes kettőséget élt meg: szerelmet Ivánnal, az igazi férfival, akivel minden tökéletes, aki állítólag mindennél jobban szereti, és bizonyára irigykednek is az életükre – ezt mutatta kifelé -, és egy kisajátított szerepet az elnyomó Ivánnal, aki lehengerli, befolyásolja, átalakítja, minősítgeti és boldogtalanná, bizonytalanná teszi – és sajnos ez volt a valóság. Kemény és fájdalmas felismerés volt mindez. Ágota eleinte hadakozott magával, illetve sorra hozta fel a mentségeket Iván számára, és a mondatai így kezdődtek: „de hát érthető, hiszen én...”, „igaza van, mert én mondtam korábban, hogy”, „igazából erről én tehetek” és sorolhatnám. Iván mindenről bebizonyította, hogy Ágota tehet róla. Vagy a környezete. Sorra bizonytalanította el a nőt az élet különböző területein, hiszen egyszer az egekig magasztalta, máskor pedig azt éreztette vele, hogy hozzá képest semmit sem tud. Hiszen  Iván egy fantasztikus, mindent előre látó, megmondó ember, aki tisztában van mindennel (is), és nem létezik olyan dolog, amiről ne lenne jól átgondolt és természetesen tökéletes meglátása. Számtalan nárcisztikus jellemvonással rendelkezett Ágota elmondásai alapján, amit a nő csupán annak tudott be, hogy „de hát Iván tényleg nagyon magabiztos és okos, és erre biztosan sokan irigyek”. Ágota, aki egy korábban határozott, boldog nő volt, most egy teljesen összezavarodott, magabiztosságát vesztett nőként ült velem szemben. Kiderült, hogy Iván bár minden barát felé a legjobb, legkedvesebb arcát mutatta, amint kettesben maradtak, egy teljesen másik énjét vette elő, aki mindenkin átlát, és megvédi az ő párját az álságos emberektől. Ágota a végén már tényleg azt hitte, hogy Ivánon kívül senkiben sem bízhat, és talán nincs is szüksége rajta kívül senki másra. Viszont amint a nőnek lettek volna igényei, azok valahogy mindig háttérbe szorultak, és Iván elérte, hogy a végén Ágó azt higgye, nem is olyan fontos számára egy kérés, sőt, igazából még bűntudata is legyen miatta. Ez volt a férfi legnagyobb fegyvere: a bűntudatkeltés. Hiszen ő annyira jó ember, hogy csak egy hálátlan nő él ezzel vissza. Az is intő jel volt, hogy bár Ágónak kitűnő volt az emlékezete, Iván mindenben meghazudtolta. „Az nem úgy volt”, „rosszul emlékszel”, „nem igaz, hogy erre sem figyelsz”, stb. Gyakori az ilyen jellegű kapcsolatokban, hogy a bántó fél el akarja hitetni a másikkal, hogy totál hülye és képtelen emlékezni, vagy jól látni dolgokat. Így a korábban magabiztos ember teljesen elveszti önmagát, és egy selejt, hibás példánynak kezdi érezni saját magát, aki meg sem érdemli, hogy ilyen fantasztikus párja legyen, aki elviseli őt a rengeteg hibájával.

Mondanom sem kell, a fájdalmas felismerést kemény időszak követte. Ágota akárhányszor próbálta érvényesíteni akaratát – legyen szó a legcsekélyebb kérésről -, ellenállásba és vitákba ütközött, és valahogy mindig a nőről derült ki, hogy igazságtalan, rosszul látja a helyzetet, mi több, gonosz. „Ha nem készülök fel erre, és nem kezelem tudatosan a helyzetet, esküszöm, elhiszem, hogy én vagyok a világ legaljasabb és leglúzerebb embere, ahogy Iván állítja.” Igen, sokan ragadnak benne hasonló mérgező kapcsolatokban, és minél tovább húzzuk, annál nehezebb kilépni belőle. Ágotánál sem volt egyszerű, mert a férfi amint megérezte, hogy kicsúszik a kezéből az „áldozat”, újra elővette a bűbájos, hősszerelmes oldalát, aki nem is érti, mi lehet a baj, hiszen őket az ég is egymásnak teremtette. Ekkor bocsánatot kér, megígér mindent, és mintha újra a mézes heteket töltenénk. Ennek pedig nagyon nehéz ellenállni, pláne, ha szeretjük a másik felet. Így Ágotának is csupán másodszorra sikerült lezárnia a kapcsolatot, persze olyan fenyegetések és sárdobálás közepette, ami totálisan meglepte: hiszen a tökéletes, higgadt és fennhéjázó férfi sosem mutatta ezt az oldalát. „Még szerencse, hogy időben léptem, és nem mentem hozzá. A közös gyerekbe bele se merek gondolni.” Ágota azóta visszaépítette önbizalmát, és végtelenül hálás a barátainak és édesanyjának, hogy időben felnyitották a szemét. Rájött, hogy nem elég, ha egy férfi magabiztos, de igenis nélkülözhetetlen, hogy ne akarjon uralkodni fölötte, és ne manipulálja.  

Ha Te is hasonló helyzetben vagy, és szeretnél változtatni az életeden, keress bizalommal: www.onkep.com

Marinetta

10 dolog, amit néha megengedhetsz magadnak

ke_pernyo_foto_2021-09-05_7_23_37.png

Mostanában minden arról szól, hogy jól kell kinézni, egészségesen étkezni, tökéletesen viselkedni, profin megoldani a problémákat - és még sorolhatnám. Borzasztó nehéz lehet állandóan arra törekedni, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, ezért jólesik néha egy kis "bűnözés", amikor elengedhetjük a gyeplőt és teszünk arra, hogy ki mit gondol rólunk. Vegyünk 10 dolgot, amit időnként igenis megengedhetünk magunknak!

1. Édességek, hízlaló ételek

Értjük-értjük, fontos a diéta, a jó alak, és igen, szuper, ha egészségesen étkezünk, azonban ha ezt egyfolytában kínszenvedésként és lemondásnak éljük meg, előbb-utóbb feladhatjuk. Addig pedig folyamatosan feszülten fogunk reagálni mindenre, úgyhogy mind a magunk, mind környezetünk érdekében iktassunk be olykor egy nasi napot, amikor azt esszük, ami igazán jólesik. 

pexels-ella-olsson-3026810.jpeg

2. Kávé

Tudjuk, hogy a koffein növeli a pulzusszámot, azonban számos jó hatása is van egy csésze forró kávénak: segíti az anyagcserét, támogatja a zsír lebontását, javítja a szellemi teljesítményt és a koncentrációt. Azonban ami még szuper hír: van koffeinmentes kávé is, így igazából büntetlenül hódolhatunk kávé iránti szenvedélyünknek, ha csak a kávézás rituáléja hiányzik.

pexels-kaboompics-com-6067.jpeg

3. Lustálkodás, semmittevés

Sokan vannak úgy, hogy elképzelhetetlennek tartják, hogy haszontalanul teljen akár egy estéjük is. Félnek, hogy lemaradnak valamiről, kimaradnak egy buliból, nem találkoznak ezzel, vagy azzal. Pedig kevés jobb dolog van, mint egy lazulós, haszontalan nap, amikor csak magunkkal foglakozhatunk, elengedhetjük a mindennapok nehézségeit és töltődhetünk.

pexels-andrea-piacquadio-3807763.jpeg

4. Alkohol

Legyen szó egy baráti fröccsözésről, koktélozásról, egy gourmet borvacsoráról vagy egy jó kis gin tonicról, a lényeg a mértékletesség és az alkalomszerűség. Azonban a kellemes íz mellett általános egészségjavító hatást tulajdonítanak például a tokaji boroknak, emésztő- és idegrendszeri panaszok gyógyításában, vérszegénység megelőzésében fontos szerepük van. Javítja a fizikai ellenálló-képességet, csontképződés szempontjából kedvező a foszfortartalma miatt. Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a mértékletes borfogyasztás (nőknek naponta 1 dl, férfiaknak naponta 2 dl fogyasztása ajánlható étkezésekhez kötve) kedvező hatású lehet a 45 éven felüli férfiak és az 55 éven felüli nők számára a koszorúér-betegség kockázatának csökkentését illetően.

