Bizonyára sokan kaptak gyerek- vagy ifjúkorukban bizonyos testi adottságaikra gúnyos megjegyzéseket: elöl deszka hátul léc, digi-dagi-daganat, cérna, colos vagy épp törpe, és még sorolhatnám. Másokat ezzel szemben folyamatos elvárások elé állítottak: légy te a legszebb, a legkülönlegesebb, legcsinosabb. És nagy valószínűséggel sokuknál ezek a bántások és parancsok nem tűntek el nyomtalanul, és mind a mai napig kihatnak az önképükre.
Többen közülük úgy dolgozták fel például a sértéseket vagy az elvárásokat, hogy megváltoztatták a külsejüket: megcsináltatták a mellüket, levarratták a fülüket, kiegyenesíttették az orrukat – azaz kompenzálták a csúfolt testrészüket. Aki ezt elítéli, az nem – vagy nem azzal a mélységgel - élte át azt a fájdalmat, amit a kirekesztettség és a „nem vagyok elég jó” érzése okoz. Persze az a legszuperebb, ha valaki olyannak fogadja el magát, amilyen, és megtanulja szeretni magát így is. A többieknek marad a kompenzálás.
Azonban ez mára már egy teljesen szélsőséges irányba mozdult el, amit nem lehet nem észrevenni. A minap egy celeb új párja mutatkozott be egy reggeli műsorban, akiről utána azért cikkeztek, mert totálisan másképp néz ki az insta fotóin, mint a valóságban. És valóban, elnézve a videófelvételt (a valóságról) és a megkreált képeket, két teljesen különböző hölgy arcát láthatjuk. A korábban gyönyörű modellnek nevezett nőről kiderült, hogy valami nagyon nem stimmel az általa közölt képekkel, de ami komolyabb probléma: az önképével. És bár valószínűleg sokan a valóságban is egy helyes csajnak tartják - persze ez ízlés dolga -, ez a felismerés akkor is rém kellemetlen.
De nem kell ennyire messzire mennem: tágabb ismeretségi körben is fellelhetőek azon hölgyek és urak (igen, ők is), akik olyan képeket töltenek fel magukról, amiken mérsékelten hasonlítanak saját magukra.
Ami szomorú eset, hogy adott például egy alapvetően szép, negyvenes hölgy, aki büszke is a külsejére, rendszeresen fiatalkori képeivel nosztalgiázik (ahol tényleg gyönyörű, zéró retussal), és mellé feltesz egy új képet, ahol láthatóan túl lett tolva a botox, és még ezt az arcot is agyonphotoshopolja... (Másoknál gyakran látom, hogy a megváltoztatott méretű szemek kb. 1,5-2-szeresei a valódinak. Ez szemüveggel megspékelve például tényleg egy megdöbbentő kombináció.) És persze várja a reakciókat, hogy „Te Natasa, hát Te semmit sem változtál az évek alatt!”, és ha ez nem történik meg, akkor törli a képet. Nem fogadja el, hogy nem - vagy nem eléggé - csodálják őt. "Hogy lehet ez? Hiszen én még mindig gyönyörű vagyok!" Nem képes elfogadni, hogy már nem 20 éves, hogy nem annyira feszes a bőre, hogy a fess, fiatal férfiak már nem az ő fotóit like-olgatják. (És gyakran egyedül is maradnak a nagy csodálatért vívott harc közepette. Ugyanis nem mindenki vevő a minduntalan önimádó karakterre.) Tovább megyek: egy ötvenes úr olyan képekkel hirdeti magát szakemberként, ahol konkrétan nem lehet felismerni, és több ismerőse ráír, hogy „Te Aladár, ki ez?!? :D”. Igen, 20 évvel fiatalabbnak tűnik, a probléma csupán az, hogy az nem ő. És egyértelműen látszik a kétségbeesett manipuláció, a képszerkesztés.
Persze mindenki maga dönti el, mit kíván mutatni a külvilágnak. Ráadásul álszentség lenne azt mondani, hogy nem akarja magát az emberek jelentős része a legjobb, legelőnyösebb úton-módon prezentálni, vagy olyan hangulatot közvetíteni, amiben komfortosan és önazonosnak érzi magát. Ahol tetszik magának, de legalábbis nem szörnyülködik a saját kinézetén és nem csak a hibákra fókuszál. Ahol nem látszik minden egyes gyulladt pattanás, amiért esetleg további bántások érik az illetőt. Vagy felerősíti/tompítja a kontrasztokat, mert úgy kellemesebb lesz a kép színvilága, vagy jobban átadja az adott érzést, hangulatot.
De azért szerencsés, ha még felismerhetőek vagyunk a fotóinkon. És igen, a legtöbb telefonon alapbeállítás a beauty face (erre én is csak nemrég döbbentem rá :D), és sokan már messengerezni sem szeretnek applikációs smink nélkül. És amikor a személyes találkozásra kerül a sor, jön a para... Mit fog szólni a másik a valódi kinézetemhez? Ez picit olyan, mint amikor valaki 2 maxi szivacsos melltartóval közlekedik, és mikor az első vetkőzésre kerül a sor szex előtt, a pasi arcára kiül a döbbenet. Persze a férfi lesz a „szemétláda” és a felszínes: „Neked csak ez volt a fontos, hogy csöcsös vagyok-e vagy sem?” És a felháborító eset után a leányzó elkezdi megutálni a dúskeblű nőket - akik minden bizonnyal felszínesek és közönségesek -, az igazságtalan világot, közben még mélyebbre zuhan az önértékelési zavarában. Vagy megműtteti magát - lehetőleg minél nagyobb melleket szeretne. Mindez miből indult ki? Egy képzelt elvárásnak való megfelelési kényszerből, az önszeretet hiányából és a kamuból. Miközben rengeteg férfi kimondottan a kismellű hölgyeket szereti, vagy nem ez a dolog izgatja leginkább.
Szóval akinek nem inge, ne vegye magára! Viszont a felelősségvállalás fontos. Mert azért az szomorú, hogy már az alsós gyerekek is photoshopolják a fotóikat, műkörmöket ragasztanak magukra, befestik a hajukat, krémezik az arcukat, van, aki elkezd fogyókúrázni, csupán mert a környezetükben csupa kamu fotót, eltorzított valóságot, agyonműtött felnőttet látnak. Hogy lesz így lehetőségük elfogadni és megszeretni saját magukat? Költői kérdés...
Ha úgy érzed Neked is van dolgod az önszeretettel, és/vagy szeretnél változtatni az életeden, látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!
