Temérdek alkalommal hallottam már ezt a kérdést főleg hölgyektől, akik cifrábbnál cifrább magyarázatokat mellékeltek hozzá. Tényleg igaz az, hogy minél okosabb valaki, annál jobb kifogásokat gyárt. Az elején felfest egy mesebeli kapcsolódást, ecseteli, hogy mennyire hihetetlenül passzolnak egymáshoz a férfival, ebből még bármi lehet, aztán jön a pofon: egyszer csak eltűnik a „lélektárs”, vagy éppen szakít.
„Nem meri bevallani magának, hogy mennyire megérintettem, inkább elmenekül. Fejlesztenie kellene az érzelmi intelligenciáját, ugye?” Persze van, aki azt mondja, hogy biztos túl okos volt a férfihoz, aki majd inkább összeszed egy butuska libát, akit könnyű irányítani, de biztos nem lesz belé szerelmes. Össze se tudom számolni, hányszor vittem végig hasonló folyamatokat. És ami megdöbbentő: értelmes, sikeres, jó nők totyorognak ilyen helyzetben. Mi lehet a baj?
Saját példámból tudom, hogy egy hölgynek sokszor jóval többet kell letennie az asztalra, hogy előrébb jusson az életben, a karrierjében. Aki céltudatos, az felméri, hogy mennyi munkát kell beletennie egy adott ügybe, hogy az kifizetődjön. És észre sem vesszük, hogy telnek-múlnak az évek, a kötelességtudat sokszor felülírja a lélek hangját, és egyszer csak azon kapjuk magunkat: kialakítottuk az egzisztenciánkat, mégis egyedül maradtunk, mint a kisujjunk. Ekkor 180 fokos fordulatot igyekszünk venni, hogy most aztán nagyon a magánéletünkre koncentrálunk, de valahogy nem jön össze. „Annyi a szélhámos, megbízhatatlan, és különben is, akkora a verseny. Sokkal több a nő, mint a férfi, és még a gyengébb példányokra is 10-szer annyi nő jut.” Lássuk be, ez így nem túl őszinte. Hogy mi márpedig most nagyon érzékenyek leszünk, nagyon nyitottak vagyunk a szerelemre, de ezzel egyidőben lesújtó véleményünk vagyunk a férfiakról. Mi most gyengéd, törékeny nőt JÁTSZUNK (vagy legalábbis próbálunk játszani), de azért csak kibújik belőlünk a maximalista, a mindent megoldó, a megmentő, a talpraesett, és szépen kiheréljük a férfit. Nem, persze nem direkt, de good to know: ezt tesszük. Mi természetesen meglepődünk, hogy a férfi nem jelentkezik, elmaradoznak a hívások, nincs érdeklődés, pedig mi mindent megtettünk, nem igaz, hogy nem látja, milyen arany élete lenne mellettünk a pasinak. Na ja... A legszebb az egészben, hogy mi sem akarjuk őt igazán, hiszen ha őszinték lennénk magunkkal szemben, látnánk, hogy ez egy kétségbeesett próbálkozás arra, hogy legyen magánéletünk. Még annak az árán is, hogy olyasvalakivel akarunk kapcsolódni, akinél mi sokkal erőteljesebb személyiségek vagyunk, és aki valószínűleg támasznak, vagy anyapótléknak használt minket. VAGY szimplán olyasvalakivel, aki köszöni, de nem kér egy irányító nőből. És jönnek sorra a kifogások: „de én tudom, hogy szeret”, „igazából keres ő, csak sok a dolga, nagyon elfoglalt”, „nehéz időszakon megy át, ezért több térre van szüksége”. A közös az összes mondatban: a végén elhangzik, hogy ÉRTHETŐ.
Nem, kedves Hölgyeim, nem érthető. Az alapigazság, hogy ha alaki akar minket, az keres. Az megoldja, hogy láthasson. Azt nem kell meggyőzni, hogy vágyakozzon utánunk. Viszont ha mi kierőszakoljuk a kapcsolatot, akkor nem kell csodálkozni, hogy átesünk a ló túlsó oldalára, és olyasvalakiért fogunk küzdeni, akit igazából még csak nem is tisztelünk. Mert nem tudunk felnézni rá. De legalább azt hazudhatjuk magunknak, hogy párkapcsolatban vagyunk. Igaz, rettegünk, hogy mikor lesz vége, és van, hogy félve nézünk a telefonunkra, az e-mailünkre, hogy mit üzen nekünk a párunk: be akarja-e fejezni, vagy időre van szüksége, stb. De hát ezt másnak ugye nem kell tudnia.
Mi a megoldás?
Önbecsülés. Hogy megfogalmazzuk, mi mit szeretnénk, miben éreznénk jól magunkat, és csak egy méltó kapcsolatban benne lenni. Olyanban, ahol közösek a célok, és fontosak a másik érzései, a véleménye, és kölcsönös a tisztelet. És persze a szexualitásban is passzolunk. Ha megtanuljuk szeretni magunkat, akkor ezt sugározzuk magunkból. Ellenkező esetben kuncsorogni fogunk a szeretetért, és abból sosem lesz boldogság.
Persze ezt mindenki maga dönti el, és járja a köreit, amíg bele nem fárad, közben telnek az évek. És majd jön a depresszió, hogy miért nem tartok még sehol a magánéletemben...? A TE DÖNTÉSED.
Ha szeretnél változtatni az életeden, és kezedbe venni a sorsod irányítását, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!