pexels-maria-orlova-4946404.jpeg

5. Sorozatok

Sokan tagadják, hogy titokban sorozatokat néznek, és persze vannak, akik azt gondolják, hogy csupán a sekélyes emberek bámulják a képernyőt. Pedig van az az élethelyzet (mondjuk egy egész hetes otthonlét betegség miatt), vagy amikor kint hideg van és szakad az eső), amikor nagyon jólesik olyan történetet nézni, ahol nem kell gondolkodni, csupán sodródunk az eseményekkel. 

pexels-cottonbro-4009402.jpeg

6. Sírás

A legtöbb ember kényelmetlenül érzi magát, ha meglátják sírni, ezért sokan tagadják is, mondván ők nem sírós típusok. Nekem több ilyen ügyfelem is volt, akiknek meg kellett tanulniuk, hogy ez nem szégyen, sőt, borzasztó hasznos. Kijön a feszültség, nyugtat, és valahogy tisztábban látjuk a dolgokat egy kiadós sírás után. + Egy jó dolog hölgyeim: a szem körül kisimítja a ráncokat. :D 

pexels-polina-zimmerman-3958779.jpeg

7. Káromkodás

Igen, van az a helyzet, amikor egy "azt a hét meg a nyolcát", illetve a "kutya egye meg" nem tudja hűen kifejezni, amit érzünk. Persze érdemes vigyáznunk erre gyerekek előtt, és nem túl színvonalas, ha valaki folyamatosan úgy beszél, mint egy kocsis, de az is mérhetetlenül természetellenes tud lenni, amikor valaki túlzottan szofisztikáltan akar fogalmazni akkor is, amikor pedig helye van az érzelmeknek, indulatoknak is.

pexels-tima-miroshnichenko-5198256.jpeg

8. Előnytelen, de ultra kényelmes ruha

Van, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy smink/hajzselé és tökéletes ruha nélkül menjen le akár a Sparba is, azonban időnként érdemes kipróbálni, hogy csupán pl. egy hosszú, bő (oversize) pulcsi és egy gumicsizma/bakancs van rajtunk (btw ez is tud stílusos lenni :D ), a hajunk pedig olyan, amilyen. Feldobhatjuk az outfitünket egy sapkával/kalappal, és akkor teljes az incognito. 

pexels-monica-turlui-7218641.jpeg

9. Nem tudom válasz

Mindig mindenre meg akarjuk adni a választ, ha pedig nem tudjuk, utánanézünk. És mi van akkor, ha nem tudjuk? Leginkább semmi! Úgyhogy nagy ritkán ezt igenis engedjük meg magunknak, akár akkor is, ha szimplán csak nem kívánjuk folytatni a beszélgetést.

pexels-polina-zimmerman-3958872.jpeg

10. Késés

Sokaknál kiveri a biztosítékot, ha akár csak néhány percet is késünk. Én személy szerint olykor még örülök is, ha egy barátom késik egy picit, mert akkor nem vagyok percre pontosan kiszámolva, ha esetleg nem készül el az étel. A lényeg: semmi probléma RITKÁN egy KEVÉS késéssel, csak mindenképp szóljunk annak, akit éppen várakoztatunk, hogy tudja, mire számíthat. 

pexels-andrea-piacquadio-3778569.jpeg

Összegzésként: talán mindennek az az alfája és omegája, hogy ne űzzük kényszeresen, ne akarjunk mindig tökéletesek lenni. Ha időnként elengedjük magunkat és csak lazulunk, engedjük, hogy azt tegyük, ami igazán jólesik, abból nagy baj nem lehet. 

Ha szeretnél továbbhaladni ezen az úton, és megváltoztatni az életed, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta

 

Az 5 szeretetnyelv a gyakorlatban

 ke_pernyo_foto_2021-08-01_9_52_15.png

Évekkel ezelőtt robbant be a köztudatba az 5 szeretetnyelv, és hirtelen mindenki rohant megvásárolni a könyvet, hogy beazonosítsa magát illetve párját: vajon ki melyik nyelvet beszéli. Kissé hasonlónak éreztem a szituációt a Titok megjelenéséhez és a vonzás törvényének „felfedezéséhez”, hiszen mindegyik működik – csak éppen működtetni kell, körültekintően. És ebben munka van, amivel legtöbben nem számolnak.

Az 5 szeretetnyelv lényege talán nem is az, hogy hozzám éppen melyik áll a legközelebb, hanem hogy hogyan éljük meg, és hogy hogyan állunk azokhoz, akik más nyelvet beszélnek. Át tudjuk hidalni ezt a másságot?

Vegyük sorra.

Testi érintés

Sokan nehezen nyitnak mások felé, és úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak az ölelés érzetét. "Én nem vagyok az a bújós típus, nem szeretem, ha hozzám érnek." Hangzik el többször a coaching üléseken is. És amikor búcsúzáskor jól megölelem őket - persze beleegyezést követően -, egy másik emberré válnak. Volt, aki elsírta magát. És kiderül, hogy lelke mélyén még sosem vágyott ennyire semmire, mint egy őszinte, erős, lélektől lélekig érő, hosszú ölelésre. Mert sosem kapta meg ezt életében, és elhitette magával, hogy neki erre semmi szüksége. Sőt, utálja! Komoly páncélok ezek, amiket kizárólag igaz törődéssel, megértéssel és támogatással lehet csak lesegíteni a viselőjéről.

ke_pernyo_foto_2021-07-22_7_45_42.png

Ajándékozás

Az 5 szeretetnyelv közül talán az ajándékozás a legmegosztóbb, mivel sokan félreértik. Vannak ajándékfüggő emberek, akik ha nem kapnak folyamatosan valami meglepetést a párjuktól, már panaszkodni kezdenek. Akik csak akkor elégedettek, ha az a figyelmesség pénzben mérhető. Akiknek a virágcsokor is csupán akkor okoz örömöt, ha jól láthatóan drága volt. És persze a másik oldalt is ismerjük, azokat, akik igaz törődés helyett ajándékkal (pénzzel) halmozzák el a másikat. "Nincs erre (rád) időm, de itt egy 50-es, vegyél magadnak valamit belőle". Vagy akik a gyereket csúcsjátékokkal halmozzák el, így próbálván megvásárolni a szeretetüket, vagy elnyomni a lelkiismeret-furdalásukat. Na itt nem erről van szó. Az ajándékozás, mint szeretetnyelv arról szól, hogy gondolunk a másikra, mert fontos nekünk. Hogy például megsütjük a párunknak a kedvenc süteményét, mert nehéz napja volt. Vagy látunk valamit, amiről ő jut eszünkbe, ezért meglepjük vele. Itt sosem az anyagiakról van szó, hanem a szándékról, és az érzésről, amit kiváltunk vele.
ke_pernyo_foto_2021-07-26_8_33_31.png

Minőségi idő

"De hát Nórával folyton együtt vagyunk, egy helyen is dolgozunk! Még edzeni is ugyanoda járunk." Reagálja ingerülten Zoltán, amikor felesége arra panaszkodik, hogy nem töltenek együtt minőségi időt. Nem érti. Pedig óriási a különbség az együttlét és a közösen töltött, minőségi idő között. Hiszen például egy építkezés során hiába járjuk folyton a párunkkal a barkácsáruházakat és bútorboltokat, és bár a hétvége is a következő héten elintézendő dolgok közös megtervezésével végződik, ezek nem kettőnkről szólnak, hanem a teendőkről. Nincs szó arról, hogy mit érez a másik, hogyan éli meg ezt a helyzetet, nem rá figyelek, hanem a feladatokra. Ilyenkor a párunkkal "projekttársak" vagyunk, nem két összetartozó ember.

Ezért legyen szó egy közös sétáról, vacsoráról, egy hosszabb beszélgetésről vagy utazásról, kirándulásról, nélkülözhetetlen, hogy a legnehezebb időszakokban is szorítsunk időt arra, hogy a másik érezze, törődünk vele, és a kettőnk kapcsolata mindennél fontosabb. ke_pernyo_foto_2021-07-28_8_15_51.png

Szívesség

A szeretetnyelvek közül ez az, amit sokan alulértékelnek. Gondoljunk csak egy házaspárra, ahol a feleség virágra, ölelésre vágyódik, a férj pedig gondozza a kertet, megjavítja a csapot, lefesti a kerítést vagy lecseréli az autó kerekeit. "De hát ez alap" - horkan fel sok hölgy, azonban annak, aki így próbálja kimutatni a törődését, ez a legtöbb, amit adhat őszintén, szívből.

Ezért is fontos a felek közti kommunikáció, az, hogy tudjuk, ki minek örül, kit mi tesz boldoggá, mert amíg ennyire elbeszél egymás mellett két ember, folyamatos elégedetlenség és boldogtalanság az eredmény. ke_pernyo_foto_2021-07-27_9_37_25.png

Elismerő szavak

Amikor folyamatosan csak panaszkodunk a másikra/másiknak, amikor állandóan minősítjük, mit hogyan tesz és mennyire elégedetlenek vagyunk vele, a cselekedeteivel, az sosem lehet építő a kapcsolatunkra nézve. Ilyen esetben érdemes elgondolkodni: miért is tartjuk fenn ezt a kötődést. Hiszen ha képtelenek vagyunk dicsérni, elismerő szavakkal illetni a párunkat, barátunkat, családtagunkat, az nem lehet valós, szívből ápolt kapcsolat. És erre tényleg nem lehet semmi jó kifogás vagy magyarázat.
ke_pernyo_foto_2021-07-29_8_46_29.png

Konklúzió: szuper, ha tudjuk, hogy mi éppen minek örülünk a leginkább, és hogy máshoz hogyan érdemes közelednünk, de fontos annak felismerése, hogy egy együttélés, kapcsolódás során hogyan kommunikáljuk ezt a másik felé. Hogy képesek vagyunk-e tenni azért, hogy a másik is érezze, fontos nekünk, és felismerjük-e, ha a párunk magasról tesz a mi igényeinkre. Mert ebben az esetben mutogathatjuk a könyvet vagy akár ezt az írást a párunknak, nem fogja érdekelni. És innentől ismét a mi felelősségünk, hogy hitegetjük magunkat tovább, és mondogathatjuk, hogy „de hát szeret engem Lajos a maga módján”, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a „maga módján” az igazából azt jelenti, hogy magasról tesz a mi igényeinkre.

Ha szeretnél többet megtudni saját magadról, és/vagy változtatni az életeden, jelentkezz egyéni coachingra vagy önismereti csoportba!

Marinetta

Hogyan kezeljük az erőszakos, "pushy" embereket?

ke_pernyo_foto_2021-07-07_7_52_35.png

Legtöbbünknek van tapasztalata arról, hogy milyen az, amikor valaki erőszakosan, nyomulósan, agresszíven akar kisajtolni belőlünk valamit. Mások természetére nincs ráhatásunk, azonban sajnos az esetek többségében az az ember, akinek fontosabb a "békesség", a nyugalom, az szokott engedni, és végül eleget tesz a tolakodó fél akaratának. Nyilván nincsen ez így jól, hiszen bár azt hinnénk, hogy akkor megszabadulunk az ilyen karaktertől, a gyakorlat az ellenkezőjét mutatja: miután a pushy nő/férfi azt látja, hogy működik a stratégiája, újra és újra ehhez az eszközhöz fog nyúlni.

Akkor mégis mit tehetünk?

Nem véletlenül írtam előbb a békesség szót idézőjelesen, hiszen a valóság az, hogy legtöbben nem a nyugalom kedvéért nem állnak ki magukért az erőszakos személlyel szemben, hanem mert azt gondolják, ez a könnyebb út. De nevezzük nevén a dolgot: gyávaságból vagy megfelelési kényszerből (cukibb nevén konfliktuskerülésből). Mert inkább belemegyünk az akarnok játékába, mint hogy azt mondjuk: NEM! És ez véletlenül sem egy vita provokálása, csupán felállítjuk a saját határainkat. Eddig és ne tovább!  

Okos enged, szamár szenved?

Ezt akkor mondanám, ha egyszeri alkalomról van szó, és nagy valószínűséggel nem találkozunk többet az adott személlyel. Például ha a boltban sorban állunk, és valaki elkezd hőbörögni, hogy márpedig ő volt itt hamarabb, akkor azt mondom: hadd menjen előre! Ha ez hiányzik a boldogságához, engedjük előre. Ezért tényleg felesleges megzavarnunk a saját nyugalmunkat, hiszen nem az az életünk célja, hogy 2 perccel hamarabb végezzünk a vásárlással.

Az utóbbi időben globálisan érezhető, hogy feszültebbek az emberek, ez azonban nem lehet indok arra, hogy bárkinek megengedjük, hogy ránk erőszakolja az akaratát. A konfliktuskerülőknek rossz hír, hogy hiába próbálják elkerülni az olyan lehetőségeket, ahol találkozhatnak vitás helyzetekkel, az élet nagy rendező: ha felnőttként is elbújsz előle a szüleidnél, rokonaidnál, megkapod a párodnál. Ha ott is engedsz, jönnek a gyerekeid. Ha náluk is elkerülöd, jönnek a barátok, ismerősök. A munkatársaid. Ha ott is meghunyászkodsz, akkor kapsz egy "szimpatikus hozzáállású" szomszédot. :D És így tovább, és így tovább...

Szóval mit tehetünk?

Én mindig azt vallom, hogy a színvonalas megoldásra kell törekedni. Tehát ha valaki például folyamatosan hívogat/keres minket azzal, hogy például

- találkozni akar,

- intézzünk már el neki valamit,

- mutassuk be ennek/annak,

- csatlakozzon ehhez vagy ahhoz a programunkhoz vagy összejövetelünkhöz,

- a gyereke hadd csinálja már nálunk ezt vagy azt,

- adjuk oda neki ezt vagy azt,

- stb.,

ha mi nem szeretnénk - és nem munkaköri kötelességünk - akkor higgadtan mondjuk el, hogy értjük a kérését, azonban mi ezt nem szeretnénk, vagy nem áll módunkban. Vagy - szándékunktól és esettől függően - nem most. Itt maximum néhány mondatban adhatunk magyarázatot, ha az könnyít a lelkünkön. És ha ennek ellenére is próbálkozik, akkor - szintén higgadtan, de HATÁROZOTTAN  - közöljük vele, hogy kissé kezd kellemetlenné válni  a helyzet, mert már elmondtuk, hogy NEM, és úgy érezzük, ő ennek ellenére mégis erőszakosan áll a dologhoz. (Ami fontos, hogy ne kezdjünk el magyarázkodni, mert a pushy ember mindig fog kiskaput találni, megérzi a bizonytalanságunkat, és még nagyobb lerohanást intéz az érveink ellen.)

pexels-alex-green-5699691.jpeg

Ha pedig ezután is erőszakoskodik - mert az esetek többségében ez így történik -, ignoráljuk. Nem kell rá haragudni, hiszen higgyük el, húzós lehet az élete minden egyes nap saját magával, csak zárjuk ki. Mi már elmondtuk, ami bennünk van, mi nem bántottuk, ő ellenben folyamatosan átlépi a határaid és nem tartja tiszteletben a döntésedet. Tudom, ez sokaknak elsőre keményen hangzik, de ha nem szeretnéd az életed folyamatos elfojtásban élni, vagy nem cél, hogy lúzernek és meghunyászkodónak tartsd magad, akkor ez az út elkerülhetetlen. Persze gyárthatjuk a kifogásokat, hogy "végülis ezt el tudom engedni", vagy "hamarabb szabadulok, ha megteszem", de újra és újra meg fogjuk ezt kapni, lesznek újabb és újabb vámpírok, akik megérzik a gyengeségünket és kihasználhatóságunkat. És a saját magunk szemében egy tökéletesen hiteltelen, meghunyászkodó, gyáva emberré válunk. Bocsánat: konfliktuskerülővé... Nem beszélve a párunkról és a gyerekeinkről. Jó lesz. Ja, nem. Természetesen ez is a MI DÖNTÉSÜNK, és ezért sem okolhatunk senki mást.

Változtass az életeden MOST, és jelentkezz egyéni coachingra vagy önismereti csoportba!

Marinetta

www.onkep.com 

Miért nem látja be, hogy minket egymásnak teremtettek?

ke_pernyo_foto_2021-06-24_20_56_56.png

Temérdek alkalommal hallottam már ezt a kérdést főleg hölgyektől, akik cifrábbnál cifrább magyarázatokat mellékeltek hozzá. Tényleg igaz az, hogy minél okosabb valaki, annál jobb kifogásokat gyárt. Az elején felfest egy mesebeli kapcsolódást, ecseteli, hogy mennyire hihetetlenül passzolnak egymáshoz a férfival, ebből még bármi lehet, aztán jön a pofon: egyszer csak eltűnik a „lélektárs”, vagy éppen szakít. 

„Nem meri bevallani magának, hogy mennyire megérintettem, inkább elmenekül. Fejlesztenie kellene az érzelmi intelligenciáját, ugye?” Persze van, aki azt mondja, hogy biztos túl okos volt a férfihoz, aki majd inkább összeszed egy butuska libát, akit könnyű irányítani, de biztos nem lesz belé szerelmes. Össze se tudom számolni, hányszor vittem végig hasonló folyamatokat. És ami megdöbbentő: értelmes, sikeres, jó nők totyorognak ilyen helyzetben. Mi lehet a baj?

Saját példámból tudom, hogy egy hölgynek sokszor jóval többet kell letennie az asztalra, hogy előrébb jusson az életben, a karrierjében. Aki céltudatos, az felméri, hogy mennyi munkát kell beletennie egy adott ügybe, hogy az kifizetődjön. És észre sem vesszük, hogy telnek-múlnak az évek, a kötelességtudat sokszor felülírja a lélek hangját, és egyszer csak azon kapjuk magunkat: kialakítottuk az egzisztenciánkat, mégis egyedül maradtunk, mint a kisujjunk. Ekkor 180 fokos fordulatot igyekszünk venni, hogy most aztán nagyon a magánéletünkre koncentrálunk, de valahogy nem jön össze. „Annyi a szélhámos, megbízhatatlan, és különben is, akkora a verseny. Sokkal több a nő, mint a férfi, és még a gyengébb példányokra is 10-szer annyi nő jut.” Lássuk be, ez így nem túl őszinte. Hogy mi márpedig most nagyon érzékenyek leszünk, nagyon nyitottak vagyunk a szerelemre, de ezzel egyidőben lesújtó véleményünk vagyunk a férfiakról. Mi most gyengéd, törékeny nőt JÁTSZUNK (vagy legalábbis próbálunk játszani), de azért csak kibújik belőlünk a maximalista, a mindent megoldó, a megmentő, a talpraesett, és szépen kiheréljük a férfit. Nem, persze nem direkt, de good to know: ezt tesszük. Mi természetesen meglepődünk, hogy a férfi nem jelentkezik, elmaradoznak a hívások, nincs érdeklődés, pedig mi mindent megtettünk, nem igaz, hogy nem látja, milyen arany élete lenne mellettünk a pasinak. Na ja... A legszebb az egészben, hogy mi sem akarjuk őt igazán, hiszen ha őszinték lennénk magunkkal szemben, látnánk, hogy ez egy kétségbeesett próbálkozás arra, hogy legyen magánéletünk. Még annak az árán is, hogy olyasvalakivel akarunk kapcsolódni, akinél mi sokkal erőteljesebb személyiségek vagyunk, és aki valószínűleg támasznak, vagy anyapótléknak használt minket. VAGY szimplán olyasvalakivel, aki köszöni, de nem kér egy irányító nőből. És jönnek sorra a kifogások: „de én tudom, hogy szeret”, „igazából keres ő, csak sok a dolga, nagyon elfoglalt”,  „nehéz időszakon megy át, ezért több térre van szüksége”. A közös az összes mondatban: a végén elhangzik, hogy ÉRTHETŐ.

Nem, kedves Hölgyeim, nem érthető. Az alapigazság, hogy ha alaki akar minket, az keres. Az megoldja, hogy láthasson. Azt nem kell meggyőzni, hogy vágyakozzon utánunk. Viszont ha mi kierőszakoljuk a kapcsolatot, akkor nem kell csodálkozni, hogy átesünk a ló túlsó oldalára, és olyasvalakiért fogunk küzdeni, akit igazából még csak nem is tisztelünk. Mert nem tudunk felnézni rá. De legalább azt hazudhatjuk magunknak, hogy párkapcsolatban vagyunk. Igaz, rettegünk, hogy mikor lesz vége, és van, hogy félve nézünk a telefonunkra, az e-mailünkre, hogy mit üzen nekünk a párunk: be akarja-e fejezni, vagy időre van szüksége, stb. De hát ezt másnak ugye nem kell tudnia.

3.jpeg

Mi a megoldás?

Önbecsülés. Hogy megfogalmazzuk, mi mit szeretnénk, miben éreznénk jól magunkat, és csak egy méltó kapcsolatban benne lenni. Olyanban, ahol közösek a célok, és fontosak a másik érzései, a véleménye, és kölcsönös a tisztelet. És persze a szexualitásban is passzolunk. Ha megtanuljuk szeretni magunkat, akkor ezt sugározzuk magunkból. Ellenkező esetben kuncsorogni fogunk a szeretetért, és abból sosem lesz boldogság.

Persze ezt mindenki maga dönti el, és járja a köreit, amíg bele nem fárad, közben telnek az évek. És majd jön a depresszió, hogy miért nem tartok még sehol a magánéletemben...? A TE DÖNTÉSED.

Ha szeretnél változtatni az életeden, és kezedbe venni a sorsod irányítását, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta

 

 

 

Tudom, hogy megcsal a férjem

ke_pernyo_foto_2021-06-06_21_12_06.png

Rebeka 41 éves, 11 éve házas, 2 gyermek anyukája. Férjével Gergővel még az egyetemen ismerkedtek meg, aztán évek múltán újra találkoztak egy baráti társaságban, és összejöttek. Gyorsan történtek az események, hiszen ő és a férfi is szerettek volna családot alapítani, így nem vártak évekig az esküvővel, igazán bele sem gondoltak, mivel járhat egy házasság.

Igaz, Rebi még várt volna picit, hogy jobban megismerjék egymást lakva is, és csak kettesben legyenek, de végül is neki sem volt ellenére a mennyegző, mert a barátnők sorra mentek férjhez és szülték a gyerekeket. „Már mindenki azt kérdezte tőlem, hogy mi lesz velem, csak nem maradok vénlány, és ketyeg a biológiai órám is.”- válaszolta arra a kérdésemre, hogy mi volt a legfőbb indok, amiért nem kért még egy kis időt a házasságig. „Meg igazából mire vártam volna? Ugyanott tartottunk, ugyanazt akartuk.” Kevésbé romantikus indok, de annál praktikusabb. Hamarosan érkeztek a gyerekek, bár már az első, Anna születése után jelentkeztek a problémák.

Valahogy olyan volt, mintha nem egymás nyelvét beszélnék, így inkább a napi teendőkre szorítkoztak a diskurzusok, és azokra is egyre ritkábban került sor. Gergő egyre többet dolgozott, egyre kevesebb időt töltött a családjával, az a minimális intimitás is megszűnt, ami az elején volt - bár anyagilag bőven mindent megadott nekik, így ezt Rebi nem is tette szóvá. Azonban a nő nem is nagyon akart visszamenni dolgozni – korábban asszisztens volt-, elkezdett rettegni, hogy mi lesz így, mi lesz, ha Gergő lépni akar, valamit azonnal tenni kell. „Igen, főként én szerettem volna, hogy legyen még egy gyerekünk. Gergő nem volt túl lelkes, kérte, hogy várjunk még, de én nem szerettem volna, hogy nagy korkülönbség legyen a kettő között. Ma már tudom, hogy nagyon féltem attól, hogy egyedülálló anya leszek, és mindent megtettem, hogy helyreálljon a családi harmónia.” Megkérdeztem, hogy az milyen volt, mert eddig csak praktikus okokról és tervszerű lépésekről beszélt. „Igen, most már látom, hogy olyan igazi családi összetartozás érzésem sose volt – és valószínűleg Gergőnek se. Nagyon szerettem volna jó feleség és jó anya lenni, de valahogy a feladatra koncentráltam, és észre sem vettem, hogy Gergővel nincs meg köztünk az az érzelmi kapocs.”

