Racionalitás és lélek találkozása - Vedd kezedbe az életed irányítását!

Önkép - Molnár Marinettával

Egy szerelmi háromszög és a barátság esete

2020. augusztus 29. - Molnár Marinetta

girl-2573111_1920.jpg

Léna egy szuper jófej csaj, harmincas évei vége felé jár, de fiatalos külseje, belevaló stílusa miatt sokan még harmincnak sem gondolnák. Igaz, jó barát, akire lehet számítani, és mindig kapható a szórakoztató dolgokra. Ő az a nő, aki mellett sosem unatkozol, mindig kihúz a negatív hullámból. Szóval Léna azzal fordult hozzám, hogy eddig úgy érezte, szuper az élete, jól keres, szeret a saját bőrében lenni, aztán történt valami. Ő, aki a barátság mintaképe, beleszeretett egy barátnője férjébe.

Léna és Anna gyerekkoruk óta ismerik egymást. Léna volt az, aki mindig, mindenben kiállt a csendes, halk szavú Anna mellett, mintha csak az erős nővére lett volna. Léna vállalta fel a konfliktusokat, valamiért az érezte, meg kell védenie barátnőjét. Anna élete mindig is a pasik körül forogtak, mintha csak az lett volna az egyedüli életcélja, hogy minél hamarabb férjhez menjen, és gyerekeket szüljön, és otthon maradjon háziasszonyként. Léna ennek a tökéletes ellentéte volt, kőkeményen megdolgozott az előléptetéseiért, sokat utazott külföldre, így a magánélete háttérbe szorult. Nem is érezte ennek hiányát, egészen mostanáig. Már egy ideje látta, hogy Anna és férje, Feri nincsenek jóban, teljesen eltávolodtak egymástól. Anna ráadásul egy italozós, csajos estén bevallotta Lénának - mi több, eldicsekedett azzal -, hogy többször is félrelépett, de nem meri otthagyni Ferit, mert ő ugye nem dolgozik, és nem tudja, hogyan alakulna az anyagi helyzete, pláne a gyerekkel. Léna teljesen ledöbbent: az a lány, aki mellett ő annyiszor kiállt, mert az ártatlanság mintaképét látta benne, most egy totálisan másik arcát fedte fel: egy nőét, akit ő nem ismer. Ráadásul nehéz terhet tett rá Anna, hiszen akkorra Léna és Feri már jó barátok lettek, mi több: valami megmagyarázhatatlan bizalom alakult ki közöttük.

Egy együtt töltött síelés aztán fordulópontot hozott a történetbe. Míg Anna és a többiek a hüttében maradtak, Léna és Feri útnak indultak, majd a síelésből egy hosszas beszélgetés lett. Ekkor Feri elmondta, hogy régóta döcög a házasságuk, azt érzi, Anna pénzeszsáknak tekinti, és esze ágában sincs dolgozni, hiszen a férfi mindent megteremt. Beszélgetni kizárólag a gyakorlati dolgokról szoktak, másról esélytelen: mintha két külön bolygón élnének. Pedig Feri mindig is egy olyan nőre vágyott, mint Léna, aki ambíciózus, akire ő is fel tud nézni és aki szellemi partner, és már jó ideje titkolja az iránta való érzelmeit. Léna rádöbbent, hogy számára is jóval többet jelent a férfi, és mellette otthon érzés keríti hatalmába, amit eddig még sosem tapasztalt.

skiing-926077_1920.jpg

Hiába minden kezdeti ellenállás, elindult egy viszony, intenzív érzelmekkel. Teljes kétségbeesés, hiszen totálisan beleszeretett Feribe, mintha csak a másik felét találta volna meg, de hát ott volt Anna, aki bár nem szereti a férjét, mégsem akarja otthagyni. Meg hát egy barátnő nem csinál ilyet, ugye... Borzasztó nehéz helyzet, mindegyik szereplő számára.

Ami szerencsés, hogy Léna nem ragadt bele a szeretői státuszba – ugyanis onnan elég nehéz kilábalni, és ritkán jár "sikerrel" az a bizonyos harmadik fél. 5 hónap kettős élet után húzott egy vonalat, és kilépett ebből a kapcsolatból. Nem zsarolt, nem manipulált érzelmileg, csak megszakította a méltatlan helyzetet. Nagyon fájdalmas volt a szakítás, és többször kísértésbe esett, hogy visszacsinálja (hiszen Feri imádta őt, rebesgette, hogy elválik, azonban mindaddig nem történt semmi). De végül megértette, hogy ez az állapot tarthatatlan, és ha visszatáncol, ez akár évekig is elhúzódhat. Így kitartott. Nem reagált Feri megkereséseire, letiltotta minden úton, módon. Annával is kerülte a találkozást, nem volt képes hazudni neki. Hamarosan lenyugodott és békébe került önmagával.

Most, bő fél évvel később kiderült: Anna és Feri válnak - bár ez leginkább Feri döntése. Nem (csak) Léna miatt - hiszen ő azóta sem válaszol semmilyen megkeresésre -, hanem mert kiderült Anna egyik félrelépése, ráadásul Anna Lénára fogta, hogy ő volt a felbújtó. (Mint kiderült, Anna sosem érezte annyira közelinek ezt a barátságot, sőt, már-már utálatot érzett Léna iránt, mert ő sikeres, megvalósította önmagát, és látta, hogy a férfiakat vonzza a magabiztossága.) Feri nem csapott nagy balhét – hiszen ő sem volt ártatlan, és ezt be is vallotta a feleségnek -, de így már túlságosan nagy áldozat lett volna leélni az életét egy boldogtalan, hazug házasságban.

Feri megkereste Lénát, hogy folytassák. Immáron felvállalt kapcsolatban. Az idő Lénát igazolta. Most neki kell átgondolnia, mit is szeretne ettől a férfitől. Azt már tudja, hogy többé nem bújkál Anna elől, és el szeretné mondani neki a történteket. Nem a barátság miatt - ha beszélhetünk még erről egyáltalán-, hanem mert ezt diktálja a lelkiismerete. Te mit gondolsz?

Ha Te is hasonló helyzetbe kerültél, és/vagy változtatni szeretnél az életeden, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta

A bejegyzés trackback címe:

https://onkep.blog.hu/api/trackback/id/tr1116182226
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása