A minap az internetet böngészve rátaláltam egy fotóra, ami egy köztiszteletben álló tanárt ábrázolt. Mint kiderült, néhány évvel ezelőtt elhunyt. Jöttek a kommentáradatok, hogy „pedig milyen fantasztikus ember volt”, „mekkora türelme volt a diákjaihoz”, „pótolhatatlan űrt hagyott maga után”, „a kedvessége és humora mindig hiányozni fog”, „a legfantasztikusabb ember, akit ismertem”, és még hosszasan idézhetném a megjegyzéseket. Szuper, gondoltam, mindamellett, hogy az úriember diáklányokat molesztált. És ez nem feltételezés, hanem tény.

Megdöbbentő, hogy az embereket mennyire tudja irányítani a félelem, a félelem attól, hogy kirekesztik, leszidják, vagy szimplán hazugnak tartják. Hány és hány gyermek cipel súlyos sebeket azért, mert a félelemtől nem mer segítséget kérni, vagy mert még ha szól is, nem hisznek neki. Vagy szimplán mert egyszerűbb az áldozatot hibáztatni, mondván: „biztos úgy viselkedtél, hát ne csodálkozz, ha az élet megbüntetett”. Épp a minap beszélgettem egy barátnőmmel az áldozathibáztatás pszichológiai hátteréről. Az egyik elmélet azt mondja, hogy azért van ez a jelenség, mert az emberek hinni akarnak abban, hogy az élet igazságos, tehát ha valakivel történik valami borzasztó, pl. megerőszakolják, akkor azt bizonyára azért kapja, mert valahol megérdemli. Én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy sokan azért viselkednek így, hogy kiszámíthatóbbnak érezzék a világot, ok-okozat együtt állására hivatkoznak: mindaz, ami történt, valaminek a következménye – kvázi lehetett rá számítani előbb-utóbb.

Amikor megjelent a Leaving Neverland című dokumentumfilm, ahol a ma már felnőtt emberek beszélnek arról, hogyan fajtalankodott velük gyermekkorukban Michael Jackson, többen azonnal a szülőket vonták felelősségre, hogy hogyan hagyhatták a fiukat egy felnőtt férfival kettesben éjszakázni/aludni? Ők pedig összetörve nyilatkoznak arról, hogy hát ezt sosem gondolták volna egy világsztárról, pláne Michaelről, aki tele van szeretettel és mennyit tett a gyermekek védelmében világszerte. Mások a molesztált fiúkat nevezték hazugnak, szenzációhajhásznak, és itt is többször elhangzott, hogy amilyen kis érdekgyerekek voltak, megérdemelték. Mire számítottak? 

Még húszas éveimben jártam egy kineziológusnál, akinek éppen arról számoltam be, hogy interjúk során milyen erős megérzéseim vannak egy-egy emberrel kapcsolatban, és idővel még a leghihetetlenebb elképzelés is beigazolódik, noha nincs rá tudományos magyarázatom (azóta is hálás vagyok ezért akkori GM-emnek, aki nem elnyomta bennem ezt a képességet, hanem támogatta). Erre megkért, hogy hallgassam meg egy nagy guru beszédét, és mondjam el a véleményem. Csupán kb. 15 másodpercig jutottunk, és megkértem, hogy állítsa le, annyira rossz érzéseket keltett bennem a felvétel. Nem tudtam megmagyarázni az érzést, de biztos voltam abban, hogy ő gyerekekkel tesz nem kedves dolgokat. Erre lesápadt a kineziológus, hogy ez honnan jön, hiszen erre a vezetőre rengeteg panasz érkezett ilyen ügyekben, de valahogy mindig sikerült eltussolni a dolgot. És hát ő jóval befolyásosabb ember ezekben a körökben, mi több, ő az elsőszámú vezető, tehát ha ez a feltételezés bizonyosságot nyer, az egész „ideológia” hitelességét veszíti – azaz nagy valószínűséggel nem érdeke a főbb vezetőnek, hogy fény derüljön az igazságra.

Vagy nézzük a brutálisan megvert hölgy esetét: „biztos olyan nő, rá kell nézni, teszi magát, biztos kiprovokálta, hogy megverje az a férfi”. Igen. Ő a hibás. Biztosan. Sőt, most a bántalmazó jelenti fel, hogy a hölgy visszaélt a személyiségi jogaival. Megérdemli, ugye? 

Félelmetes, hogy hány hasonló dolog történik a világban. És csupán azért, mert valaki egy nagyobb csoportnak a vezetője, vagy mert vallásosnak mondja magát, vagy mert köztiszteletben áll, esetleg kimagasló titulusa van, azaz JÓ EMBER, akkor már kibújhat a felelősségvállalás alól, mert vagy nem mernek, vagy nem tudnak fellépni ellene.

Az utóbbi időben rengeteg mondvacsinált ideológia ütközött egymással - amiknek se valós, kézzelfogható alapja, se hitelessége -, hogy szinte teljesen elvesztettük a fókuszt a lényegről. Se a tudomány, se a vallás, se semmilyen ideológia nem kerekedhet felül az alapvető emberi értékeken és jogokon.

Hiszen hiába apuka és anyuka, esetleg még nagyikáék a közeg, ún. kerek, egész, TÖKÉLETES család, ha vernek, ha trágár beszédre, gyűlölködésre és hazug életre nevelnek vagy éppen elhanyagolnak. Hiába mondhatod el, hogy teljes a családod, ha nem mered elmondani otthon, hogy nagypapa azért időnként leveszi a bugyidat. Mert az biztos nem úgy volt. Vagy ha tanítónéni kérdezi, mik azok a foltok a testeden, akkor huszadjára is azt mondod, hogy elestél a lépcsőn. Mert ez hihető.

Igen, vannak koholt vádak. Vannak téves feltételezések. És van, aki merő rosszindulatból szeretné besározni mások becsületét. De a tények és a számok makacs dolgok...

• Az Európa Tanács 2011-es kutatása szerint a szexuális erőszak valamilyen formájával minden ötödik gyerek találkozik.
• Évente körülbelül 30 gyermek hal meg bántalmazás vagy elhanyagolás következtében Magyarországon, de ennél jóval többen – a gyermekvédelmi statisztikák szerint néhány százas nagyságrendben – szenvednek el ütlegeket és egyéb erőszakot.
• Érzelmi bántalmazást, lelki terrort tavaly 4070-en esetben regisztráltak, míg elhanyagoltsága miatt csaknem 15 ezer gyerek került nyilvántartásba.
• Az elmúlt években átlagosan havi 33 családon belüli erőszak eset vált ismertté, ami az elmúlt időszakban az összezártság miatt a 1,5-szeresére nőtt.

Vagy csak kérdezzünk megy egy-egy családsegítő munkatársat, milyen helyzetekkel találkoznak. És mégis, sokan inkább homokba dugják a fejüket és kliséket hangoztatnak és látszatintézkedéseket tesznek, mint hogy szembesüljenek azzal, min kellene változtatni.

Nehéz téma ez. De a számok is azt mutatják, hogy ez így nem maradhat. Akár gyermek, akár felnőtt, férfi vagy nő az áldozat. A bántalmazás az bántalmazás. A családnál pedig nem a nemek aránya a lényeg, hanem hogy jóságra vagy gyűlöletre nevelnek, szeretetet vagy bántalmazást kapsz.

www.onkep.com 

Marinetta