„Velem csupa rossz történt az elmúlt 5 évben, pedig korábban sikeres üzletasszony, boldog feleség és jó anya voltam. De mára mindent elvesztettem, és nem találom a kiutat, már-már úgy érzem, nem bírom tovább és feladom.”

Nagyon nehéz helyzet az, amikor valaki belekerül a negatív spirálba, és folyamatosan kellemetlen helyzetekbe, rossz döntésekbe sodródik. Ez történt Angélával is, aki azzal keresett meg, hogy most érzi úgy: nem bírja tovább, változtatni szeretne az életén. Belevágtunk.

Az első alkalomra még tavaly került sor. Egy gondterhelt, megviselt arcú, görnyedt hátú hölgy ült le mellém, a szemeiben kiábrándultság honolt. Ezen azért lepődtem meg, mert a közösségi médiában róla található képeken egy sugárzó, életvidám nő mosolyog. Nagy volt a kontraszt, hirtelen fel se ismertem.

Azonban elmesélte, hogy nevelőintézetis gyermekként milyen megpróbáltatásai voltak, majd hogyan került egy családhoz, ahol végre szeretetet kapott, de egy tragédia beárnyékolta a boldogságát, és egyetemi évei alatt megismert férjével hogyan alakult ki a „praktikus” kapcsolatuk – szinte teljesen szenvedélymentesen. Angéla a tanulásba menekült a gondok és érzelmek elől, és az üzleti életben valósította meg magát: 37 éves korára több cégnek lett a vezetője. Azonban férje nehezen viselte a másodhegedűs szerepet, a folyamatos veszekedéseket, a hatalmi harcot és a lealázást, és egyszer csak elköltözött, magára hagyva Angélát és gyermekeiket. Beadta a válókeresetet.

„A baj csőstül jön: nem elég, hogy elhagytak, a vállalatcsoportnak, aminek dolgoztam új tulajdonosa lett, így elküldtek. A házunkon hatalmas hitel volt, amit innentől nem tudtam fizetni, ráadásul a gyerekeim engem hibáztattak apjuk miatt, vele akartak lenni. Úgy érzem az élet összes területén kudarcot vallottam. Korábban mindig talpra álltam a nehéz időszakok után, de most teljesen el vagyok keseredve. Jelenleg munkám sincs, pedig az mindig könnyen jött, és vezető beosztásokhoz szoktam, most pedig... A külsőmről ne is beszéljünk, teljesen elhagytam magam, persze, hogy senkinek sem kellek. Már tükörbe se tudok nézni.”

Angéla teljesen össze volt törve. És ezt nem szabad elbagatellizálni azzal, hogy „de légy pozitív, meglásd minden helyrejön, te ennél erősebb vagy, nem féltelek” – mert szegénykém ennyit kapott a „barátoktól”. Ahogy telt az idő, Angi magán is észrevette, hogy egyre negatívabb, a gyerekeivel türelmetlen, a férfiak pedig vagy elkerülik, vagy akivel megismerkedik, az méltatlanul bánik vele, kihasználja, nem kezeli nőként. Elhitette magával, hogy értéktelen, olyan nő, akit nem lehet szeretni. Elhitte, hogy bár ideig-óráig az élet belebegteti a boldogság illúzióját, az sosem valós és rövid ideig tart. Utána pedig mindig jön a rossz. Vagy a még rosszabb. Márpedig fejben ezzel a programmal nehéz boldogságot építeni. Az eredmény: zéró önbecsülés és folyamatos csalódás.

Nem hogy a nulláról, de mínuszból kellett kezdenünk a munkát. Ami viszont biztos volt: már fájt annyira Angélának ez a helyzet, hogy lépjen. Azonnal.

Fel kellett ismerni, hogy az emberek reakciói tükrök. Tökéletesen mutatják a bizonytalanságunkat és a kiábrándultságunkat. Hogy ha az a program fut a fejünkben, hogy „de egyszer úgyis elbukom”, vagy hogy „nem érdemlem meg a jót”, akkor az önbeteljesítő jóslatként fog működni.

Összeszedtük az összes önkorlátozó hiedelmet, mondatot, utasítást, és vagy átalakítottuk pozitív üzenetté vagy kiiktattuk. Eleinte egy beszélgetés tele volt hitetlenkedéssel, negatív hozzáállással, amit nem győztem leállítani. Aztán elkezdtük felépíteni az új, önazonos Angélát. Aki igenis megérdemli a boldogságot. Megérdemli a jót. Aki megéli az érzelmeit. Aki úgy jó, ahogy van, a hibáival együtt. Aki már nem egy elvárt szerepet játszik. Aki mer gyengéd és nőies lenni. Aki kimutatja, ha valami rosszul esik neki, és nem válik áldozattá, mártírrá. Aki már nem harcol, nem akar mindig erős lenni. Aki felismeri és tisztában van az értékeivel, és tudja, min kell még munkálkodnia.

Kőkemény időszak volt, sok sírással, felismeréssel, és igen, volt megingás is, félelem az ismeretlentől - de végigvittük.

Nem volt könnyű, semmilyen szempontból. Azonban legutóbbi találkozásunkkor Angéla nem olyan volt, mint az 5 évvel ezelőtti képeken, hanem sokkal jobb. IGAZ. Valódi, őszinte érzelmekkel, önelfogadással és önszeretettel. Megértette és elengedte a múltat, a sérelmeket. Magára talált. Újra vezető pozícióban van, és rátalált a szerelem is Endre személyében – immáron érzelmekkel és kölcsönös megbecsüléssel, ráadásul a gyerekek is jól kijönnek vele. Sugárzott, és amint belépett a kávézóba, rá szegeződtek a szemek. Mintha egy filmjelenetet néztem volna. El is nevettem magam örömömben és meghatódottságomban, hogy ha valakinek megmutatnánk egy fotón, milyen is volt ez a csodás nő tavaly, nem hinné el, hogy ugyanarról a személyről van szó.

Ennyit tesz, ha szembe nézünk az elakadásainkkal és hajlandóak vagyunk dolgozni magunkon. És hagyjuk, hogy segítsenek. Hogy higgyenek bennünk. És merünk belevágni egy új, igaz, boldogabb életbe. Akkor megéljük, hogy a JÓ is "csőstül jön". 

Ha Te is hasonló helyzetben érzed magad és/vagy változtatni szeretnél az életeden, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta