"Le style est l' homme même." Azaz: a stílus maga az ember. Ezt a szuper és általános NAGY igazságot 1753-ban Comte de Buffon mondta, és be kell vallani, hogy az életünk összes területére igaz. Armani más megfogalmazásban, de szintén kifejtette véleményét a témáról, miszerint "A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának, függetlenül attól, hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog, ami velünk született, de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben a kellő intelligencia... " 

Imádom. És fenti idézetek nem csupán az írásról illetve az öltözködésről szólnak, hanem magáról az emberről, arról, hogy mit képviselünk. Ha csak magunkból indulunk ki: hogyan kezelünk egy konfliktust? Hogyan szakítunk? Hogyan beszélünk másokkal? Őszinték vagyunk vagy folyamatosan hazudunk? Hogyan szeretünk? Másként kezelünk egy beosztottat mint egy vezetőt? Elnyomunk vagy felemelünk? Uszítunk vagy békítünk? És még sorolhatnám... 

SZÍNVONAL KÉRDÉSE.

Egy elvált úriember mesélte nekem: "már akkor ott kellett volna hagynom a későbbi feleségem, amikor kapcsolatunk kezdetén alpári módon üvöltözött velem az autóban." Nos. Számomra speciel elképzelhetetlen, hogy ilyen stílusban beszéljek bárkivel is, tehát ha valakinek ez természetes egy párkapcsolat elején, akkor nem kell túlzottan meglepődni, ha a későbbiekben is ezt a vonalat képviseli. Másik példa: "Laci folyamatosan hazudott nekem, átvert, megcsalt, otthagyott, de mindig adtam neki újabb esélyt, mert hinni akartam benne, azt mondta, megváltozik. Most itt vagyok egyedül a három gyerekkel, tele a férjem által felhalmozott adóssággal, róla pedig semmi hír hónapok óta, csak egy levelet hagyott, hogy túl sok neki ez a stressz, és újra szerelmes". 

De elég körbenéznünk, milyen pár- illetve üzleti kapcsolatokat látunk. Milyen stílusokkal találkozunk a közéletben, a médiában, a politikában, stb. Ha valaki tele van gyűlölettel, és ezt nem rejti véka alá, miért lepődünk meg újra és újra a döbbenetes megnyilatkozásain, és később miért mondjuk, hogy jéé, ezt nem gondoltam volna? Ha valaki kizárólag méregdrága holmikban, luxus helyekről, fancy közegből, sokat láttató ruhákban posztol, miért csodálkozik azon, hogy a "normális pasik" nem próbálkoznak nála? Hogy miért csak felszínes kapcsolatai vannak? Vagy az olyan urak, akik kínosan ügyelnek arra, hogy a képeken jól látszódjon, hogy 1,5 milliós óra van a karjukon,  luxus autóban vagy hajón fényképezkednek és folyamatosan üzleti úton vannak a legegzotikusabb helyeken, kérdezik: miért csak a pénzéhes nők találnak meg? Ha valaki vállaltan önző, miért gondoljuk barátunknak és csalódunk újra és újra, hogy csak magára gondol? Miért nézzük el, hogy folyamatosan hazudnak nekünk, és gyártunk szánalmas mentségeket? Vagy akiből bolondot csinálnak, hitegetik, ő pedig magyarázza, hogy "hiszen érthető az ő oldala is", miért lepődik meg, hogy sosem válik valóra a kapcsolat? 

Miért nem tanulunk a tapasztalatainkból? Miért nem engedjük már végre el azt az illúziót, hogy majd mi megváltoztatjuk a másikat? Vagy majd biztosan jobb lesz? Miért várunk a végletekig? Miért nem lépünk? Mikor becsüljük már végre magunkat annyira, hogy ne hagyjuk ezt? 

Tudom, sok a kérdés - és a legtöbb költői. De megy az időnk azzal, hogy bár minden jel, információ adott, de mégis mentegetjük a másikat vagy magunkat. Itt az ideje vállalni a felelősséget, és kimondani: EZ NEKEM NEM JÓ. Vagy ha bennünk van a hiba, változtatni. A stílus maga az ember. Azaz, ha sumákolunk, halogatunk, homokba dugjuk a fejünket, magyarázzuk a másik bizonyítványát, elnézünk, az is mind-mind rólunk árulkodik. 

Ha Te is hasonló helyzetben érzed magad, és/vagy szeretnél változtatni az életeden, kérlek látogass el a www.onkep.com oldalra és keress bizalommal!

Marinetta