Berta története tökéletesen példázza, hogyan veszíthetjük el a barátainkat, párunkat, és a tisztánlátás lehetőségét azzal, ha folyamatos tagadásban és önáltatásban élünk. Gyakran mesélem el a coaching üléseimen, mert tanulságos, és rávilágít arra, hogy mi alakítjuk a világunkat.

Berta egy kimondottan jókedélyű, a megjelenésére sokat adó, határozott harmincas nő, aki három évvel ezelőtt keresett meg, mert elmondása szerint elvesztette munkájában az irányt. A vezetője kiszámíthatatlan, folyamatosan vitáznak, és hiába tesz meg érzése szerint mindent, mégsem éri el a vágyott célt: az előléptetést. Elismeréseket folyamatosan kap, de ezeket nem tudja kamatoztatni.

Bár Berta folyamatosan viccelődött, és nevetése harsány volt, éreztem benne valami mélységes szomorúságot, elégedetlenséget, ami bizony nem a munkából fakadt.

Berta magánélete látszólag a topon volt, épp az esküvőjére készült, folyamatosan a menyasszonyi ruhákat nézegette és tervezte a lakodalom részleteit. „Hihetetlen, hogy találtam valakit, aki képes elviselni engem, mi több, feleségül is akar venni.” És hangosan felnevetett. „Hozzáteszem, nincs más opció, ha tetszik, ha nem. Különben lehet tovább állni.” És folytatódott a hangos nevetés. Felmerült bennem a kérdés, hol szerepel ebben az élettervben, komoly döntésben a férfi, és a válasz egyértelmű volt: „Sehol! De imád engem, így rám hagyja, nem ellenkezik.” Persze Berta elmondta, hogy Laci egyébként egy igazi férfi, vállalkozó, sokat dolgozik, megteremti az anyagi hátteret. „És még jó pasi is, de ezt nem hangoztatom, nehogy a fejébe szálljon a dicsőség!”. Belém hasított a gondolat, hogy mennyi félelme van ennek a leányzónak, és tartottam attól, hogy nagy fájdalom fogja érni. A kérdésre, hogy mennyire biztos a párjában, a kapcsolatban, a közös jövőben, a válasz olyan volt, mint Berta maga - azaz ellentmondást nem tűrő: „Maximálisan. És Laci is ezt akarja. Merne mást akarni!”- és megint nevetett.

Amikor azzal foglalkoztunk, hogy látják Bertát a szerettei, barátai, családtagjai, kollégái, kijött, hogy elég keskeny a keresztmetszet az önképe és aközött, ahogyan mások vélekednek róla. „Nem is értem, hogy nem látnak ennyire.” Döbbent volt, amikor a Johari-ablak és több más technika is ezt támasztotta alá. „Én márpedig nem fogok senki kedvéért megváltozni. Ha nem tetszik, tovább lehet állni.” Nem örültem ezeknek a mondatoknak, mert tapasztalataim alapján ezután egy nagyobb pofon szokott érkezni az élettől, vagy annyi kisebb, hogy már fájjon. Mert hajlamosak vagyunk addig önámításban, hamis világképben élni, amíg nem érkezik el ez a pont. Sajnos sokan kivárják, hogy már elviselhetetlenül fájjon.

Ez jött el Bertánál is. A találkozónk előtt 4 nappal hívott, hogy azonnal beszélnünk kell: a vőlegénye egyik pillanatról a másikra se szó, se beszéd elhagyta. (Neki valószínűleg már eléggé fájt.)

„Nem értem, hiszen semmi extra nem történt, egyszer csak elment és többet nem jött haza. Csak annyit üzent, hogy ezt ő nem bírja tovább csinálni, ne keressem többet, a döntése végleges.”

Berta összeomlott. Ami pedig súlyosbította a helyzetet, hogy a barátai sem álltak ki mellette, többen eltűntek az életéből. Két hét leforgása alatt pedig a munkáját is elveszítette. Most már eléggé fájt.

Coachként egyik legfőbb feladatomnak tartom, hogy objektív tükröt tartsak, mindezt úgy, hogy a coachee ne az ítélkezést, bírálatot érezze, hanem az új perspektívának és annak a lehetőségét, hogy új alapokon új, magabiztosabb életet kezdhessen. Ennek köszönhetően Berta - talán legnagyobb szerencséjére -  végül nem azt az utat választotta, hogy utálja az egész képmutató világot, mindenki cserben hagyta, nem lehet számítani senkire, az egész létezése egy vicc, minden hiábavaló. Elindult egy teljesen más irányban. Elkezdte más szemszögből látni saját magát, a viselkedését, a túlzott reakcióit, a tömény elvárásait, és a megértést erőteljes változás követte. Az egész karaktere lágyulni kezdett, a nevetése már nem volt olyan harsány, szépen estek le róla páncéljának a rétegei.

A coaching folyamat végére, sok küzdelem és szembesülés után egy új Berta született. Olyasvalaki, aki kész szembenézni a hibáival, elfogadja másoktól az építő jellegű kritikát, és képes változtatni is a dolgain. Már nem csak feketén és fehéren látja a helyzeteket, és nem mondogatja többé, hogy „ha nem tetszik, tovább lehet állni”.

Idén februárban kaptam egy levelet tőle, egy eljegyzési fotóval és egy mondattal: „Ez bevált, köszönöm!” Új férfi, új barátok, és ami a legfontosabb, egy új, önazonos, boldog Berta.

Ha Te is hasonló helyzetben érzed magad, és/vagy változtatni szeretnél az életeden, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra, és keress bizalommal!

Marinetta