A lényeg, hogy Rebi állhatatossága győzött, és hamarosan megszületett Zita is. Apuka egyébként fiút szeretett volna, így kissé csalódott volt, hogy ha már lesz 2. gyerek, az ismét lány. Nem éreztette ezt folyamatosan Rebivel, csupán egyszer mondta el neki. Viszont Zita érkezése után még kevesebb időt töltött otthon – indokolatlanul -, és érdekes módon este is folyamatosan a telefonját nyomkodta, egyértelmű volt, hogy valakivel chatel.

mobil2.jpeg

Kérdeztem, hogy ez nem volt-e gyanús, és rákérdezett-e arra, hogy kivel üzenget késő éjszaka is. „Nem, homokba dugtam a fejem. Egyedül két barátnőmmel beszéltem meg. Ők azt tanácsolták, hogy azonnal kérdezzek rá, bár számoljak azzal, hogy akkor borul a bili, és lehet, magamra maradok. Így csendben maradtam, úgy tettem, mintha nem észleltem volna semmit, pedig tudtam, van valakije. Egyre feszültebb lett köztünk a viszony, mindenre ingerülten reagált, máskor pedig madarat lehetett volna fogatni vele. Éreztem, hogy el fogom veszíteni.” Kérdeztem, hogy mit. „A biztonságot. Azt, hogy családban élünk. Igen, ma már tudom, hogy sosem voltunk igazán család érzelmileg, de akkor rettegtem ettől. Hogy hogy fogom megoldani, és hogy vissza kell mennem dolgozni. A barátnőim új stratégiát javasoltak: csábítsam vissza. Na ez volt a legkeményebb. Már régóta nem működött köztünk a szex, és most hirtelen játsszam el, hogy kívánom.” És eltorzult Rebi arca, a teste összerezzent. Ő is lereagálta, hogy észrevettem, hiszen a test automatikus reakciói nem hazudnak. „Igen, tudom. Méltatlan. Mindkettőnknek. De már inkább lakótársak voltunk, és valószínűleg egyikőnk sem erről álmodott. De mindent bevetettem, elkezdtem máshogy öltözködni, és közeledtem hozzá, bár legbelül mélységesen megvetettem. Erre egy napon azt mondta Gergő, hogy nem bírja tovább, el szeretne válni.

felese_g_gyu_ru.jpeg

Én persze bepánikoltam, és zokogtam, hogy mi lenne velem nélküle. Hogy hogy teheti ezt a gyerekekkel, tönkre vágja az egész életüket. Végig sírtam az éjszakát, teljesen magamba zuhantam, hívtam a barátnőim, akik azt mondták: ne hisztizzek, tegyek úgy, mintha mi sem történt volna, legyek szuper feleség, küldözgessek családi fotókat, emlékeztessem, milyen fontosak számára a gyermekei.”

vigasz.jpeg

Kiderült, ez az „emlékeztetés” többször átváltott zsarolásba, hogy ha Gergő mégis elmenne, felejtse el a gyermekeit, többé nem fogja látni őket és fizetheti a gyerektartást. Ez hatásosnak bizonyult, mert valami változott Gergőben. Nem költözött el. Nem említette az okát, szimplán haladtak tovább a mindennapokban. Kérdeztem, hogy kiderült-e, mi volt ennek az oka. „A barátnőim szerint hatott, hogy én kitartottam, a szerető meg valószínűleg hisztizett, és elküldte Gergőt. Én győztem.”

Sosem fogom elfelejteni azt az arcot. Sokszor láttam már közelről sikeres, győztes embert, de Rebi arca teljesen mást fejezett ki. Megkeseredettséget, cinikusságot és kiábrándultságot. De örömöt és boldogságot semmiképp. Ezt visszajeleztem neki. „Mégis minek örülnék? Hogy hülyére lettem véve, meg lettem alázva, és megtartottam azt, akit végül a szeretője kidobott? Nagy eredmény.” Kérdeztem, hogy mit vár most ettől a kapcsolattól. „Semmit. Már megbántam, hogy akkor nem hagytam elmenni. Totál rideg a viszony közöttünk, vagy nem szólunk egymáshoz vagy csak szurkálódunk, bár őszintén szólva ez inkább rám jellemző. Gergő meg mindenre csak megvonja a vállát, nem is reagál, vagy maximum odadob egy lesajnáló szót, és otthagy. A gyerekek is érzik ezt, pedig azt hittem, jól játszom előttük a szerepem. Nem is olyan rég Anna megkérdezte tőlem, hogy miért vagyok boldogtalan, és hogy elválunk-e apával. És legnagyobb meglepetésemre azt mondtam neki, hogy lehet. És ezt jó érzés volt kimondanom. Ezért jöttem most hozzád.”

Csodás folyamat volt, ahogy ez a nő ráeszmélt a saját működésére és tényleg beleállt a legkellemetlenebb beszélgetésekbe is. Persze, az elején még mindenki mást is hibáztatott, de végül belátta, hogy az ő döntése volt, hogy nem állt ki magáért, a vágyaiért, az életéért, és benne maradt ebben az érzések nélküli, kiábrándító dagonyában. És nem köteles elviselni a megaláztatást, pláne úgy, hogy igazán sosem szerette azt a férfit, és csupán egyfajta biztonság illúzióját látta benne. Felismerte, hogy nem egy másik nő miatt alakult így a házassága, hanem mert már az elején nem volt meg a kölcsönös tisztelet és a jó kommunikáció. Inkább egy közös projektet vittek végig, és bár mindketten szeretik a gyerekeiket, egymást sajnos nem. És kizárólag a csemetékre hivatkozva egyikőjük sem lépett ki, mert félt a következményektől. Kemény, de elkerülhetetlen felismerés volt ez Rebi számára. Viszont az, hogy belátta, kizárólag ő felelős a saját sorsáért, újra hitet adott neki. Új célokat. Mind a magánéletben, mind a munkában. Ahogy kezdte felépíteni az önbizalmát, elhatározta, hogy változtat az életén: visszamegy dolgozni, sőt, beiratkozott egy intenzív nyelvtanfolyamra, hogy fejlessze magát és bővítse a lehetőségeit. Miután újra elhelyezkedett és letelt a próbaideje (azaz már volt saját, biztos jövedelme), Gergővel megbeszélték, hogy ennek a házasságnak így semmi értelme, és engedjék el egymást. A férfi először nagyon meglepődött, de miután Rebi biztosította, hogy ugyanúgy láthatja a gyermekeit és közös szülői felügyeletet fognak gyakorolni, azonnal belement. Évek óta az első felnőtt-felnőtt kommunikáció volt kettejük között. Rebivel felkészültünk az összes eshetőségre mind a Gergővel, mind a gyerekekkel folytatott beszélgetés kapcsán, így a lehető leggördülékenyebben alakult. Semmi sárdobálás, hibáztatás, zsarolás, csupán két ember felelősségteljes és hiteles diskurzusa. Megbeszélték, hogyan viszik végig ezt a projektet is, és hogyan lesz a továbbiakban a gyerekekkel - egyáltalán hogyan mondják el nekik -, illetve mi lesz az anyagi oldallal. Persze maradtak még elvarratlan szálak, de a legfontosabb kérdésekben egyetértettek.

Azóta Rebi ki van cserélve (mind külsőleg, mint belsőleg - hirtelen fel sem ismertem az új, szőke hajszínével, és fogyott is jó pár kilót), hiszen rengeteg előtte az ismeretlen és új dolog – amitől persze fél is picit -, azonban az az állandó mélabú, ami körül lengte, teljesen eltűnt. „Az az érzés, hogy nem alázom már magam nap, mint nap, és merek tenni azért, hogy majd egy másik férfi oldalán boldog lehessek, hatalmas erőt ad. Hozzáteszem, már kapom is a visszajelzéseket férfiaktól, és kezdem újra nőnek érezni magam. A gyerekek is sokkal jobban fogadták, mint gondoltam, bár mint említettem, valószínűleg sejtették egy ideje. Segített, hogy Gergővel tényleg közösen és szerintem megnyugtatóan mondtuk el nekik.” Arra a kérdésemre, hogy most – több nehézség után és még több kihívás előtt - hogyan érzi magát ezt a választ kaptam: „Olyan hihetetlen érzés őszintén élnem ennyi év után. Hogy nem vagyok megfeszülve minden egyes nap. Hogy nem kell a haragomat és megvetésemet elnyomnom magamban – őszintén, már nincs is bennem. Hogy nem rettegek attól, hogy elhagynak. Hogy újra hiszek magamban, és hogy a gyerekeimnek megmutathatom, hogy nem szabad lemondani a boldogságról, hanem merni kell tenni érte. Ez valami csodás érzés, és hatalmas erőt ad a mindennapokhoz. Végre van reggel energiám felkelni.”

reggel.jpeg

Több negyvenes hölgy és úr jár hozzám, akik hasonló cipőben járnak. Persze a történetek itt-ott különböznek, de a lényeg közös: hibáztathatjuk a környezetünket, a párunkat, a szeretőt, az anyóst, stb. a saját boldogtalanságunkért, de kizárólag a mi felelősségünk, milyen kapcsolatban vagyunk benne és mit tehetnek meg velünk. A kérdés: képesek vagyunk tenni azért, hogy jobbá tegyük a jelenlegi állapotot, illetve felismerjük, ha el kell engedni, mert méltatlan hozzám és csak a boldogtalanságban tart? Mert igenis egy megcsalás után is helyre lehet hozni egy házasságot, ha rálátunk, mi miért történt, beismerjük a saját hibáinkat, és kőkeményen megdolgozva ezt együtt, még erősebbé is tehetjük a kapcsolatot. De ha a megcsalás mögött a totál elhidegülés, tiszteletlenség és érdektelenség van, az már más tészta. És fel kell ismernünk a kettő közti különbséget. Ettől függetlenül sajnos a legtöbben a fejet a homokba stratégiát választják, és így "élik" a mindennapjaikat. 

Tükör, őszinteség, döntés, következetesség. Nap, mint nap. Ez a kulcsa ennek a folyamatnak. Mert boldogságot csak boldog ember adhat.

Ha Te is hasonló helyzetben érzed magad, és/vagy AZONNAL változtatnál az életeden, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta

Mit tehet egy szerető?

ke_pernyo_foto_2021-06-04_8_15_19.png

Napjaink egyik gyakori szerelmi tragédiája: az egyedülálló nő beleszeret a férfiba, aki elmondása szerint nagyon boldogtalan házasságban él – nem ritka, hogy lehúzó, depressziós feleség alakját rajzolják fel, ahol persze zéró a szexualitás, intimitás -, és aki most az új hölggyel olyan szerelmet él meg, mint még soha, és mégsem lehetnek egymáséi. Telik-múlik az idő, az érzelmek egyre erőteljesebbek, együtt minden szuper (lenne), csupán a hétvégék, az ünnepek és a családi utazások egyértelműen tabu témák – akkor se egy hívás, se egy üzenet. És a szerető egyre türelmetlenebb: már nem elég a heti 1-1 lopott óra, nem is érti, a férfi hogy nem ismeri fel, hogy kettejüket az Isten is egymásnak teremtette. Egyre több a követelőzés, a türelmetlenség, persze a férfi próbálja nyugtatni a nőt: lépni fog, már rég megtette volna, csak hát a gyerekek ugye... Jön a karácsony, akkor nyilván nem, utána jönnek a szülinapok, hamarosan húsvét, megint egy-két családi alkalom, nyilván a nyári szünetben ez nem szerencsés, hiszen hogy is mondaná le a várva-várt nyaralást, utána iskolaszezon: csak nem zavarja meg a gyerekek lelkét pont az iskolakezdés előtt, majd hamarosan őszi szünet, és akkor már megint közeledik a karácsony, a síszezon. És így tovább, és így tovább. 

kari.jpeg

Persze ezalatt a szerető próbálja elhitetni magával, hogy már csak egy rövid ideig kell várni, addig azért csak ki lehet bírni, legalább megéli a szingli lét összes jó oldalát: barátnőkkel járhat bulizni, képezheti magát, a karrierjére koncentrálhat - de a valóság az, hogy ez szintén csak a felszín, belül egyre értéktelenebbnek és kiszolgáltoatottabbnak érzi magát, aki nem is érti, hogy keveredhetett ilyen szituációba. Érintett Hölgyek, ugye ismerős a sztori?

Gabi is hasonló szerelmi háromszögbe keveredett, és sajnos nála is forgatókönyv szerint alakult minden. Amikor megkeresett éppen ott tartottak, hogy ment a huza-vona, hogy ha a férfi nem lép, Gabi megszakítja vele a kapcsolatot. Immáron negyedszer. Persze a férfi belehal a fájdalomba, és olyan gyönyörű üzeneteket ír: „Látod Marinetta, ő sem bírja már ezt az állapotot, biztosan lépni fog. Valahol meg tudom érteni, azért csak két gyerekről van szó. Időt kér, hogy fel tudja készíteni őket.” Döbbenet, amikor kimondottan értelmes, okos nők szinte igénylik, hogy totálisan hülyének legyenek nézve. És Uram bocsá’, szó sincs döntésképtelenségről: az esetek nagy százalékában a férfinak esze ágában sincs lépni. Ahogy a párom mondaná: a szerető a testével válik a házaspár párkapcsolati terapeutává (ez ugye a diplomatikusabb megfogalmazás), hiszen pont azt adja meg a pasinak, amiből most hiánya van otthon. Viszont egy testért (szexért) - bármennyire is jó - nem fogja otthagyni a házat, a feleséget – akivel szemben még lelkiismeretfurdalása is van -, a gyerekeket meg pláne.

Akkor mégis mit lehet tenni?

Kilépni. Azonnal. Nem kérni semmilyen ígéretet, és nem adni újabb határidőket. Meg se próbálkozzunk a zsarolással, fenyegetőzéssel, mert csak magunkat minősítenénk ismét lejjebb. És őszintén: melyik férfi szeretne igazán egy olyan nőt, aki kicsikarja a szeretetet, és az együttlétet? Ráadásul nagyon csúnya vége lehet a dolognak, és nem fogja jó hírünket kelteni. (Több olyan esetről tudok, ahol a szerető kitálalt a feleségnek, aki nem akarta elhinni, és elkezdett szuper feleségként viselkedni, nehogy elhagyja a férje. A férfiak ekkor "fantasztikus" történeteket tudnak kitalálni, amit ha nagyon el akar hinni valaki, el is fogja hinni. Így végül ott marad a saját magát megalázó szerető, a két hazugságban élő ember pedig eljátssza, hogy most aztán nagyon egymásra találnak és megbeszélik, megoldják a problémáikat.)

Úgyhogy amennyiben rövid időn belül nem lép a férfi MAGÁTÓL, érdemes belátni, hogy ez egy vesztes játszma és lezárni azt. Nem érdemes különböző jelzőket aggatni a férfira, úgy mint gyáva, döntésképtelen, lúzer, és nem érdemes üzengetni sem neki, hogy élete hibáját követi el, és később belehal majd a fájdalomba, hogy elengedte a boldogságot. Ugyanis csak magunkat hozzuk méltatlan helyzetbe, és elhitetjük magunkkal, hogy mi nem kellettünk. Nem erről van szó Hölgyeim!

o_sszeto_rtt_szi_v.jpeg

Az ilyen férfiak, akik beleszoktak a langyos vízbe (és igazából jól el is vannak benne), és hazudnak mind a feleségüknek, mind a szeretőnek, közben úgy nevelik a gyereküket, hogy azok nem látnak valódi női-férfi kapcsolódást, feszült, hazug életet annál inkább, ők nem feltétlenül (csak) gyávák. Ők szimplán senkit sem tisztelnek. Végtelenül önzők, akkor is, ha leadják, hogy meg sem érdemlik az áhított nőt – ez csupán önsajnáltatás -, hiszen mégis mindig visszaédesgetik magukhoz, és megakadályozzák, hogy a másik boldog lehessen egyedül vagy valaki mással. Látnunk kell, hogy ők érettségben nincsenek felnőtt szinten, hiszen nem képesek felelősségteljes döntést hozni. Ehelyett folyamatosan hazudoznak, ígérgetnek, sunnyognak, haladékot kérnek, a másik oldalon kompenzálnak, szintén hazudnak és sunnyognak. Őszintén: ez egy felnőtt férfi viselkedése? Mit várhatunk egy ilyen embertől? Hogy fogjuk hinni, hogy ha mi szeretőkből vállalt kapcsolattá lépünk elő, velünk másképp lesz és minket tisztelni fog? Pláne, ha eddig sem tette, mert ne hazudjunk magunknak: nem tette. (Az persze más tészta, ha a férfi valóban eldöntötte, lépni fog, és rövid időn belül meg is teszi, de ez már az elején kiderül, és az esetek csupán elenyésző százalékát teszi ki- de erről majd egy másik írásban.)

Gabinak is ezt vázoltam fel, persze nem tetszett neki. Mondtam, hogy ami viszont szuper hír, hogy mindenképp jól fog járni. Hiszen ha a férfi az elenyésző százalékhoz (a döntésképes, életén változtatni akaró és tudó férfiakhoz) tartozik, akkor hiába zárja le a nő a viszonyt, rövid időn belül meg lesz az eredménye. Ha tényleg akkora a szerelem, és a férj nem csak újabb élvezeteket keresett, hanem valódi, igaz kapcsolatra vágyódik, akkor lépni fog, és kopogtat majd az ajtaján. (Hozzáteszem: azért itt is megvárnám, amíg elköltözik vagy beadja a válókeresetet, és NEM MIATTAM, hanem azért, mert A FELESÉGÉVEL VALÓ KAPCSOLAT NEM MŰKÖDIK!) Ha pedig a szokásos forgatókönyv szerint alakul, jönnek majd a folyamatos szomorú üzenetek, az újabb ígérgetések, sőt van, hogy a szeretőre fogják: már épp létem volna, de Te lemondtál kettőnkről – azt hiszem ez a kedvencem. :D Na ilyenkor érdemes végleg elfelejteni az illetőt és semmire sem válaszolni. Mert semmi értelme, csak magunkat tartjuk benne egy értelmetlen, végeláthatatlan pocsolyában.

Persze meg kellett dolgoznunk Gabi önbecsülését, önszeretetét, mert ha csupán dacból, dühből, röpke elhatározásból zárja le, ez a zavaros állapot még évekig elhúzódhat. Szerencsére Gabi felismerte ezt, és hogy közeledve a negyvenhez (majd’ 3 év szeretői kapcsolat után) jó lenne egy olyan karácsonyt megélni, amit nem sír végig. Elhinni, hogy van olyan férfi, aki csak őt akarja, és nem kell osztoznia rajta. Hogy van olyan értékes, hogy őt büszkén vállalja a szerelme, és nyíltan, az utcán öleli és csókolja meg.

Nem meglepő: a szokásos forgatókönyv szerint alakultak a dolgok, Gabi folyamatosan tudósított, hogy úgy lett minden, ahogy megmondtam. (Sajnos ez nem a látnoki képességeimet támasztotta alá, csupán minden jel erre mutatott, és ha látni akarjuk, akkor felismerhetjük őket.) A férfi nem lépett, ellenben még hónapokig írogatott (miközben a feleség posztolta a boldog családi fotókat – az asszony mindent megtett, hogy az egyértelmű hazug képet fenntartsa, de ez egy másik történet), végül a nő letiltott minden elérhetőséget. Gabi kőkeményen elkezdett magán dolgozni, az önszeretetén, és hogy majd kizárólag olyan kapcsolat felé nyisson, ahol becsülik és őszintén szeretik őt. Így is lett: 7 hónap múlva megismerkedett Ferivel, akivel ma már jegyben járnak, és készülnek arra, hogy Gabi túl a negyedik X-en anyukává váljon. A sors iróniája, hogy az elhagyott férfi és felesége - akik között ugye már évek óta nincs semmi szex - gyermeket várnak. A "boldog" kismama posztolta is a fotót a pocakjáról alábbi felirattal: nagyon vártunk már... 

Ha Te is hasonló helyzetbe kerültél, és/vagy szeretnél AZONNAL változtatni az életeden, látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta

Mondjam vagy hallgassak?

ke_pernyo_foto_2021-05-29_7_48_31.png

Anna és Réka régóta barátnők. Nem azok a „sülve-főve”, „együtt megyünk mindenhová” karakterek, de mindketten tudják, hogy számíthatnak a másikra – legalábbis ezt vallják. Anna jelenleg egyedül él, nincs párkapcsolata, most az önfejlesztésre, önismeretre koncentrál – nem csoda, hiszen néhány hónapja lépett ki egy bántalmazó kapcsolatból. Felismerte, hogy ő sodródott mindig hasonló férfiak karjaiba, és ezen kizárólag ő tud változtatni. Réka támogatja is ebben, csakhogy Annának nem hitelesek barátnője megerősítései (pl. „Jobb lesz neked most egyedül” vagy „Sajnos mindig kifogod a kreténeket”), hiszen ő maga rendszeresen olyan férfiakat fog ki, akik könnyen elcsábulnak.

Így történik ez most is. Anna éppen fodrásznál volt, amikor elkapott egy beszélgetést, amikor egy hölgy éppen arról áradozott, hogy milyen fantasztikus az új hódolója (a főnöke), akinek igaz, hogy még van barátnője, de ez bizonyára hamarosan változni fog. Eleinte csak mosolygott a történeten, hogy hogyan választotta ki őt a sármos pasi asszisztensének, és hogyan kezdődtek a légyottok, de hamar az arcára fagyott a mosoly: a nő olyan részleteket árult el a férfiról, ami egyértelművé tette: Réka pasijáról van szó.

fodra_sz.jpeg

Hosszan gondolkodott, hogy közbe szóljon-e, hogy épp az ő barátnőjének a párjáról beszél, de végül hallgatott – egyrészt a döbbenet miatt, másrészt nem szeretett volna kellemetlen helyzetbe kerülni. Pedig a nehéz rész csak ezután következett. Anna nem tudott mit kezdeni az információval, álmatlan éjszakái voltak, hiszen birtokában van egy súlyos titok, ami megváltoztathatja Réka életét – sőt a kettejük kapcsolatára is kihathat.

„Félek, hogy rám fog haragudni, mert tönkreteszem a boldogságát. Tudom, ez így hazugság, de lehet, ez csak egy múló szeszély Karcsi részéről és nem akar semmi komolyat ettől a csajtól.” És áradt Annából a bizonytalanság és az önostorozás, hogy ő tenné tönkre barátnője fantasztikus kapcsolatát. „Azért Karcsi szereti Rékát, és igazi támasza, de hát ő ilyen típus, kacérkodik a nőkkel.” Szuperül hangzik, igaz? „Ráadásul lehet, hogy Réka azt hinné, féltékeny vagyok az ő boldogságára, azért értek félre mindent és azért mártom be az ő Karcsiját”. Sajnos nem alaptalan a félelme, hiszen ez tényleg gyakori jelenség hölgyeknél, hogy aki egyedül van, retteg attól, hogy körülötte boldogok legyenek az emberek, és annak szurkol, hogy ebben az állapotban maradjanak társai, és sorra beszéli le barátnőit az épp aktuális udvarlókról. Azonban itt nem ez volt a helyzet, mert Anna nagyon szépen beleállt abba, hogy magával foglalkozzon, és tudatosan nem is keresett másik férfit, ráadásul egy igazán jólelkű kis hölgyről beszélünk. Viszont most összenyomta a titok súlya, mert valóban szereti Rékát, akit sosem akarná megbántani. De milyen barát az, aki ha tud egy ilyen meghatározó dologról, elsumákolja azt?

Azt vallom, hogy nem érdemes beleszólni mások kapcsolataiba, döntéseibe, és tanácsot is csak akkor adjunk, ha kifejezetten arra kérnek minket. Amikor valami komoly visszajelzést adnék én is a coachee-jaimnak, megkérdezem, hogy mondhatom-e, tényleg tudni szeretnék-e? Ha erre valaki nemet mond, akkor legalább tisztában van azzal, hogy valószínűleg nem bírja el az információ súlyát, és finomabban kell haladnunk – de a lelke mélyén igenis érezni fogja, mi az igazság. És így is hatni fog rá.

Ebből kiindulva hasonló helyzetekben azt szoktam javasolni, hogy egy könnyed beszélgetés keretei között meséljük el az érintettnek, hogy milyen kínos helyzetbe kerültünk, megtudtunk egy barátnőnk pasijáról kompromittáló dolgokat, és képtelenek vagyunk eldönteni, mit tegyünk. Kérdezzük meg, ő mit javasol, ő mit tenne a helyünkben? Fordított esetben ő szeretne tudni erről? És a válaszok tükrében mondanánk el neki, vagy hallgatnánk a dologról.

Anna is így tett. Réka azt mondta, mindenképp szeretné tudni, ezért Anna kb. 10 perces felvezetés és körülményeskedés után elmondta neki. Ami szuper, hogy Réka egy pillanatig nem érezte, hogy barátnője boldogtalannak akarná látni, sőt megköszönte, hogy ennyire tapintatos volt, és kipuhatolózta, hogy elmondja-e a titkot. Persze Réka kiborult, és kérdőre vonta Karcsit, aki sokáig nem is magyarázkodott, és eszében sem volt megválni asszisztensétől – természetesen Rékára fogta, hogy miért nem zárkózik el "teljesen" más nők bájaitól. Szakítottak. Ez azért is volt a legszerencsésebb végkifejlet, mert ennek hatására Réka is elkezdett ébredezni, és rálátni a párkapcsolati működésére. Most kivételesen ő sem rohant egy másik férfi karjaiba, hanem elkezdett magával, a családi mintáival és programjaival foglalkozni. És ezt többek között Annának is köszönheti, és annak, hogy barátnője nem erőszakolta rá a megoldást, csupán elindította egy önismereti úton.

bara_tno_k.jpeg

Ha Te is hasonló helyzetben vagy, és/vagy szeretnél változtatni az életeden, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta

Miért használnak ki mindig?

ke_pernyo_foto_2021-05-21_18_01_47.png

Gyakori kérdés. Értetlenség. „Miért ezt érdemlem? Miért vonzom be újra és újra ugyanazt a típust? Miért vagyok ilyen szerencsétlen a szerelemben?”

Férfiak és nők egyaránt szenvednek ettől az állapottól, és nem is sejtik, mi állhat a dolog mögött. Csupán azt tapasztalják, hogy hiába lépnek egyik kapcsolatból a másikba, egyik se lesz jobb. Ezzel ez a baj, a másikkal az, de hasonlóan rossz érzést kelt bennük.

Nándi 12 éve él külföldön, néhány éve Svájcban praktizál - orvos. 6 éve váltak el Zsófival, két fiuk van. Azonban Nándi elég nehezen mond le fiai társaságáról, akik már kamaszok, több önállóságra vágynak, és ezt már mondták is az apjuknak. Nándi viszont tele van lelkiismeretfurdalással, így folyamatosan kompenzál. „Persze, hogy pótolni akarom a kiesett időt, és nem szeretném, hogy bármiben hiányt szenvedjenek, csak mert az anyjukkal különváltunk.” Ezért sorra veszi a méregdrága játékokat, gépeket, ruhákat, és nem érti, hogy miért lesznek a fiúk egyre követelőzőbbek és tiszteletlenebbek. „Eddig az anyjuk húzott le folyamatosan, most már a gyerekeim is. Nem értem, ekkora baleknak tűnök?” Persze a szerelmi életében sem érzi sikeresnek magát, hiszen hiába próbálkozik, valahogy mindig belefut az olyan kapcsolatokba, ahol a nők ideig-óráig randizgatnak vele - úgy tűnik, mintha alakulna, fejlődne a kapcsolat, és a hölgyek egyszer csak szakítanak, mondván: nem erre gondoltak, nem lettek igazán szerelmesek, nekik ez túl sok.

Nándi persze értetlenül áll a dolog előtt, hiszen ő úgy érzi, odateszi magát és foglalkozik az éppen aktuális hölggyel, de ezek szerint ez mégsem elég. Kérdeztem, mit ért az alatt, hogy odateszi magát? „Vacsorázni viszem, virágot küldök nekik, és még ajándékokat is kapnak tőlem. Azért sok nő összepisilné magát, ha tized ennyit kapna.” És itt bújt ki a szög a zsákból. Tetszik, vagy sem, ha én mindenki felé (gyerek, nő, barátok) azt mutatom, hogy én a szeretetemet pénzben fejezem ki, akkor ne csodálkozzak, ha előbb-utóbb ez lesz felém az elvárás.

szi_v_pe_nz.jpeg

És én teljesítem is az óhajokat, de azért véletlenül sem önzetlenül, hanem elszámoltatom őket, hogy akkor tessék ezt értékelni, tessék engem szeretni! Ha pedig ezt nem teszik, ismét csalódom a világban, ami annyira igazságtalan és kihasználó. Persze a minőségi idő már luxus, hiszen a sok munka és a gyerekek mellett (akik meg már inkább a haverokkal lógnának) hol van idő egy nőhöz rohangálni, így marad a hétvégékből egy nap – már amelyik – és néha egy-egy hétköznap este. Mondjuk van, hogy akkor is a volt feleség hívja este 10-kor, hogy a fiúkkal mi a helyzet és hogy el ne felejtse utalni a gyerektartást.

Így nehéz. Egy kialakulóban lévő kapcsolatban a felszínes törődés nem fog mély érzelmeket kihozni a másikból. Eleinte le lehet venni sokakat a lábukról drága ajándékokkal, azonban aki ezek miatt marad benne ebben a viszonyban, azon ne is csodálkozzunk, hogy le fog húzni. És ráadásul utána még le is lép, mert megelégeli, hogy neki nincs helye a férfi életében, és ezt már nem fogja kompenzálni egy rózsacsokor.

És akkor ott állunk, hogy hiteltelennek tartanak a gyerekek mint apát, hiszen ott játszanak ki, ahol csak akarnak, érzik rajtam a bűntudatot, a zavart, azt, hogy nem tartom kézben a dolgokat, nem én irányítok, és hiteltelennek tartanak, mint férfit, akit a nők csak pénzeszsáknak használnak, és még így se tudja megtartani őket. Ráadásul a nőkről is ez a kép fog kialakulni bennük, hiszen az apjuk folyton ezt mondja, és még a saját édesanyjuk is így cselekszik. Szuper minta, igaz?

Hiába pénzelsz mindenkit, szeretetet és tiszteletet nem kapsz cserébe. Sőt...

Akkor mi a megoldás? Teljes újratervezés. A gyerekekkel nehezebb menet lesz, hiszen a pénzelő, mindent megengedő, kiszolgáló és ragacs, papucs apuciból egyszer csak következetes, határokat szabó, határozott és támogató apa válik – már ha ez meg tudjuk lépni. Eleinte jön a hitetlenkedés és lázongás – kitartás és kommunikáció kérdése, hogy átmegy-e az új program. A magánéletben: először is el kell dönteni, hogy milyen kapcsolatot szeretnénk. Egyáltalán van-e időnk és valódi igényünk minőségi kapcsolatra? Milyen alapokat kell biztosítanunk mindehhez? Mi az, ami számunkra fontos a másik személyét illetően? Ha ez megvan, és kifejlesztjük az önbecsülésünket, már nem fogjuk beengedni azokat az embereket az életünkbe, akik által csak kevesebbnek érezzük magunkat. Mert általános tény: mindenkivel csak azt lehet megtenni, amit enged. Ha én kiszolgáló személyzetként viselkedem, meg fog találni az a zsarnok, akivel játszhatom tovább a szerepemet. De ha én eldöntöm, hogy tisztelem magam, és ezt elvárom a másiktól is, akkor az első jeleknél észreveszem, ha valaki csak le akar húzni, és útjára engedem. Mert ez az én döntésem. Sajnálhatom magam és okolhatom a világot, de igazából én vagyok érte a felelős. Hogy milyen életet élek és milyen példát mutatok a gyermekeimnek. Maradok a lúzer szülő, akit mindenki hülyének és pénzeszsáknak néz, vagy olyan emberré válok, aki tud változtatni, határokat szabni, és tenni a saját önbecsüléséért és boldogságáért. Na ez már tanítás. Lehet. De a legtöbben ezt sosem lépik meg, és maradnak az önsajnálatban: miért használ ki engem mindenki...

Ha Te is hasonló helyzetben vagy, és/vagy szeretnél változtatni az életeden, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta

süti beállítások módosítása