Racionalitás és lélek találkozása - Vedd kezedbe az életed irányítását!

Önkép - Molnár Marinettával

Meddig várjunk a férfira?

2021. február 22. - Molnár Marinetta

ke_pernyo_foto_2021-02-22_13_13_13.png

Bella az a fajta nő, akinek életéről jó kis filmet lehetne forgatni: ahogyan megvalósította önmagát, ahogyan a semmiből karriert épített, és arról is, hogy harmincas éveiben milyen férfi-női tapasztalásokon ment keresztül. 

A sikeres, talpraesett, belevaló szingli csaj, akinek valahogy nem jött még össze a boldog szerelem.

Azért szeretem, hogy több ilyen típusú hölgy jár hozzám, mert idővel mindig megtapasztalják, hogy ez igenis DÖNTÉS kérdése.

Bella évek óta egyedülállóként élte az életét, de egy pillanatig ne gondoljuk, hogy unatkozott! Sorra jöttek a randik, mindig volt valami érdeklődő, udvarló, próbálkozó – és különben sem volt sosem az a kesergő típus. Nem hajszolta a szerelmet, de egy idő után már vágyott arra, hogy szerethessen és szeretve legyen. Jöttek az okos tanácsok, hogy "tudj kiszolgáltatott és gyenge lenni" (ez a személyes kedvencem is), „nehogy elijeszd a férfit”, „ne legyenek elvárásaid”, „menj bele, majd úgyis kiderül”, stb. Így is tett: lazán állt ezekhez a pasikhoz, nem szívta mellre, ha kitérnek az olyan kérdések alól, mint pl. egyedülálló-e, és nem sürgetett semmit. Ha valaki eltűnt egy időre, és utána visszatért, nem kérte számon a férfit és nem akadékoskodott. A szuper tanácsoknak köszönhetően csupa olyan kalandba keveredett, ahol vagy átverték, nem tisztelték, próbálták kihasználni, vagy szimplán eltűntek egyik napról a másikra - aki Tinderezett már, nagy valószínűséggel találkozott ezzel a jelenséggel. Aki ismerte Bellát, jót nevetett a történetein, mert kínjában már maga Bella is viccesen mesélte el a döbbenetes randikat. Szerencsére sosem borult ki a kelleténél jobban, csupán lezárta ezeket az ismerkedéseket. Viszont egy idő után kezdte megviselni ez a tendencia, hiszen nem értette, miért történik vele mindez. Bármennyire is volt csinos, sikeres nő, ez a magánéletén nem segített.

Amint ezt tudatosítottuk Bellában, és ránéztünk a korábbi rossz programjaira, családi mintáira, máris elindult a változás útján. Ennek első jele volt, hogy már nem ment bele olyan beszélgetésekbe, aminek nem volt értelme, és ahol nem érezte, hogy a másik félnek is hasonlóak a céljai. Rövid időn belül be is kopogtatott az ajtaján egy férfi, Zsolt, aki őt akarta, komolyan – legalábbis úgy gondolta. A kémia is zseniálisan működött kettejük között. Azonban Zsolt egy megromlott házasságból próbált kivergődni Bella segítségével. Hiába mondták már ki a feleségével, hogy nincs értelme fenntartani a látszatot, és már az ismerősök is többször rákérdeztek, hogy mikor válnak már el, még húzták a dolgot. Bár Zsolt állította, hogy ő bizony már döntött, és biztosan lépni fog, ez váratott magára. Bella megértő volt, nem sürgette a lépést, azonban az elbizonytalanította, hogy a férfi nem nyilatkozott arról, hogyan képzeli el a jövőjüket, mikorra várható, hogy beszél a feleségével, és hogy lesz azután. Amikor ezt megemlítette Zsoltnak, az volt a válasz, hogy ő férfi, és erről nem tud beszélni, de bízzon benne, mert nem kérdés, hogy el fog válni. És Bella hinni akart.

Tudom, sokan vannak hasonló helyzetben - többen évek óta! -, és jó néhányan még azt is átélték, hogy abortuszra kellett menniük. Sajnos ez itt is bekövetkezett. Zsolt bepánikolt - bármennyire is próbálta titkolni -, Bella pedig nehéz heteket élt át. Bár szerinte a férfi eleinte segítőkésznek és érdeklődőnek mutatkozott (őszintén: hozott egy minimális szintet), amint megtörtént a műtét, elmaradoztak a találkozások, a hívások, az üzenetek. Maradt a sok egyedül töltött este, és a sok megválaszolatlan kérdés.

egyedu_l1.jpg

Amikor Zsolt írt – hetente, kéthetente -, főként azt ecsetelte, hogy neki mennyire borzasztóan rossz otthon, folyamatosak a veszekedések, el van maradva a munkájával, és esténként a pohár fenekére néz. Teljesen maga alatt van. Szegény... Aztán kiderült, hogy még a műtét anyagi részéhez sem járult hozzá a férfi.

ital.jpg

Na itt kellett Bellának végre összekapnia magát, és DÖNTENIE arról, hogy mennyire szereti és mennyire tiszteli saját magát. Hogy ha a tükörbe néz, kit lát. Hogy királynőként vagy cselédlányként viselkedik. Hogy MENNYIT ÉR. Hogy kuncsorog egy szánalmas üzenetért, vagy kijelenti, hogy EDDIG ÉS NE TOVÁBB! 

Bella belátta, hogy bár Zsolt nem rossz ember, de még nem tart ott, ahol ő. A megoldások helyett a panaszkodásra, az önsajnálatra koncentrál. Hogy nem tud érzelmileg megnyílni. Hogy nem lehet rá számítani. Lehet, ez később vagy egy másik nővel működhet, de nem Bellával, és végképp nem most. Zsolt még nem tart ott, és ezért nem érdemes rá haragudni. Ez a férfi bármennyire is szeretné az új életet, még nem elég erős hozzá, és ki tudja, az lesz-e valaha is. (Ugye, itt is a nem eléggé a kulcs... ) Én is azt gondoltam, hogy Zsolt nem rossz ember - hozzám is járnak hasonló cipőben járó urak -, de ez az ő belső csatája, amit egyedül kell megvívnia, és nem kell magával rántania másokat is. Ezért Bellának el kell engedni, és végérvényesen lezárni ezt a „kapcsolatot”.

Így is történt. Bella kiírta magából az érzéseit, és kilépett a méltatlan helyzetből. Végleg. Elkezdett magával foglalkozni, királynőként viselkedni, visszanyerte az életbe és a magába vetett hitét.

Ha nem lettem volna részese a folyamatnak, talán el se hinném, de a lezáró üzenetet követő egy héten belül Bella életébe megérkezett egy férfi, aki szabad, csak őt akarja, és aki érzelmileg meg tud nyílni előtte. Mellette Bella igazi nőnek érzi magát minden szempontból, és minden olyan magától értetődő, könnyed és örömteli. Zsolt azóta is "szenved", és egyszer sem kereste Bellát - ennyit a komoly szándékokról és felelősségvállalásról.

love_1.jpg

Szóval hölgyeim, akik hasonló helyzetben vagytok: ELHATÁROZÁS, DÖNTÉS, LÉPÉS! Sajnos a sok megértéssel már tele a padlás. Évekig hihetjük, hogy lépni fog a másik, vagy sajnálhatjuk, hogy "milyen nehéz neki, ezért nem okolhatom", de legyünk tisztában azzal, hogy ÁLTATJUK MAGUNKAT. Be vagyunk rezelve attól, hogy ha még ezt a szánalmas kis szeretetmorzsát is elveszítjük, akkor belehalunk a magányba. Ezért inkább elvágjuk az összes esélyünket arra, hogy valaha valaki IGAZÁN SZERESSEN. Eléggé. Tudnudni kell, hogy senkit nem menthetünk meg, senki érési idejét nem sürgethetjük. DE a saját életünket megváltoztathatjuk, és kiléphetünk a mókuskerékből és a megszokott sémákból. A mi döntésünk. Lépünk, fejlődünk, megvalósítunk, vagy akár évekig benne ragadunk egy soha meg nem valósuló szerelemben. 

Ha Te is szeretnéd megváltoztatni az életed, jelentkezz egyéni coachingra! www.onkep.com

Marinetta

A bejegyzés trackback címe:

https://onkep.blog.hu/api/trackback/id/tr5216435414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása