Racionalitás és lélek találkozása - Vedd kezedbe az életed irányítását!

Önkép - Molnár Marinettával

A megcsaló, a megcsalt és a szerető

2021. március 18. - Molnár Marinetta

ke_pernyo_foto_2021-03-18_22_15_47.png

Legtöbben felszisszennek, amikor megtudják, hogy egy férfi megcsalta a nejét. „Mindig is láttam rajta, hogy egy csapodár. Szegény felesége...” Sokan nehezebben hiszik el ugyanezt egy nőről, pedig a statisztikák szerint a férfiak 74%-a csalná meg a párját, ha biztosan tudná, hogy nem fog soha kiderülni, míg ez az arány a nők esetében 68%, ami lássuk be, nem csekély arány. A hölgyek az érzelmi megcsalást viselik nehezebben, míg az urak szemei előtt legtöbbször a szexuális aktus lebeg.  

Akárhogyan is, sokkal többen lépnek félre, mint azt gondolnánk. „Kovács biztosan nem ilyen, ő minden hétvégén a feleségével és a gyermekeivel jár templomba, csodás férj és mintaapa.” Persze érdemes lenne megkérdezni erről Tóth kisasszonyt is, aki azért jár hozzám, mert véget akar vetni a 2 éve tartó viszonyuknak, de nem könnyű, mert Kovács folyamatosan hitegeti, és azt mondja, hogy földöntúli szerelem az övék – templomba járás ide, vagy oda.

csala_d.jpeg

Van, akit a saját testvére kap rajta az elhagyott szülői házban, van, aki már válik, és még mindig tagadja, hogy régóta van valakije, és áldozatnak állítja be magát.

Persze találkozhatunk olyan esettel is, ahol a férj bevallja, hogy hűtlen volt, de megemlíti, hogy a felesége is csalja őt. Persze mindenki a férfit ítéli el, hogy szegény asszonyt hogy rágalmazgatja így, hát hogy tudná ezt megtenni szerencsétlen leterhelt nő a pici gyermekek mellett. És láss csodát: a feleség bevallja, hogy ez bizony így történt (napjaink egyik közéleti sztorija). És igen, mindezt lehet fokozni: személy szerint nekem is több olyan esetről van tudomásom, ahol a megcsaláson túl a férfi kételkedett még az apaság tényében is, és sajnos beigazolódott a félelme.

Ezért (is) felesleges ítélkezni, mert sosem tudhatjuk, mi áll a dolgok hátterében. Van, hogy egy olyan nő, aki a tökéletes család képét közvetíti rendszeresen a különböző platformokon, és hálálkodik nyilvánosan a férjének, hogy „Te vagy a legcsodásabb férj és apa, köszönöm, örökké szeretlek”, pontosan tudja, hogy éppen kivel csalja a párja. De elmondja coachingon, hogy „valamit valamiért”, és legalább így biztonságban van, jólétben, nem kell dolgoznia. Ilyenkor esik meg az gyakran, hogy jön a következő baba.

Nézőpont kérdése. Persze van olyan férfi és nő is, aki vallja, hogy sosem lépne félre, inkább kilép a kapcsolatból, és képzeljétek el, tényleg igazat mondanak! Alkat és elhatározás kérdése.

A legfőbb kérdés talán az, hogy ki mennyi ideig működteti a hazugságot, és mennyire áll bele a helyzetbe, és mi a célja vele. Azt vallom, hogy senki felett nincs jogunk pálcát törni, azonban azt megválaszthatjuk, hogy miben veszünk részt.

Ez volt a megcsaló és a megcsalt oldal. De mi a helyzet a szeretőkkel? Azokkal, akik akár évekig hiszik – vagy hinni akarják -, hogy egyszer csak beteljesedik a kapcsolat, csupán idő kérdése. Nem fog tetszeni a válaszom: legtöbbször ez az idő sosem jön el. Akinek évek kellenek ahhoz, hogy meghozzon egy döntést, és folyamatosan a kifogásokat keresi, az fog is találni kibúvókat, és addig szuperül működteti, hogy egyszerre 2 – vagy több - kapcsolatban ő az áhított fél. Senkinek nem kívánom ezt, ezért azt szoktam javasolni, hogy magunkban húzzunk meg egy vonalat, adjunk egy határidőt. Ha addig nem történik látványos változás, akkor ne kreáljunk újabb megértő magyarázatokat, és ne adjunk újabb haladékot, hanem: kalap, kabát! Ismételten népszerűtlen lesz, amit írok, de az esetek többségében nem lépnek ki a hűtlenkedők egy olyan nőért/férfiért, aki mindig rendelkezésre áll, mindent megért, és igazából bármeddig képes várni, bármit elvisel. És azt is tudnunk kell, hogy legtöbbször ezek a kapcsolatok – a jellegüknél fogva – addig igazán érdekesek és izgatóak, amíg titokban zajlanak. Amint valódi, felvállalt kapcsolattá válnak, és az intim légyottok helyébe bekúszik a hétköznapok szürkesége, az, hogy ki fizeti be a csekket, máris veszít a különlegességéből. Az eddig mindent elviselő szeretőből egyszer csak követelőző párrá válik, lehull a lepel, elszáll a rózsaszín köd... Többször kiderül, hogy ez a kapcsolat se jobb, mint az előző volt.

szereto.jpeg

Természetesen senkit nem szeretnék se le- se rábeszélni semmire, csupán azt javaslom, hogy ne csak nézzünk, lássunk is! Merjünk szembenézni magunkkal, az életünkkel, hogy mibe miért megyünk bele, miért azt az illetőt választottuk, reálisan mit várhatunk a kapcsolattól. Ne azt figyeljük, mit mond a másik, hanem hogy MIT TESZ! Ígéretekkel tele a padlás.

Végezetül néhány intő jel, amire érdemes odafigyelnünk a párunknál:

  • kerüli a közös programokat
  • a mobilját bütyköli, esetleg lecseréli a jelszavát
  • többször nem tudjuk elérni telefonon
  • egyre többet foglalkozik a hobbijával, barátaival, esetleg egyre több tréningen kell részt vennie
  • folyamatosan túlórázik
  • egyre több a veszekedés, semmi sem tetszik a kapcsolatban
  • rendszeresen orgazmust színlel
  • megcsappan a szexuális együttlétek gyakorisága
  • kerüli a párkapcsolatot érintő témákat, nem akar a jövőről beszélni
  • társaságban jól érzi magát, otthon egykedvű, semmi sem hozza lázba
  • kerüli a szemkontaktust
  • hirtelen fontossá válik a külseje, sokat edz, több időt tölt el a készülődéssel
  • keresi az alkalmakat, hogy elmehessen otthonról
  • kikéri magának, ha arról kérdezik, kivel volt, mit csinált
  • lekezelően viselkedik
  • ok nélkül megajándékoz úgy, hogy ez korábban nem volt jellemző rá

Persze nem lehet biztosan állítani, hogy ha ezen pontok fellelhetőek a párunknál, akkor tuti megcsal, de az 100%, hogy valami komolyan megváltozott köztünk.

Ha Te is hasonló helyzetben érzed magad, és/vagy szeretnél változtatni az életeden, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta

A bejegyzés trackback címe:

https://onkep.blog.hu/api/trackback/id/tr4316469950
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása