„Pedig nem volt ő mindig ilyen!” Ellehetetlenült párkapcsolatoknál gyakran mondja ezt egyik vagy a másik fél, és következik a folyamatos hárítás. „Akkoriban nagyon törődött velem”, vagy „lehetett rá számítani”, és „csak én léteztem a számára”. Ezek az első mondatok. És miután egyre jobban belemélyülünk a jelenlegi helyzet kialakulásának feltárásába, valahogy mindig kiderül, hogy az az „akkoriban nagyon törődött velem” erős túlzás, a „lehetett rá számítani” igazából sosem volt próbára téve, és a „csak én léteztem a számára” pedig a rózsaszín ködös időszakra vonatkozik, amiről utólag gyakran nem kívánt dolgok derülnek ki.

Rengeteg tanulmány szól egy párkapcsolat, majd házasság létrejöttének pszichológiai hátteréről. Szeretnénk megérteni, mi miért alakul így vagy úgy az életünkben, és valami kapaszkodót találni: na nekem ezért nem jött össze, bezzeg ha ezt tudtam volna! Keressük a magyarázatokat, kibúvókat, próbáljuk mentesíteni magunkat a felelősség alól. Mintha rettegnénk attól, hogy kiderül: tévedtünk. Benéztük. Rosszul hittük. Nem gondoltuk végig. Ahelyett, hogy szembenéztünk volna a másik fél valódi személyiségével, kreáltunk magunknak egy ideált. És azt a személyt, akivel akkor együtt voltunk, felruháztunk nem létező tulajdonságokkal, elképzelésekkel.

Vannak, akik úgy tartják, szenvedélyből házasodni bolondság. Érdekes megfogalmazás. Igen, akkor dönteni a jövőről, amikor éppen nem látunk tisztán a vágyainktól – rizikós. Sosem beszélnék le valakit erről, hiszen valamiért csak meghozza életében ezt a döntést – és lehet, hogy élete legcsodásabb időszaka következik. Azonban aki ezt választja tudnia kell, hogy amikor ez a szenvedély egy picit is alábbhagy, lehet, hogy egy ismeretlen embert talál maga mellett. És ami a legfontosabb: ezért a helyzetért igenis ő is felelős. Nem „alávaló gazember” a másik, hanem hús-vér ember, hibákkal, és valószínűleg ugyanaz a személy, aki korábban is volt – csupán cicoma, ráaggatott, idealizált tulajdonságok nélkül.

Talán éppen ezért többen mennek bele házasságba szerelem nélkül – pusztán hálából, a biztonság érzéséért, vagy megszokásból („már ezer éve együtt vagyunk”), illetve, hogy a „házasok csoportjába” tartozzanak, és legyen gyerekük. Ez a másik véglet. Szeretik „racionális” kapcsolatnak nevezni, hiszen okkal, céllal jött létre a frigy, kiszámítható, tervezhető. Csak pont a lényeg hiányzik: a valódi, mély érzelem és kötődés. Persze egy idő után a megszokás egyfajta szeretetté formálódik, azonban sosem lesz meg az a kapcsolódás, amire igazából vágyunk. Hozzáteszem, ez is egy döntés. Mennyire tartjuk, mennyire becsüljük magunkat. Mit érdemlünk a saját hitrendszerünk szerint.

Persze most a két végletről beszélünk. Alapvetően vallom, hogy szélsőséget képviselni semmiben sem célszerű. De mi a helyzet azokkal a kapcsolatokkal, ahol van érzelem, szerelem is és racionalitás is? Az biztos nem megy tönkre?

Nyilván tuti recept nincs. Azonban vannak támpontok, amiket végig tudunk venni, hogy az egyértelmű katasztrófa kimenetelt elkerülhessük.

• Értékrend – talán a legfontosabb. Látnunk kell, hogy az élet alap és számunkra fontos dolgaiban hasonlóan gondolkodunk-e. Akiknél fontos a politika, vallás, a tradíciók, sajnos válóok lehet az, ha nagyon eltérő világnézettel rendelkezik a másik. Rengeteg felesleges veszekedéstől, meddő vitától óvjuk meg magunkat, a másikat és környezetünket, ha olyan párt választunk, akivel nagy százalékban egyeznek az értékeink.
• Célok – avagy egy irányba nézünk-e? Ha én családot szeretnék 2 éven belül, ellenben a másik még utazgatna, világot járna, az folyamatosan konfliktusforrás lesz. Mikor jegyez már el? Mikor akar gyereket? Szóval ha nem is az első 2 hétben, de már a kapcsolat komolyra fordulásakor érdemes tisztázni: ki mire számít, mit szeretne ettől a dologtól.
• Tisztelet – függetlenül végzettségtől, beosztástól, anyagi háttértől. A másik ember tisztelete. Hiszen ha összejövünk egy tehetős vállalkozóval, aki mellett luxus életünk van, abba könnyű „beleszeretni”. Vajon akkor is ilyen boldogok lennénk mellette, ha egyik napról a másikra csődbe menne, és egy jóval szerényebb életszínvonalon kellene élni – mi több, akár a mi keresetünkből...?
• Fejlődés – ha még fiatalon, huszonévesen összejövünk valakivel, nagy valószínűséggel harmincas, negyvenes éveinkre sokat fogunk változni. És nem csak mi változunk, hanem a másik fél is. Szerencsés esetben egymás mellett, azonos irányban és hasonló tempóban történik mindez, de sajnos legtöbbször nem így alakul. És ez már kihatással lesz az előző pontokra is.
• Szexualitás. Érzékeny témának gondolják, pedig ez is egy fontos pillére egy párkapcsolatnak. Itt nem az a lényeg, hogy mindenki folyamatosan lángoljon a szenvedélytől, hanem az, hogy a két fél hasonló igényekkel rendelkezzen. Szóval, ha számodra prioritást élvez, hogy sokszor összebújj a pároddal, míg ő ezt „kötelező körnek” tartja, az előbb-utóbb ki fog bukni.
• Szeretetnyelv. A lehető legrosszabb, amikor ezt mondják: „Szeret ő, csak a maga módján.” Ebbe bele lehet keseredni. Hiszen mindenki arra vágyik, hogy úgy szeressék, ahogyan az neki jó. Ha én egy csokor virágra, ölelésre vágyom, vagy arra, hogy többször mondják: „szeretlek”, ehelyett a másik úgy fejezi ki érzelmeit, törődését, hogy folyamatosan bütyköl, megjavítja a lámpát vagy levágja a füvet – az nem fog boldogságot eredményezni (hiába teszi azt a legjobb szándékkal). De ami a fontos: ezt meg lehet beszélni! És azt gondolom, ez a lényeg. Elmondani, mi mire vágyunk, mit szeretnénk, és megadjuk a lehetőséget a másik félnek, hogy reagáljon és elmondja az ő álláspontját.
• Érdeklődés. Azért az szuper, hogy ha én szeretek utazni, abban partner a másik és nem állandó nyaggatásként éli meg, hogy menjünk el ide meg oda. Az is segít, ha hasonló a hobbink - hiszen ez újabb kapcsolódási pontot jelenthet -, azonban ez nem kötelező.

Ezt éppen azért tettem a végére, mert bár nagyon sokat segít, ha hasonló dolgok után érdeklődünk, de talán ez a leginkább kiküszöbölhető dolog.

Persze mint írtam, nincs biztos recept egy párkapcsolatra. Emberek vagyunk, tévedünk, „benézünk” dolgokat, de talán ami a leginkább segít, ha szembesülünk saját magunkkal, azzal, hogy mi mit szeretnénk és merjük vállalni igényeinket - és nem az idő szorítását vesszük alapul. Ha így teszünk, méltó, Felnőtt kapcsolatot teremthetünk magunknak.

Nem vagy egyedül! Ha Te is hasonló helyzetben érzed magad, és/vagy változtatni szeretnél az életeden, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta