Racionalitás és lélek találkozása - Vedd kezedbe az életed irányítását!

Önkép - Molnár Marinettával

Az 5 szeretetnyelv a gyakorlatban

2021. augusztus 01. - Molnár Marinetta

 ke_pernyo_foto_2021-08-01_9_52_15.png

Évekkel ezelőtt robbant be a köztudatba az 5 szeretetnyelv, és hirtelen mindenki rohant megvásárolni a könyvet, hogy beazonosítsa magát illetve párját: vajon ki melyik nyelvet beszéli. Kissé hasonlónak éreztem a szituációt a Titok megjelenéséhez és a vonzás törvényének „felfedezéséhez”, hiszen mindegyik működik – csak éppen működtetni kell, körültekintően. És ebben munka van, amivel legtöbben nem számolnak.

Az 5 szeretetnyelv lényege talán nem is az, hogy hozzám éppen melyik áll a legközelebb, hanem hogy hogyan éljük meg, és hogy hogyan állunk azokhoz, akik más nyelvet beszélnek. Át tudjuk hidalni ezt a másságot?

Vegyük sorra.

Testi érintés

Sokan nehezen nyitnak mások felé, és úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak az ölelés érzetét. "Én nem vagyok az a bújós típus, nem szeretem, ha hozzám érnek." Hangzik el többször a coaching üléseken is. És amikor búcsúzáskor jól megölelem őket - persze beleegyezést követően -, egy másik emberré válnak. Volt, aki elsírta magát. És kiderül, hogy lelke mélyén még sosem vágyott ennyire semmire, mint egy őszinte, erős, lélektől lélekig érő, hosszú ölelésre. Mert sosem kapta meg ezt életében, és elhitette magával, hogy neki erre semmi szüksége. Sőt, utálja! Komoly páncélok ezek, amiket kizárólag igaz törődéssel, megértéssel és támogatással lehet csak lesegíteni a viselőjéről.

ke_pernyo_foto_2021-07-22_7_45_42.png

Ajándékozás

Az 5 szeretetnyelv közül talán az ajándékozás a legmegosztóbb, mivel sokan félreértik. Vannak ajándékfüggő emberek, akik ha nem kapnak folyamatosan valami meglepetést a párjuktól, már panaszkodni kezdenek. Akik csak akkor elégedettek, ha az a figyelmesség pénzben mérhető. Akiknek a virágcsokor is csupán akkor okoz örömöt, ha jól láthatóan drága volt. És persze a másik oldalt is ismerjük, azokat, akik igaz törődés helyett ajándékkal (pénzzel) halmozzák el a másikat. "Nincs erre (rád) időm, de itt egy 50-es, vegyél magadnak valamit belőle". Vagy akik a gyereket csúcsjátékokkal halmozzák el, így próbálván megvásárolni a szeretetüket, vagy elnyomni a lelkiismeret-furdalásukat. Na itt nem erről van szó. Az ajándékozás, mint szeretetnyelv arról szól, hogy gondolunk a másikra, mert fontos nekünk. Hogy például megsütjük a párunknak a kedvenc süteményét, mert nehéz napja volt. Vagy látunk valamit, amiről ő jut eszünkbe, ezért meglepjük vele. Itt sosem az anyagiakról van szó, hanem a szándékról, és az érzésről, amit kiváltunk vele.
ke_pernyo_foto_2021-07-26_8_33_31.png

Minőségi idő

"De hát Nórával folyton együtt vagyunk, egy helyen is dolgozunk! Még edzeni is ugyanoda járunk." Reagálja ingerülten Zoltán, amikor felesége arra panaszkodik, hogy nem töltenek együtt minőségi időt. Nem érti. Pedig óriási a különbség az együttlét és a közösen töltött, minőségi idő között. Hiszen például egy építkezés során hiába járjuk folyton a párunkkal a barkácsáruházakat és bútorboltokat, és bár a hétvége is a következő héten elintézendő dolgok közös megtervezésével végződik, ezek nem kettőnkről szólnak, hanem a teendőkről. Nincs szó arról, hogy mit érez a másik, hogyan éli meg ezt a helyzetet, nem rá figyelek, hanem a feladatokra. Ilyenkor a párunkkal "projekttársak" vagyunk, nem két összetartozó ember.

Ezért legyen szó egy közös sétáról, vacsoráról, egy hosszabb beszélgetésről vagy utazásról, kirándulásról, nélkülözhetetlen, hogy a legnehezebb időszakokban is szorítsunk időt arra, hogy a másik érezze, törődünk vele, és a kettőnk kapcsolata mindennél fontosabb. ke_pernyo_foto_2021-07-28_8_15_51.png

Szívesség

A szeretetnyelvek közül ez az, amit sokan alulértékelnek. Gondoljunk csak egy házaspárra, ahol a feleség virágra, ölelésre vágyódik, a férj pedig gondozza a kertet, megjavítja a csapot, lefesti a kerítést vagy lecseréli az autó kerekeit. "De hát ez alap" - horkan fel sok hölgy, azonban annak, aki így próbálja kimutatni a törődését, ez a legtöbb, amit adhat őszintén, szívből.

Ezért is fontos a felek közti kommunikáció, az, hogy tudjuk, ki minek örül, kit mi tesz boldoggá, mert amíg ennyire elbeszél egymás mellett két ember, folyamatos elégedetlenség és boldogtalanság az eredmény. ke_pernyo_foto_2021-07-27_9_37_25.png

Elismerő szavak

Amikor folyamatosan csak panaszkodunk a másikra/másiknak, amikor állandóan minősítjük, mit hogyan tesz és mennyire elégedetlenek vagyunk vele, a cselekedeteivel, az sosem lehet építő a kapcsolatunkra nézve. Ilyen esetben érdemes elgondolkodni: miért is tartjuk fenn ezt a kötődést. Hiszen ha képtelenek vagyunk dicsérni, elismerő szavakkal illetni a párunkat, barátunkat, családtagunkat, az nem lehet valós, szívből ápolt kapcsolat. És erre tényleg nem lehet semmi jó kifogás vagy magyarázat.
ke_pernyo_foto_2021-07-29_8_46_29.png

Konklúzió: szuper, ha tudjuk, hogy mi éppen minek örülünk a leginkább, és hogy máshoz hogyan érdemes közelednünk, de fontos annak felismerése, hogy egy együttélés, kapcsolódás során hogyan kommunikáljuk ezt a másik felé. Hogy képesek vagyunk-e tenni azért, hogy a másik is érezze, fontos nekünk, és felismerjük-e, ha a párunk magasról tesz a mi igényeinkre. Mert ebben az esetben mutogathatjuk a könyvet vagy akár ezt az írást a párunknak, nem fogja érdekelni. És innentől ismét a mi felelősségünk, hogy hitegetjük magunkat tovább, és mondogathatjuk, hogy „de hát szeret engem Lajos a maga módján”, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a „maga módján” az igazából azt jelenti, hogy magasról tesz a mi igényeinkre.

Ha szeretnél többet megtudni saját magadról, és/vagy változtatni az életeden, jelentkezz egyéni coachingra vagy önismereti csoportba!

Marinetta

A bejegyzés trackback címe:

https://onkep.blog.hu/api/trackback/id/tr8516644740
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása